ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Pálffy Istvánnak csak azt szeretném reagálni, hogy ez a ma reggeli Heti Válaszban megjelent adat, Navracsics Tibor szájából, valóban, lehet, hogy igaz. Csak éppen az áll szemben ezzel az adattal, hogy azok a fiatalok, akik már be sem jelentkeznek a munkanélküli-központba, mert már kifelé tartanak vagy kint vannak az országból, nem jelennek meg ezekben a statisztikákban. És elmondhatom itt azt is, hogy kifejezetten a nőket sújtja ez a terület, a fiatal nőket, akiknek ugye, az életciklusuk oly módon kitolódik, hogyha nem tudnak itthon felsőoktatási szakokra menni, olyan módon tolódik ki, hogy gyakorlatilag a demográfiai hatásokat is drámai módon továbbrontja az, ha fiatal nőket külföldre száműzünk.
Pontosan azokat a szakokat szüntették meg vagy csökkentették le drámai módon, ahol jelentős mértékben többségben vannak a nők, általában egyébként többségben vannak a nők a felsőoktatásban, tehát őket nagyon súlyosan érinti a keretszámok csökkentése. És azt reméltük, hogy legalább most belátják, hogy a maradék 5 ezer helyet erre kéne visszapótolni, közgazdasági, jogi képzésekre, ahol a nőknek nagyon súlyos helyzetük van. Egész egyszerűen, beszéltem konkrétan fiatalok tucatjaival, akik képtelenek Magyarországon olyanfajta területre menni felsőoktatásban, amire szeretnének, és ezért szabályosan el kényszerülnek hagyni az országot.
(12.40)
Ez fog odavezetni, hogy kitolódik az életkor, amikor ők szülni tudnának, nem tudnak már Magyarországra visszajönni, és a külföldet fogják gyarapítani, nem pedig Magyarországon a demográfiai mutatókat javítani és adót fizetve dolgozni.
Úgyhogy kérem, ezeket is vegyék figyelembe. Önmagában nem lehet az oktatást nézni, ha a nőket ez ennyire hátrányosan érinti, akkor meg kell nézni női szempontból is ezt a költségvetést. Mi ezt tettük, és egy női szempontú, családi szempontú alternatív költségvetést is készítettünk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés