BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Végtelenül csodálkozom Szél képviselő asszony szeles vélekedésén. Én úgy gondolom, hogy vissza kell jutni a klasszikusokhoz, és a fogalmakat ott kell, és nem azt, hogy ki mit mond, véletlenül valamit rosszul beszélt, hisz ön az imént is kikarikírozta, hogy mit mondok én a magyar családokról. Én nem sértegetek senkit sem - legfeljebb önt.
Én a közmunkákról a '32-es világválság kapcsán egy amerikai államelnöktől, a New Dealből tanultam, azonkívül Baross Gábortól is, mondjuk, hogy '88 óta foglalatoskodom közmunka szervezésével és segítésével, támogatásával. Átmeneti megoldás, amely a munkanélküliek megélhetését és nem a segélykenyéren való élést biztosítja. Nagyon fontos dolog, hogy valaki ne otthon malmozzon vagy tévét nézzen, és közben leépüljön mentálisan és fizikálisan is, hanem úgymond szárazon tartva a puskaport, bármikor a gazdaság úgy alakul, akkor ő aktív, munkaképes ember lesz. Tetszik érteni?
(15.40)
Ezek nagyon fontos dolgok, ezt elmondtam a hozzászólásomban, megköszönték jó páran, fontosnak vélik, és szívesen dolgoznak a közmunkában. Ez a közmunka, ez a Start-munka nagyon fontos dolog a gazdasági válságok idején, azért, hogy megélhetést biztosítson. Igaz, hogy kevesebbet, de nem segélyen élnek; ez óriási különbség, higgye el nekem. Valószínűleg nem volt még munkanélküli, majd ha lesz, akkor megtudja, mi az, tehát átmeneti megoldás.
Gondolja végig, egy példát is hadd mondjak: ha megtanítunk közmunkásokat füvet nyírni, fát gallyalni, még vállalkozó is lesz belőlük, sőt palántázni meg kell tanítani, nehogy fordítva dugják be a palántát a földbe. Ilyen tanfolyamokat is lehet végezni, hogy értsenek a zöldségtermesztéshez, amellyel jelentős költséget spórolunk meg a gyermekétkeztetés nyersanyagbeszerzésében.
Nézze, úgy gondolom, nem kívánom önt sem kioktatni, sem mást, és nem kommunikáció a dolog, menjen, és nézze meg, hogyan dolgoznak az emberek, és ne csak olyanokat nyilatkozzon, amit bajkeverésképpen csinált már, hanem próbáljon elmélyülten és nem flaszterpolitikusként, hanem vidéki emberként (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) gondolkodni ebben a dologban. Ott megértik vidéken ezt a dolgot, ön nem érti meg Budapesten, ez az ön baja.
Köszönöm szépen, hogy szólhattam. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés