MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Győrffy Balázs képviselőtársamra szeretnék reagálni, aki azt mondta, hogy nem szakmai alapon bírálom a javaslatot. Ebben teljesen igaza van, és pont ezért volt az egész felszólalásom a törvényjavaslat első részénél, mert egyszerűen nem tudom szakmai alapon bírálni a javaslatot, hiszen nem ismerem a javaslatot, így nehéz is lenne ezt megtennem. És ez nem azért fáj nekem, vagy zavar engem, mert az a hathetes munkám, amit 2011-ben fektettem abba, amikor még azzal hülyítettek minket, hogy ez a javaslat 2011 első felében lesz elfogadva, utánajártam dolgoknak, és a külföldi példákat is átnéztem, hogy ez most kukába került és értelmetlenné vált. Nem ez fáj nekem, ez is természetesen, hanem sokkal inkább az, hogy az a több tucat ember, aki, úgy gondolom, hogy ért ehhez, és akinek kikértem a véleményét, azoknak ez nem fog tudni megfelelőképpen érvényesülni, nem fogom tudni elmondani a kritikáikat, mivel erre önök nem adtak nekem lehetőséget.

És igen, valóban, az időhúzás konzerválja azt a rossz állapotot, ami jelenleg van az agrárkamarai rendszerben, de ezt pont önök tették meg az elmúlt másfél évben. Most nem hiszem, hogy a szeptember 10-éig elkövetkező két hónapon múlna ennek az egész rendszernek az átalakítási sikere vagy éppen kudarca.

Az az érvelés pedig, hogy a MOSZ-nak eljuttatták ezt a javaslatot: könyörgöm, én aztán meg végképp nem vagyok a MOSZ tagja. Tehát az, hogy a szocialisták és a Fideszhez közel álló szervezetek egymás között megegyeztek az új agrárkamarai törvényben, ezt én elhiszem vagy el tudom fogadni, csak ehhez nekem végképp nincsen semmi közöm.

Ha már ennyire sürgős ez a javaslat vagy bármi egyéb, akkor arra szeretném megkérni a kormánypárti képviselőtársaimat, hogy legközelebb legalább azt megtehetnék, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumnak szólnak, hogy egy ilyen javaslatnál ne csak önökhöz juttassák el a javaslat melletti érveléshez az anyagot, hanem küldhetnének nekünk is az ellenérvekkel vagy az esetleges felmerült problémákkal kapcsolatban egy kis konzervanyagot, és akkor máris tudnám felkészülés nélkül szakmailag is bírálni ezt a javaslatot, nem pedig csak a jelen behozatali formát tudnám bírálni.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu