HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Kezdem a kérdésének a lényegével: a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítése érdekében a kormány 238/2012. (VIII.30.) rendeletében az év végéig az ön által kérdezett finanszírozási szerződések meghosszabbításáról döntött. Így a költségtámogatásban és költségkompenzációs támogatásban részesülő cégek az első félévi támogatással közel azonos támogatásban részesülnek. Tehát a megváltozott munkaképességű emberek nem az utcára kerülnek, ahogy az ön kérdésének a címe sugallta, hanem tovább dolgoznak.
Ha megengedi, akkor elmondom újra, amit legutóbb is, amikor erről a kérdésről beszélgettünk, említettem, amikor a megváltozott munkaképességű emberek helyzetéről van szó, akkor látnunk kell, hogy mi az alapvető helyzet. A korábbi gazdaság- és szociálpolitika helytelen irányt jelölt ki a megváltozott munkaképességű emberek számára, nem segítette az aktivitásukat, hanem inkább sajnos lemondott róluk. Ráadásul a foglalkoztatási támogatások elosztása a szocialisták kormányzása idején közismerten sok anomáliát tartalmazott, ezért volt szükséges az, hogy a kormány a meglévő igazságtalan és inaktivitásra ösztönző rendszert átalakítsa. Ez az átalakítás a törvény elfogadásával meg is történt, és az az elsődleges célunk, hogy mindenki aktív életet tudjon élni, lehetősége legyen képességeinek és adottságainak megfelelő munkavégzésre. Ezért az átalakítás a rehabilitálhatóság és a foglalkoztathatóság, valamint a szociális szempontok figyelembevételével, komplex módon zajlik.
A kormány nagyon sok intézkedést is hozott. Ha megengedi, a következő egy percben felsorolom azokat, amelyek az első félévben közvetlen támogatásokat is juttattak ezen ügy segítésére a munkáltatókhoz.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés