MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Itt egy sajtóper végeredményére utaltam. Egyébként rengeteg példát lehetne hozni, és én továbbra sem állítom azt, hogy ezek minden esetben törvénytelenek, viszont a jó erkölcsbe komolyan ütköznek. Tényleg órákig lehetne sorolni, a 90 éves, budapesti idősotthonban lakó hölgyet, a számtalan fideszes kötődéssel rendelkező akár minisztériumit vagy közgépest, de akár a belvárosi, Lipótvárost üzemeltető kft. ügyvezetőjét. Számtalan olyan esetet lehetne említeni, amelyek roppant aggályosak, fideszes EP-képviselők rokonait, de összességében szomszédokat, párttársakat, cégtársakat, feleségeket, vőket, udvarlókat. Számtalan módon képesek önök arra, hogy kijátsszák a saját köreiknek a magyar földet.

Tudom, hogy sokszor hivatkoznak a kétharmados győzelemre, de higgyék el, hogy ezt az önök legelvakultabb hívei sem gondolták úgy, hogy a földek kétharmadát ezzel együtt le is nyúlhatják, úgyhogy kérem, ezt vegyék figyelembe. Követeljük, hogy változtassák meg a Nemzeti Földalap ezen szabályozását, részleteit, és egy olyan földbérleti pályázati rendszert alakítsanak ki, amely megfelel a helyben lakó magyar gazdáknak is és nem csak az önök haverjainak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu