ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend előtti felszólalásaink végére értünk. Megkérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el helyüket. Ellenőrizzék, hogy kártyájukat megfelelően elhelyezték-e a szavazógépben.

Most határozathozatalok következnek. Kérem a frakcióvezetőket, hogy biztosítsák a szükséges határozatképességet.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Lázár János és képviselőtársai önálló indítványát T/5281. számon, a kormány által az Európai Bizottsághoz egyeztetési eljárás céljából megküldött normaszöveget pedig T/5281/71. számon kapták kézhez képviselőtársam. Mivel ehhez további módosító javaslatok érkeztek, záróvitára is sor kerül. Az alkotmányügyi bizottság benyújtotta ajánlását, amely T/5281/85. számon a hálózaton valamennyiük számára elérhető.

Indítványozom, hogy a javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Ez látható többség. Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatomat elfogadta.

Most megnyitom a záróvitát az ajánlás 1-18. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Igen, megadom a szót Józsa István képviselő úrnak, frakcióvezető-helyettesnek. Parancsoljon!

Forrás: parlament.hu