GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak biztos nyelvbotlás volt, nem hiszem, hogy munkavédelmi akciótervről van szó, az egy másik történet, munkahelyvédelmi akciótervről. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Jaj! - Babák Mihály: Jaj, de figyelmes!) A munkavédelmi akcióterv arról szól, amikor... (Jelzésre:) Nem kell elmondjam, ugye? Tiszta. (Magyar Anna bólint.) Jó, de azt szeretném jelezni, hogy a munkavédelem ugyanúgy fontos, mint ahogy a munkahelyek védelme, mert hiszen pont azokról az emberektől szól, akiknek van szerencséjük, és munkában töltik az életüket.
Egy másfél percben csak és azt szeretném rögzíteni a magam részéről, hogy mindazt, ami ebben a törvénytervezetben bennfogantatik, ami a pályakezdőket vagy a tartósan munkanélkülieket, vagy a szakképzetleneket, vagy az 55 felettieket, vagy a gyes, gyed, gyet keretei között lévőket érinti, önmagában én nem tartom rossznak. Tehát nem azzal van a baj, hogy ezek a tételek bekerülnek a támogatási formák keretei közé. Azzal van a baj, amikor önök meg akarják tagadni a tegnapot meg a tegnapelőttöt, amikor mindent át akarnak nevezni, csak az, hogy ne lehessen tudni arról, hogy ilyen is volt, hasonló is volt, jobb is volt, kevésbé jó is volt, úgy akarnak feltűnni a külvilág előtt. Azt gondolom, a kontinuitás, a folytonosság tekintetében nem baj az, ha a tegnapot meg a tegnapelőttöt is képesek vagyunk magunk előtt ismertté tenni és mások előtt is ismertté tenni.
Ilyeténképpen tehát azt szeretném javasolni kormánypárti képviselőtársaimnak, hogy ezen törvénytervezetekhez kapcsolódóan a módosító javaslatainkat figyelemmel és érdemben tekintsék át pont azért, hogy egy olyan törvény kerüljön elfogadásra, amely ha már új munkahelyeket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nem teremtene, akkor legalább a munkahelyek megőrzésében segít. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés