NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ismét egy személyre szabott törvényhozás részese lehet, aki támogatni akarja az n+egyedik politikusi juttatást. Jelen jogszabály egyetlen állampolgárt érint, ahogy azt az előterjesztő, Lázár János el is ismerte, s ha már Antall Józsefről, illetve feleségéről szó van, akkor bizony ejtsünk szót arról a sokat emlegetett antalli örökségről, amely valójában nem más, mint egy szétprivatizált, szétlopott ország, egy hatalmát átmentő politikai, gazdasági elit, röviden a rendszerváltás kisiklatása.

Azt gondolom, Antall József munkásságának elemzése itt a mai Országgyűlésben nem is érdemel több szót, különösen azok után, hogy mindezekre a vádakra ő maga is, ugye, nemes egyszerűséggel csak annyit mondott: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" Így szólt Antall József cinikus magyarázata; persze, voltak szebb elszólásai is, kár, hogy csak a halálos ágyán tudtuk meg tőle, hogy keresztény Magyarországot akart. (Lázár János: Ott voltál? - Közbeszólások: Elnök úr, vonja meg a szót!) Lehetősége volt a munkássága során ezt bizonyítani a politikája által is, fájó számunkra, hogy azonban mindezek a szép szlogenek (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.) a munkásságát nem jellemzik...

Forrás: parlament.hu