Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az utóbbi időben egy igen érdekes, bár nem hivatalos, mégis három számjegyű mintán végzett felmérést végeztek a külföldön dolgozó magyar orvosok körében. Azokról van szó, akiknek 85 százaléka a 2008-2011 közötti időszakban költözött ki, és akik egyetemi hallgató korukban még jobbára úgy nyilatkoztak, pontosabban alig 15 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy külföldön próbálna érvényesülni vagy munkát vállalni. Nos, bár a kormány állítása szerint mindenkit hazavár, mégis úgy alakult, hogy ezen érintett orvosok most már kintről úgy nyilatkoztak, 58 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy két éven belül biztosan nem jön haza, míg további 25 százalékuk csak és kizárólag akkor, ha itthon pozitív változások és tartósan állnak be, az eddigi eltelt két év történéseit nem ilyeneknek tudják be.
Mindamellett, hogy 15 százalékuk bizonytalan volt, mindösszesen 2 százalékuk mondta azt, hogy két éven belül bizonyosan hazaköltözik, ez pedig túlzás nélkül katasztrófa. Nem meglepő módon kiderült, hogy az alacsony bérek mellett a heti 60 óránál magasabb munkaidő és a családi élet ellehetetlenülése az, ami Magyarországtól távol tartja ezeket a Magyarországon végzett szakembereket. Ugyanakkor abból sem csináltak titkot, hogy 300 ezer forintos kezdő szakorvosi bér esetén itthon lennének, hazajönnének, itthon maradnának, és mindez hálapénz nélkül értendő.
Tehát a rendszer megtisztulása esetén, gyakorlatilag ugyanazért az összegért, amit most is meg lehet keresni, egy tiszta rendszerben, kiszámítható rendszerben itt lennének, itthon maradnának. És nem következne be az a katasztrófa, amelynek értelmében Magyarországon nemcsak az orvosokból állt elő elképesztő szakemberhiány, hanem a szakápolók, az ápolói gárda tekintetében is olyan problémákkal kell számolni, amelyek már-már megoldatlanok, és megoldhatatlannak tűnnek, és az aktív ellátás összeomlásával fenyegetnek már ezen kormányzati ciklus végén. (Folyamatos zaj.) Egyes becslések szerint egy orvos úgynevezett eszmei értéke "óriási", valahol 10 és 70 millió forint között van, tehát nagyjából ekkora ráfordításba kerül a magyar államnak az, hogy egy szakembert kimunkáljon, kiképezzen, még akkor is, ha ő maga hozzájárul képzésének költségeihez.
Tessék megszámolni, hány százan mentek el Magyarországról a rendezetlen körülmények miatt, és ezáltal hazánk hány 10 milliárd forinttal támogatta Németországot, Angliát, Franciaországot, tette olcsóbbá számukra nemcsak az orvosképzést, de egyáltalán a fenntartható rendszer kimunkálását. Mindemellett a kivándorlás tekintetében elriasztó adatokkal szembesülhettünk. A "Magyarország 2025" című akadémiai kutatás tekintetében kiderült, hogy tavaly a középiskolások alig 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Magyarországon szeretne fixen, kiszámíthatóan és hosszú távon élni, 30 százalékuk pedig már egyértelműen külföldön képzeli el a jövőjét. A többiek sorsa egyelőre bizonytalan.
Megkérném elnök urat, hogy az alapzajt egy kissé halkítsa le, mert nem tudom így elmondani a felszólalásomat.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés