DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A 2001-ben indított, panelprogram elnevezésű, többször módosított összetételű pályázatási támogatási formát valamennyi kormányzat fenntartotta, és az ország pénzügyi lehetőségeihez képest támogatta. Az ön által említett, 2011. évben feldolgozott és befogadott pályázatok benyújtóit a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft. levélben értesítette, hogy a meghirdetett pályázati konstrukció keretében újabb források rendelkezésre állása esetén támogatásban részesülhetnek.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium eddig is jelentős erőfeszítéseket tett a zöldberuházási rendszer panel II. konstrukció sikeres végrehajtása érdekében, így a 2011. évben három, 2012-ben pedig további két miniszteri döntési körben történt meg az említett pályázók által benyújtott támogatási igények elbírálása. A minisztérium a kezelő szervezet munkáját segítve kiemelt figyelmet fordít itt is az elszámolások hatékony feldolgozására és az állami támogatásoknak a pályázók részére történő mielőbbi kifizetésére.
Egyébként a kérdésére is hivatkozva engedje meg, hogy tájékoztassam, hogy az energiahatékonysági beruházások esetében a Tanács kohéziós alap létrehozásáról szóló 1084/2006/EK-rendelet 2. cikke nem teszi sajnos lehetővé a lakáscélú beruházások finanszírozását, tehát forrásátcsoportosítást nem tudunk végrehajtani.
Köszönöm, hogy megtisztelt figyelmével. Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés