ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelemmel hallgattam ellenzéki képviselőtársaimat, mindössze egyetlenegy megjegyzéssel szeretném indítani. Nem árt, hogyha néha elolvassák a módosító indítványt, ami önök előtt fekszik, ez ugyanis egyáltalán nem teszi lehetővé a költségvetés bármilyen módosítását a tisztelt Házban. Egyetlenegy esetben tesz lehetővé költségvetés-módosítást, ha van az országnak olyan nemzetközi megállapodása, magyarul, van IMF-megállapodás, akkor az abban szereplők átvezetése a költségvetésen ennek a segítségével lehetővé válik.

És itt most tisztelettel hallgattam Vadai képviselő asszonyt, előtte Tukacs képviselő urat. Azért szeretném emlékeztetni önöket 2008-ra, amikor önök aláírtak egy IMF-megállapodást, amiben vállaltak nyugdíjcsökkentést, bércsökkentést, ingatlanadót, és azt át se vezették azon a 2009-es költségvetésen, amit egyébként alig egy hónappal annak a bizonyos IMF-megállapodásnak az aláírása után készítettek el. 2009-ben külön törvényeket kellett hozniuk arról, amikor a nyugdíjasok nyugdíját csökkentették, a 13. havi bért eltörölték, vagy éppenséggel azokat a lépéseket megtették, amelyek mondjuk, az ingatlanadó bevezetését jelentették.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önöknek 2008-ban nem volt merszük ahhoz, hogy odaálljanak az ország elé, és azt mondják, hogy ezt vállaltuk az IMF-megállapodásban, ennek ezek lesznek a következményei, vállalja-e ebben a formában az ország is, vagy esetleg az ország másként gondolja mindezt. Mi világosan megmondtuk, hogy milyen IMF-megállapodás az, amit nem szeretnénk, és nyilvánvaló, hogy azt a költségvetésen sem fogjuk végigvezetni. Mi, szemben önökkel, meg fogjuk védeni a nyugdíjasokat, meg fogjuk védeni a közszolgákat, és a magunk részéről mindent meg fogunk tenni azért is, hogy Magyarországon ne legyen általános értékalapú ingatlanadó, amit önök egyszer már biztosan megszavaztak a parlamentben, de ha jól emlékszem, még '98 előtt is próbálkoztak vele.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek azok a dolgok, amiket, azt gondolom, világosan értenek a választók is, és ebből a szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy az ország előtt milyen költségvetés fekszik. Ez a költségvetési módosító, ami most itt szerepel a költségvetést megalapozó törvényeknél, kizárólag IMF-megállapodás esetén, vagy, mondjuk, valamilyen európai bírósági ítélet esetén teszi lehetővé a költségvetés módosítását. Erre is szükség lehet adott esetben, tisztelt képviselőtársaim, mert pont önök hagytak ránk jó néhány olyan nagyszerű, egyébként európai bírósági ítéletekből keletkező problémás ügyet, amikből százmilliárdos kiadásai vannak a költségvetésnek. Volt már ilyen, amikor áfaügyekben százmilliárd forintos nagyságrendelet kellett visszafizetnünk, és most is vannak az Európai Bíróság előtt ilyen ügyek. Tehát az, hogy esetleg felkészülünk arra, hogy ezt végigvezessük a költségvetésen, azt gondolom, bizonyos értelemben még ez is tekinthető normális, a jogrendbe illesztett, rendes megoldásnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért én azt gondolom, hogy ennek a módosító indítványnak az elfogadása nyugodtan lehetséges. Ez nem teszi lehetővé a költségvetés bármilyen alapú újraírását, csak IMF-megállapodás esetén, és csak az ott körülírtak vállalása esetén tesz lehetővé egyébként az Országgyűlés számára a költségvetésnél egy módosítást. Minden egyéb esetben a költségvetés rendes házszabályi eljárás szerinti módosítására van szükség, illetve csak arra van lehetőség.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ennélfogva én azt gondolom, minden, amit önök ma itt elmondtak a 2013. évi költségvetésről, az egyébként ennek a vitának így, ebben a formában nem tárgya. És azt most szeretném leszögezni önöknek, mi akár most is készen állnánk arra, hogy megszavazzuk azt a költségvetést, mert önökkel szemben mi azt gondoljuk, hogy meg lehet adóztatni a jegybankot. Tudom, hogy önök ezt másként gondolják ott az ellenzéki képviselőcsoportokban.

(17.40)

Tudom, hogy önök a legszívesebben azt szeretnék, ha eltörölnénk a bankadót. Mi a magunk részéről másként gondolkodunk ezen (Lukács Zoltán: Egészen mást szeretnénk, Tóni!), mi fontosabbnak tartjuk a munkahelyek védelmét és a munkahelyvédelmi akciótervet. Emellett fogunk kiállni, és nem, mondjuk, a bankadó eltörlése mellett.

Ezek azok a lényegi és érdemi különbségek, amelyekről szerintem a vitában inkább beszélniük kellett volna, és nem arról, hogy önök mit látnak bele egy olyan költségvetés-módosításba, ami egyébként nincs is a tisztelt Ház előtt.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu