SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Az elsők között hadd mondjam azt, hogy remélem, nem úgy értette, mert akkor vissza kellene utasítanom azt az összefüggését, hogy attól, hogy valaki jó szakmunkás, attól, hogy valaki azt tanulja meg az iskolában, amivel foglalkozni kíván, ami a XXI. század talán egyik legfontosabb kétkezi munkája, kinek mi az iskolában, attól ő egy beszűkült ember lenne, attól neki mindenképpen egy olyan embernek kell lenni, aki nem ért a világhoz. Ezt a jelenlegi szakmunkások és a jövőbeni szakmunkások nevében is visszautasítom.
De nem gondolom, hogy ezt akarta volna mondani, és a kérdésére inkább úgy válaszolnék, hogy abban talán egyetértünk, hogy a jelenlegi szakmunkásképzés nem jó. A számokat talán ön is ismeri. Jól tudjuk, hogy az elmúlt 20 évben olyan oktatási rendszerünk volt, ahol a szakmunkásképzés végén olyan fiatalok jöttek ki a szakmunkásképzés keretéből, akik utána nem tudtak elhelyezkedni. Lehet, hogy több órában tanultak különböző közismereti tárgyakat, de ami a lényeg, hogy a munkaerőpiacon, amíg még képezni akarnánk őket, ott nem tudták megállni a helyüket.
Abban talán egyetértés van, hogy ehhez a rendszerhez hozzá kellett nyúlni.
Ez a rendszer egyébként, amit ön mond, egy alapfeltevéssel nem számol. Ahogy az egész oktatási rendszer átalakul, ezek a fiatalok az általános iskolából jönnek ide. Tehát azért gondolhatjuk a jövőben azt, hogy olyan fiatalok jönnek, hogy az alap társadalmi ismeretekkel rendelkeznek, és valóban azért kell itt különböző kompetenciaalapú oktatást bevezetni, mert az a cél talán közös, hogy olyan fiatalok jöjjenek ki a szakmunkásképzés végén, akik megbecsültek, el tudnak helyezkedni, önértékelésükben és a társadalom számára, a környezetük számára hasznos munkát tudnak végezni.
Én azt gondolom, hogy ezek a célok közösek, és ennek a tükrében én kérném azt, hogy gondolják át, gondolják meg azt, hogy érdemes támogatni azt a fajta átalakítást, amit elkezdtünk.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés