SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársam! Persze hagyjuk, hogy most tétlenkedünk, vagy nem, de 700 ezer devizában eladósodott családot hagytak hátra, ha lehet így mondani. Ebből több százezret vagy részben, vagy egészben kihoztunk ebből az állapotból. Természetesen senkit nem akarunk az út szélén hagyni ezzel a problémával, mindenkinek megpróbálunk felkínálni valami segítséget.
De még egyet - elnézést, hogy ezt kell mondanom -: ön azt mondta, hagyjuk, hogy mi volt 2010 előtt. (Simon Gábor: Ne vitatkozzunk!) Én is egy nagy levegővétellel azt mondom, hagyjuk, hogy mi volt 2010 előtt. Igazából engem egyetlenegy dolog bánt, képviselőtársam, hogy amikor a magyar kormányzat úton-útfélen konfliktust vállal a devizában eladósodott családok megmentéséért, legyen az nemzetközi szervezet, bankok vagy egyéb szervezetek, amelyek támadják emiatt a magyar kormányt, akkor nem az elmúlt nyolc évről beszélünk, hanem arról, hogy önök a mai napig az ellenfeleink érdekeit védik, a mai napig azoknak a pártján állnak, akik le akarják a magyar kormányt beszélni a devizában eladósodottak megmentéséről. Ez az igazi probléma!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból. - Simon Gábor: Hú! Ennek még egyszer nekifutunk, államtitkár úr!)
(16.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés