TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy szólhatok, és némileg más megvilágításból vizsgálhatom ezt a benyújtott javaslatot, mint az előttem szóló költségvetési és számvevőszéki bizottsági elnök, ugyanis komolyan veszi a kormány hivatalos indokolását, és azt mondja, hogy erre a javaslatra azért van szükség, mert lehet, hogy az IMF-tárgyalások végeredményeként módosítani kell a költségvetés fő számait is. Ez volt a hivatalos indokolás, valamint az, hogy a költségvetés tárgyalását a Ház függessze fel.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Véleményem szerint a helyzet tökéletesen más. Az a helyzet, hogy ez a költségvetés, ha van IMF-tárgyalás és -megállapodás, ha nincs, úgy rossz, ahogy van. Ennek a költségvetésnek most a fő számai sem álltak még össze. Ezért tehát akkor, amikor ezt a javaslatot benyújtja az, akinek ez feladatul volt szabva, nem tesz egyebet, mint azt, hogy ennek a tarthatatlan költségvetésnek megteremti immár törvényben is a korrigálási lehetőségét. Mindenki, akinek nem rövid az emlékezete, emlékszik azokra a hangzatos bejelentésekre, amelyek úgy szóltak, hogy el fogjuk fogadni a költségvetés fő számait a kora nyári ülésszakon, ezt követően hamar költségvetés lesz, ez növelni fogja a kormány iránti bizalmat, és ez majd mindenféle hasznos gazdasági következményekkel jár hazánk számára.
A helyzet most az, tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim, hogy a benyújtott költségvetési tervezet de facto nem létezik. Muszáj kimondani, hiszen mindenki tudja, hogy azok a gazdasági adatok, amelyeken a költségvetés alapul, nem léteznek, rosszabbak, és ebben a költségvetésben - idézőjelben - a legoptimistább számítások szerint is hiányzik 400-500 milliárd forint, amelynek a forrását a kormány eddig nem tudta megjelölni. Ezért tehát, emlékeztetve arra a sok-sok önbizalomtól duzzadó bejelentésre, hogy majd itt nekünk költségvetési fő számok lesznek nyár elején, és a parlament már csak a részletekkel foglalkozik, ezen az ülésszakon ki kell mondanunk, hogy semmi egyéb nem történt, mint hogy a parlament ezzel a sok fölösleges munkával, cirkusszal és hercehurcával eljut oda, amely időponthoz mindig is eljutott, az év végi költségvetés elfogadásának a lehetőségéig.
Tisztelt Ház! Azért választom tudatosan szét a költségvetés benyújtott tervezetének az állapotát az IMF-tárgyalásoktól, mert ez a költségvetés a jelen állapotában úgy rossz, ahogy van, nemcsak azért, mert nem tartalmaz egy csomó kiadásra fedezetet, hanem azért is, mert ez a költségvetés - bizonyára még sokan emlékeznek rá - eredeti formájában is brutális megszorításokat tartalmaz. Utalnék a gyógyszerkasszára, a felsőoktatásra, az itt elhangzott panelprogramra, a szociális juttatásokra és minden másra. Ezért tehát akkor, amikor megteremti a lehetőséget a beterjesztő a fő számok korrekciójára is, akkor a parlament előtt újra nyitva a kérdés, hogy van-e mód elfogadni egy szemléletében teljesen más költségvetési elképzelést. Én úgy látom egyébként, hogy a kormányzati többség nem nagyon hajlandó erre, tehát változatlanul nyitva hagyott egy kiskaput arra, hogy különféle korrekciókat hajtson végre, és biztos vagyok benne, nem lesznek skrupulusaik azzal kapcsolatban, hogyha a költségvetéshez hozzá kell nyúlni a 2013. év első, második vagy harmadik hónapjában, akkor meg fogják ezt tenni, mint ahogyan megtették ezt az ez évi költségvetéssel is.
Szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat, hogy az év költségvetése nagyjából másfél hónapig élt, folyamatos korrekciókkal kell életben tartani, és ebben semmiféle kivetnivalót nem talált eddig a kormányzati többség, illetve a gazdaságpolitikát a kormányzati oldalon művelők köre. Ezért tehát azt javasolom, tisztelt Ház, hogy ezeket a tapasztalatokat, miután ennek a benyújtott tervezetnek az elfogadását nincs módunk akadályozni, ezeket a tapasztalatokat raktározzuk el, azokat a tapasztalatokat, amelyeket önbizalomtól duzzadva elmondták, hogy lesz költségvetés, most meglehetősen cinikus módon azt mondják, hogy nincs, nem baj, de majd átírjuk az ezzel kapcsolatos szabályozást, és a probléma meg is van oldva részünkről.
Tisztelt Ház! Azt szeretném megerősíteni, hogy a költségvetés a benyújtott formájában tarthatatlan, így most is, a mostani állapotában is, ezért tehát a javaslatom az, hogy fontolja meg legalább a kormánytöbbség, akár a színfalak mögött is, hogy vajon óhajt-e komolyabban hozzányúlni ehhez a benyújtott, jelenleg is tarthatatlan tervezethez.
Megköszönném a szíves figyelmüket, hogyha ez a figyelem valóban meglett volna. Nem volt, amit én nagyon sajnálok, de úgy gondolom, legalább éltem azzal a lehetőséggel, hogy ezt a figyelmeztetést elmondtam.
Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés