DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Még az előző napirendi pont kapcsán annyi megjegyzést hadd tegyek - mert ehhez kapcsolódik az érdemi mondanivalóm -, hogy szó esett az elmúlt órákban a közpénzekkel való elszámolás, elszámoltatás, áttekinthető gazdálkodás fontosságáról. Ehhez kötődik az én hozzászólásom, aminek az a lényege, hogy annyi információ birtokában, mint amennyit a kormány, illetve az előterjesztő jóvoltából itt kaptunk, ebben nem lehet felelősséggel dönteni, pontosabban erre igent mondani, mégpedig a következők miatt.

Kovács képviselőtársam szóba hozta az Államadósság Kezelő Központtal kapcsolatos beszámoló elnapolását, elodázását. Ugyanez a gondom nekem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel kapcsolatban, hogy tudniillik nem tudunk igazán semmit sem ennek a nagyon fontos intézménynek a működéséről, működésének a hatékonyságáról. Ez kapná meg ezt a bizonyos összeget, amit aztán majd az államháztartási adósság csökkentésére fordíthatna.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. képtelen eleget tenni annak a feladatának, amiről már kormányhatározat is született, nevezetesen hogy 2011-ben vagy 2012-ben - ebben nem vagyok biztos, de teljesen mindegy, illetve nem mindegy, mert régen lejárt már az a határidő - el kellett volna készíteni az országleltárt a magyar állam gazdálkodó és kincstári vagyonáról. Ilyen nincs! Nem lehet tudni, hogy ez a szervezet milyen hatékonyan és milyen színvonalon dolgozik, az Országgyűlésnek erről lényegében semmiféle információja nincs.

(17.20)

Az Állami Számvevőszék ott nem nagyon végez vizsgálatokat, az ottani egyéb tevékenységről jelentés az Országgyűlés elé nem kerül, a kormány más csatornán sem ad információkat. Tehát ilyen vak ló módjára nem lehet nekimenni ennek a dolognak, és odatenni még további forrásokat, további pénzeket, hogy majd akkor ezt a Nemzeti Vagyonkezelő ott jól fogja kezelni. Kapjunk először egy áttekinthető országleltárt, és utána az majd bizonyíthatja, hogy világos és tiszta képet képes az ország vagyonáról ez a szervezet festeni mindannyiunk számára.

A másik megjegyzésem ehhez kötődik, és ha lehet mondani, még konkrétabb, tudniillik létezik egy olyan alap, amelynek az a neve - szép hosszú neve van -, Összefogás az Államadósság Ellen. Ez egy nagyon nemes kezdeményezése volt egy győri kanonoknak, Rédly atyának, amiért én nagyon tisztelem, bár személyesen nem ismerem a plébános urat, tudniillik kezdeményezte a múlt év tavaszán azt, és felajánlott 1 millió forintot a saját jövedelméből, hogy így is ösztönözze az államadósság-csökkentés céljából a közadakozásokat. Ez egy nagyon tiszteletreméltó gesztus, ámbár nagyon laikus és nem sok reménnyel kecsegtető gyűjtögetési akció, hiszen ismerjük az államadósság nagyságrendjét, meg azt az összeget is, ami ebben az alapban összegyűlt, az 243 millió forint a legfrissebb információk szerint. Tehát 243 millió forint része ennek az államadósság-csökkentő alapnak, ami szintén együtt utazna, a törvényjavaslat elfogadása esetén együtt utazna be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójába.

És itt egy elvi problémám is van. Szerintem hiba volt ezt a kezdeményezést a kormánynak lenyúlni és a saját hatókörébe vonni. Meg kellett volna hagyni ezt egy magánalapítványnak, én magam is szívesen csatlakoztam volna akkor ehhez, és talán mások is, hogyha ezt a nemes szándékot nem teszi a kormány magáévá, és hivatalos alapként kezeli. Tehát ezért sem szimpatikus ez a javaslat.

Végül van egy részben formai, részben nyelvtani megjegyzésem. Azt mondja a törvényjavaslat, hogy az alap az állam tulajdonába adhatja ezeket az eszközöket, amelyekről szó van. Nem értem. A mostani alap nem az állam tulajdona? Hát kié? Az állam tulajdonában van egy alap, amely alap az állam tulajdonába adhatja ezeket a pénzeket. Tessék már ezt megnézni, ez rendben van a magyar nyelv és helyesírás szabályai szerint?

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu