SPALLER ENDRE, a fogyasztóvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! A fogyasztóvédelmi bizottság szeptember 24-én megtárgyalta a javaslatot. A hozzászólók a javaslat számos fogyasztóvédelmi vonatkozását emelték ki. Mindenekelőtt a törvény rögzíti a jogalanyok mellérendeltségét és egyenjogúságát.

(10.00)

Ettől az elvtől a gyengébb fél, a fogyasztó javára azonban számos helyen eltér ez a törvény. A fogyasztó fogalmát a természetes személyekre szűkíti. Ezzel eltér a fogyasztóvédelmi törvénytől, amely a maga vonatkozásában a mikro-, kis- és középvállalkozásokat is fogyasztónak tekinti, azonban ez nem egy ellentmondás, hanem a két törvény máshogy definiálja ezt a fogalmat.

Változik a zálogjogról szóló rész. Azt hiszem, hogy itt az elmúlt években sajnos gazdag tapasztalatokat szerezhetett a jogalkotó. Fontos, hogy a fogyasztói jelzálogszerződés esetén a zálogjogosult csak nyilvánosan értékesítheti a zálogtárgyat.

Régóta sokan bírálják a vállalkozások azon jogát, hogy az általános szerződési feltételeket különösebb nehézség nélkül lehet módosítani. Ezentúl pénzbeli követelésre csak akkor lesz jogosult egy vállalkozás, ha azt a fogyasztó tájékoztatás után kifejezetten elfogadta. Fontos, hogy a szerződésben a fogyasztó kárára nem lehet eltérni kellékszavatosság és jogszavatosság kérdésében. A szerződők közös akarata esetén sem lehet ilyen módon eltérni egy szerződésben.

Régóta mondjuk, valljuk, hogy a fogyasztó csak akkor viselkedhet tudatosan, csak akkor állhat ki a saját jogáért, ha érti azokat a szabályokat és kötelezettségeket, amelyeket vállal. Akkor áll majd ki a saját igazáért, ha tudja, biztosan tudja, hogy igaza van. Ehhez világos és érthető szabályok kellenek. Az új Ptk. szerint, ha a szerződés bármely tartalma nem állapítható meg egyértelműen, akkor azt a fogyasztó számára kedvezően kell értelmezni. Ez egy fontos lépés az érthető szerződések felé. Fogyasztó és vállalkozás között feltűnő értékaránytalanság esetén nem lehet kizárni a megtámadási jogot. Ennek például gyakorlati szerepe akkor lehet, ha valaki - például utazásos termékértékesítés esetén - kifejezett nyomás vagy rábeszélés hatására ír alá egy szerződést.

Az általános szerződési feltételekről már esett szó, ennek a szabálynak egy másik oldala az, hogy a tisztességtelen általános szerződési feltételeket közérdekű keresettel meg lehet támadni, ami a fogyasztók önszerveződése szempontjából nagyon fontos szabály szerintem. A fogyasztót védi két nagyon fontos határidő. A felfedezett hibát ha két hónapon belül közli a fogyasztó, azt késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A vásárlástól számított 6 hónapon belül felfedezett hibát az ellenkező bizonyításáig úgy kell tekintetni, hogy az már a vásárláskor is megvolt. Ez arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy próbálják meg mindenféleképpen érvényesíteni a saját igazukat, hiszen ez a két határidő őket védi.

Új jogintézmény a termékszavatosság. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy hibás termék esetén a kereskedő, a nagykereskedő, az importőr, a gyártó és még ki tudja, ki mindenki mutogat a másikra, a fogyasztó pedig könnyen elvész ebben az útvesztőben. A termékszavatosság ezt az utat rövidíti le, kimondva a gyártó felelősségét.

Nem folytatom. Számos, a fogyasztók számára kedvező és ami nagyon fontos, aktuális életünk problémáira választ adó szabályt tartalmaz ez az új Ptk. Köszönjük a kodifikációs bizottság munkáját és a fogyasztók védelme iránt való nyitottságukat. Az ellenzék kiemelte a bizottsági ülésen, hogy jól előkészített szövegről van szó, és azt is kiemelték, hogy az EU-s átvételek is nagyon érthetőek. Éppen ezért a bizottság egyhangúlag általános vitára javasolja ezt a törvényt.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu