Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az MSZP számára jegyezném meg, hogy valóban a nyugdíjpénztári, magán-nyugdíjpénztári alapok is ingatlanalapokkal álltak szerződésben már nagyon régen is, csakhogy nem egy olyan spekulációs környezetben, mint ami 2008 előtt már kiterjedt és azóta tapasztalható, és részben ez döntötte romba a világgazdaságot, nem egy olyan felelőtlen hitelezési környezetben, ami szintén alig évtizedes jelenség ekkora kiterjedt fokkal, miszerint nyakló nélkül osztogatták a spekulációs célú hiteleket a bankrendszer tagjai. Tehát látható az, hogy jelen pillanatban, ezekben az években egy ingatlanalaphoz nyúlni és ebben tartani állami alapú vagy forrású megtakarításokat életveszélyes ahhoz képest, mint ezt 30 vagy 40 éve követte volna el valaki.

Az is érezhető, hogy a nyugdíjrendszer tekintetében pedig egészen másról kellene nekünk itt beszélni. Arról kellene beszélni, hogy önök annak idején miért nem reformálták meg ezt a rendszert, miért járultak hozzá a nyugdíjkorhatár emeléséhez ahelyett, hogy tisztességesen hozzányúltak volna az alapokhoz, és arról is beszélhetnénk, hogy a jelenlegi kormányzat, hiszen az ő felelőssége is elvitathatatlan ebben, miért nem tesz semmit a nyugdíjrendszer rendbetétele érdekében. A Jobbik e tekintetben nem akar senkit sem büntetni.

(18.10)

Egyetlen réteg van, ahol bizonyos felülvizsgálatot javasolnánk, az indokolatlan és főleg kommunista eredetű luxusnyugdíjak elvétele egyértelmű célunk, és egy olyan célunk, amiből nem is akarunk engedni. Ennek értelmében pénteken is vonulásos demonstrációt tartunk, és nem fogjuk hagyni addig ezt a témát, amíg meg nem oldják.

De ugyanakkor ezen egyetlen luxuskategória lenyesegetése mellett - egyébként kiszámoltuk, ha csak ezt az összegtömeget szétosztanánk a kisnyugdíjasok között, akkor fejenként több ezer forintos emelésre nyílna lehetőség (Kovács Tibor és Göndör István közbeszólása.) -, de csak emellett hozzá kellene tennünk azt is, hogy a gyermekvállalás jutalmazása nem maradhatna ki egy tisztességes nyugdíjrendszerből, és nemcsak demográfiai okokból, hiszen ezek évtizedes távlatban értelmezendő kérdések, de legalábbis jelzésértékkel egy tisztességes kormányzat részéről elvárható lenne, hogy egyéni számla mellett a gyermekvállalás jutalmazása is legalább alapszinten felmerülhessen.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu