SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Ígérem, hogy rövid leszek. Ez a zárószavazás előtti módosító javaslat a kereskedelmi törvényt módosítja aszerint, hogy a rendőrség kezdeményezheti, a szakhatósági engedély évente felülvizsgálatra kerüljön. Ezt önmagában tudjuk támogatni.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Azonban szükségesnek tartom elmondani, hogy a környezetvédelmi törvény módosítását nem tudjuk teljes szívből támogatni, mert - ahogy már az önkormányzati törvény vitájában is jeleztük - nem tartjuk helyesnek, hogy a fővárostól különböző hatáskörök a kerületekhez kerülnek áthelyezésre. Úgy gondoljuk, hogy a zajvédelem területe is jobb kezekben van a fővárosnál, mert így jóval nagyobb összhangot biztosít, mint egy esetleges kerületi szabályozás.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu