DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Csak lezárva itt a vitát, mert azt hiszem, hogy félresiklott a dolog. Nem arról van szó, és ezért mondtam azt, hogy itt egy pontosabb kidolgozás kellene, mert nem fekete és fehér a téma. Tehát azokat a családokat, akik szerető közösségben élnek, férfi-nő, és gyermekük van, bár házasságot nem kötöttek, szeretnénk mi is védelemben részesíteni, és főleg a gyermekre tekintettel. Ez teljesen egyértelmű, tehát ezt nem tesszük vita kérdésévé.

Viszont, ahogy elmondtam, teljesen egyértelmű az is, hogy a szabályozásnak nem szabad a ló túlsó oldalára, ahogy szokták mondani, átesni, egyrészt a család és a házasság intézményét meg kell védeni. Arra viszont senki nem tudott érvet mondani, és nem is tudom, hogy lenne-e ilyen, hogy a regisztrált élettársaknak, tehát az egynemű élettársaknak a család részben van helye. Egyébként ez szerintem az elfogadott alaptörvénnyel is ellentétes, lévén, hogy az alaptörvény szellemiségéből az olvasható ki, és legfőképpen a gyermekek védelme is, hogy elsődlegesen a család, de ha gyermek származik belőle, ugyanúgy az élettársi kapcsolat védelmét és a nemzet fennmaradását tekinti az alaptörvény fő célnak, fő követendő célnak. Én ebben a konstellációban sehol nem találom az egyneműek kapcsolatát, tehát ezt nem a család résznél kellene szabályozni, de természetesen - még mielőtt kiforgatnák a szavainkat - ők a négy fal között azt csinálnak, amit akarnak, de itt, a parlament keretei között szerintem ezt a vitát lezárhatjuk.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu