DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Számosan méltatták azt a munkát, amelyet, azt gondolom, professzor úr közreműködésével egy egész nagy team több mint egy évtizeden keresztül végzett, és amelyet én magam is nagyra értékelek. Ugyanakkor nem osztom azt az álláspontot, hogy az elénk került és most vitára bocsátott törvénykönyv tekintetében ne lenne helye annak, hogy különböző módosítások vagy akár lényegi módosítások is helyenként ne következzenek be.

A felelősség ugyanis, azt kell mondanom, a törvényhozóé. Ami elénk került, az tudományos munkaként is nyilvánvalóan megállja a helyét. Azt is egyértelműen kell látni, hogy a törvényhozónak pedig olyan törvényt kell elfogadnia, olyan polgári törvénykönyvet kell elfogadnia, amely a társadalom egészét fogja szolgálni, amely a társadalom egészének nyújthat a következőkben támpontot, segítséget az együttéléshez.

Annak megfelelően, ahogy a Ház elfogadta, azokhoz a könyvekhez kívánok hozzászólni, amelyeket előírásszerűen megjelöltünk. Úgy kellene kezdenem, hogy a bevezető rendelkezésekkel indulok, hiszen majd szeretnék erről is szólni, mégis rendhagyó módon először a családjogi könyvhöz szeretnék hozzászólni.

A házasságok, mint tudjuk, ugye, alapjában véve gyakran az égben köttetnek, és itt a földön történik az elválás, aminek az egyik leglényegesebb része a családjogon belül is a házastársi vagyonközösség, a házastársi vagyonközösségből következő viták. Az a kérdés, hogy ez a könyv e tekintetben milyen fogódzókat, milyen lehetőségeket biztosít.

Meggyőződésem az, hogy a házastársi vagyonközösséggel kapcsolatos vitákra olyan szabályozókat, amelyek minden esetre érvényesen jelennek meg, gyakorlatilag nem lehet hozni, csak olyan általános szabályokat lehet, amelyeket lehet alkalmazni. Azt hiszem, hogy a javaslattevő erre törekedett. Ha azonban azt akarjuk elérni, hogy ezek a házassági bontóperek legalább igazságosan fejeződjenek be - ha méltányosan nem is lehet -, ebben az esetben előtérbe kell helyezzük a házastársi vagyonközösség szabályai esetében a házastársi vagyonjogi szerződést.

A házastársi vagyonjogi szerződés az, amellyel, úgy gondolom, az egyéni élethelyzetekre vonatkozóan meg lehet határozni azokat a lehetőségeket és szabályozókat, amelyek egy nem kívánt házassági bontóper esetén segítik a feleket abban, hogy egyáltalán házassági bontóper ne a gyűlölettel, ne a gyűlölködéssel, hanem - amennyire lehet - a megnyugvással fejeződjön be. Ezért én a magam részéről úgy gondolom, hogy e tekintetben szükség lenne arra - és nem árt, ha itt azt mondom, hogy akár át is lehet venni egyes egyházaknál szokásos fölkészítés tekintetében -, hogy minden házasság megkötése előtt külön felhívást és kioktatást kapjanak a felek abból, hogy van lehetőségük ilyen szerződést kötni. Az esetek többségében a felek vagy nem tudnak erről, vagy - azt kell mondanom - a pillanatnyi érzelmi hevületben meg is feledkeznek erről.

Ha segíteni akarjuk a jövőt ebben az esetben, éspedig ezeknek a házastársaknak, minden házastársnak a jövőjét, azt gondolom, el kell gondolkodni egy olyan lehetőségen, amely a házastársi vagyonközösség megszüntetése esetére a vagyonjogi szerződéseket előtérbe helyezi. A közös szerzeménytől ugyanis eltérhet a házassági vagyonjogi szerződés, de ezt a szabályt nagyon kevesen tudják. Itt és ekkor lehetne rendezni azokat a vitákat, amelyek éppen a mai társadalmi helyzetben igen gyakran, azt kell mondanom, utóbb akár a házasság megromlásához vezethetnek. Hiszen arról van szó, hogy ma egyetlen fiatal sem tud úgy elindulni a házasságra, hogy ne lenne abban szülői segítség, amely az indulást elősegíti; különböző mértékben, nyilván, ki milyen mértékben képes. De ezek a segítségadások mindig valahova célirányosan történnek: a fiamhoz, a lányomhoz, a közvetlen leszármazómhoz. Ezeket tehát föloldani úgy, hogy a jövőben erre általános és egyértelmű szabályok legyenek, nagyon nehéz. A szerződés erre szolgál. Ezért én szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy e tekintetben van lehetőség egyfajta előrelépésre.

A IX. cím az, amelyik a házasságra vonatkozó fő szabályokat tartalmazza, és egyértelműen úgy fogalmaz: a házasságra vonatkozó szabályoktól eltérően az élettársak együttélése alatti önálló vagyonszerzést helyezi előtérbe. Ez így helyes.

(10.30)

Amíg a házastárs esetében a közös szerzemény dominál, az élettárs esetében ez nem így van. Ebben az esetben, azt kell mondanom, hogy a szerzemény mértékétől lényegesen függ, hogy a vagyon miként fog majd alakulni.

Az (1) bekezdés azt tartalmazza, hogy ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a bejegyzett élettársi kapcsolatra, a házasság érvénytelenségére, megszűnésére, a házastársak jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell, azzal az eltéréssel, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatot közös kérelem alapján a közjegyző is megszüntetheti.

Hát ez az, ami, úgy gondolom, az egyik komoly vitaforrás. A magam részéről előre kell bocsánatom, hogy messzemenően egyetértek a KDNP részéről itt már elhangzott néhány olyan felszólalással, amely ezt jogi és erkölcsi kérdésnek egyaránt tekinti, hiszen e kettő az én meggyőződésem szerint éppen a házasságok esetében és ugyanígy az élettársi kapcsolat esetében nem választható szét. Ha a kettőt külön-külön kívánnánk elbírálni, akkor persze juthatunk olyan eredményre, ami a jelenlegi javaslatban van, de meggyőződésem szerint ez élesen szembemenne azzal a fajta erkölcsi gondolkodással, amelyhez, úgy gondolom, mind a KDNP, mind mi, kisgazdák, tartozunk. Ebből egyértelműen következik az, hogy e tekintetben tehát az én meggyőződésem szerint módosításra szükség van. Ezen a területen ugyanis módosítás hiányában nem lehet elérni azt az eredményt, amely legalább közelíti az erkölcsi igényeket a jogi normákhoz.

Tisztelt Ház! Különösen furcsának, sőt különlegesnek tartom a magam részéről, hogy ez a most szándékosan gyakorlatilag szó szerint idézett szövegrész csaknem azonossá teszi az élettársi kapcsolatnak ezt a formáját a házassággal. Magam is úgy vélem, hogy ez mind az alkotmánnyal, mind pedig a közfelfogással, legalábbis a többségi közfelfogással ellentétes. Következésképpen ennek az összhangnak a megteremtése az elkövetkezendő időszak feladata.

Én a magam részéről azok közé tartozom, akik megértik az egyneműek együttélése szabályozásának a szükségességét, de határozottan azon az állásponton vagyok, hogy ezek a szabályozások nem moshatják össze a család fogalmát ezzel a fajta együttéléssel. Ez egy más kategória. Az is egy nagy kérdés, hogy vajon egyáltalán bizonyos szabályozóknak, amelyek itt megjelennek, a családjog keretében kell-e megjelenniük vagy esetleg valahol máshol, a Ptk. más fejezeteiben.

Lehet, hogy ez egy kicsit már messzire megy, de meggyőződésem, hogy a korábbi polgári törvénykönyvnek jó szabályozói voltak az élettársi kapcsolatra vonatkozóan, amelyeket nem feltétlenül úgy kell meghaladni, hogy átvisszük a családjog területére azt a fajta kapcsolatot, amelyből hiányzik egy alapvető cél. Ez az alapvető cél ugyanis bizonyos élettársi kapcsolatok esetében kizárt. Ebből következik az, hogy az azonos elbírálás adott esetben meggyőződésem szerint csak rossz irányba vihet. E tekintetben tehát megismétlem: a magam részéről úgy vélem, hogy elkerülhetetlenül szükség van bizonyos módosító indítványokra.

Az öröklési joghoz szeretnék még hozzászólni röviden. Itt is vannak komoly aggályaim. A VIII. cím 7:58 §-a a házastárs öröklését szabályozza a leszármazó mellett. Szerencsés-e az a fajta változtatás, amely a korábbi szabályozáshoz képest behelyezi a házastársat egy örökösként a leszármazók közé, de ugyanakkor korlátozza a haszonélvezeti jogát? Életszerű-e ez?

Megint vissza kell oda térnem, hogy az én meggyőződésem szerint ezt a szabályozót az ági vagyonra vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyásával nem lehet helyesen rendezni. Az adott szituációban ugyanis éppen az életszerűség is egyértelműen azt diktálja, hogy olyan világos szabályok legyenek, amelyek az ági vagyon érvényesülését egy olyan szerencsétlen helyzetben, ahol az egyik házastárs egyedül maradt, maximálisan figyelembe vegye. Ezen belül természetszerűleg az önkéntes megoldások szinte korlátlanul lehetőségeket biztosítanak, de a szabályozóknak ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Egyetértek azokkal, akik előttem már utaltak arra, és magam megerősíteni kívánnám, hogy ez a perek tömegét hozhatja adott esetben, és nemkívánatos perekét, olyan perekét, ahol családon belül olyan konfliktushelyzetek alakulhatnak ki, amelyek sajnálatos módon messzemenően visszahatnak a leszármazottra is. Nekem meggyőződésem, hogy ezen a területen is meg kell találnunk módosítókkal azt a lehetőséget, hogy ezeket a konfliktushelyzeteket kiküszöböljük.

És végül most visszatérnék a bevezető rendelkezésekhez. Tisztelt Ház! Többen kifogásolták a bizottsági vita során, nem is kifogásolták, észrevételezték, hogy részese, és igen nagy mértékben részese a közjognak az új Ptk.-ban a gazdasági jog. Én ezt helyesnek gondolom. Én nem azt kifogásolom, hogy a gazdasági jog részese a polgári törvénykönyvnek, inkább azt, ami hiányzik belőle.

Talán nem lesz meglepő, ha olyasmire szeretnék rámutatni a bevezető rendelkezések alapján, ami nekem nagyon hiányzik a Ptk.-ból. Az 1. § szerint ugyanis e törvény szabályozza a személyek alapvető vagyoni és személyi viszonyait. Tehát az alapvető személyi és vagyoni viszonyait általánosságban, mondja a bevezető egészében. Fel kell tennem a kérdést: hol van ebben a szabályozásban, ebben a törvénykönyvben a földre vonatkozó tulajdoni viszonyok szabályozása? Sehol! Hol van a földre vonatkozó birtoklás szabályozásának az a rendszere, amire szükség van? Nincs! Miért? Mondhatják, mert ez egy külön törvényben kerül szabályozásra. Helyes ez? Ki lehet emelni a polgári törvénykönyv alapvető szabályai közül a földre vonatkozó szabályokat úgy, hogy ne az egységes és egész polgárjogi rendszerbe illeszkedjék?

Az én meggyőződésem szerint szükség van egy jó földjogi törvényre, és ezt követően szükség van arra, hogy ez a jó földjogi törvény beillesztésre kerüljön a magyar polgári jogba. Ennek hiányában ugyanis, tisztelt Ház, ezért vállalkoztam tulajdonképpen a mai felszólalásra, mindenkor a termőföld kérdése, a termőföld tulajdonlásának, birtoklásának a kérdése, annak az öröklési kérdése, ami súlyos kérdéseket fog felvetni a jövőben - éppen a birtokok elaprózódása miatt, szabályozók hiányában -, azt gondolom, megkerülhetetlenül be kell hogy kerüljön majd a stabil és hosszú távon történő szabályozás keretei közé. Ha ez nem így történik, mindenkor politikai játszmák, politikai pártok ügyeiként jelenik meg a termőföld, és ennek megfelelően a szabályozók biztonsága nem garantálható, hiszen akár kurzusonként változhat. Márpedig éppen a legalapvetőbb tulajdont, a termőföld esetét úgy kell szabályozni, hogy az hosszú távon, kiszámíthatóan, nagy biztonsággal garantálja azt a fajta tulajdont, birtoklást, ami nélkül nem lehet Magyarországon felépíteni egy olyan jövőt, amelyben a vidéknek is lehetősége és jövője lesz.

Lehet, hogy most mindenki úgy gondolja, hogy együgyű felszólalás az enyém, hiszen mindig visszakanyarodok, vagy legalábbis úgy érzik sokan, gondolom, ahhoz a kiskapuhoz vagy nagykapuhoz, mindegy, hogy mekkorának tekintjük, amiről mindig szólni szoktam, de itt és most el kell mondanom, hogy olyan időszakot élünk, olyan történelmi időszakot, amikor módunkban áll hosszú távú szabályozókat elfogadni és meghatározni. Ez a mód és lehetőség kötelesség is. Ebből az következik, szeretném egyértelművé tenni, hogy ha van egy jó - megismétlem: van egy jó - földre vonatkozó törvényünk, amely széles körben szabályozza ezt a kérdést, annak nem utóbb, hanem előbb magában a polgári törvénykönyvben van a helye.

Tisztelt Ház! Tehát én a magam részéről úgy gondolom, hogy a most vita alá vett polgári törvénykönyv kapcsán, szeretném megismételni, mert ezt nem az illendőség mondatja velem, nem is a kötelesség, hanem a meggyőződés, egy nagyon alapos, kidolgozott munkával állunk szemben.

(10.40)

Ezért azt osztom, hogy nagy megfontoltsággal kell a módosító indítványokkal hozzányúlni, de az én meggyőződésem szerint módosítók nélkül ez a törvény nem lesz teljes, nem lesz kerek, szükség van arra, hogy még teljesebbé, még elfogadhatóbbá tegyük az egész társadalom számára.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu