LENDVAI ILDIKÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, alelnök úr. Az emberi jogi bizottságban visszavonni javasoltuk ezt a törvényjavaslatot, mert céljának megvalósítására tökéletesen alkalmatlan, és túl is terjeszkedik azon.
Félreértés ne essék, senki nem akar Lenin utcában vagy Kun Béla utcában sétálni, mint ahogy remélem, senki nem akar a Nyilas Nagytanács tagjáról elnevezett utcákban sem sétálni. Eddig a cél helyes. Helyes az is, hogy illetékmentesen változtathassák meg az önkormányzatok, ha már rejtélyes okokból eddig nem tették meg, ezeket az utcaneveket.
Sajnos azonban egyoldalú történelemszemlélet tükröződött a javaslatban. Nem igaz az, hogy diktatúra csak egy volt, és az sem igaz, hogy utcanév csak egyfajta kommunista diktatúra alakjait örökíti meg.
(15.10)
Minden újság tele van azokkal a vitákkal, amelyek más irányzathoz köthető történelmi tragédiák neveinek jogosultságáról vitatkoznak. (Dr. Rétvári Bence: Itt van, többes szám: rendszerek.) Erről egy árva szó sincs.
A mellékelt, valóban nem normatív lista nyilván orientál, és ott egyetlen olyan vitapont nincs érintve, amiről most olvasni Nyírő József, Wass Albert vagy Horthy kapcsán.
Parttalan és éppen ezért megvalósíthatatlan a törvényjavaslat. Egyrészt tartalmazza az önkényuralmak megalapozásának kategóriáját. Ezzel az erővel bárki azt mondhatná, hogy egyházatyáról ne lessen utcát elnevezni - nem mondok ilyet -, mert ezzel az erővel meg is alapozhatta az inkvizíciót. Látszik is ennek nyoma, Frankel Leó - az eszem megáll! -, aki a XIX. század végén már meghalt, megalapozóként szerepel. Nem akarok a Marx-vitába belemenni természetesen, de jelzem azt, hogy Marx az a filozófus, akiről utcát neveznek el Berlinben és Londonban, tudniillik - lásd az előbbi egyházatya-hasonlatot - nincs közvetlen köze ahhoz, hogy nézeteiből mi történt. Ráadásul a törvény még egy tudományos társaságot se tart elnevezhetőnek arról, akinek az életművét lehet, hogy kritikai jelleggel tanulmányozzák. Kifogásolható, hogy az utcaneveken túl tehát a társaságok, egyesületek nevei, sőt a sajtónevek is szerepelnek. Érdeklődéssel figyelem, kinek jut majd eszébe a Magyar Nemzet vagy a Népszabadság nevének betiltása, hiszen egy hosszú szakaszban az önkényuralomhoz kötődtek.
Komikus elemekre is módot ad majd a törvény alkalmazása. Szeretném jelezni, hogy Pátyon például a Horthy közből kell kihajtani a Május 1. térre. Örömmel figyelemmel majd, ahogy a falu egyik fele az egyik utcát, a másik fele meg a teret nevezi el, mint ahogy olvastam már szellemes megoldásokról. Olvasva az önök listáját, az egyik önkormányzat elhatározta, hogy a Vörös hadsereg vagy Néphadsereg útját majd Piroska utcának nevezi el, hogy azért a falu lakói pontosan tudják, miről van szó. Nem ezt akarhatjuk, normális megoldást kérünk.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés