DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha szabad, akkor idézném a képviselő urat, és visszakérdezném. Nekem úgy tűnik, minthogyha az LMP-nek lenne a valóság "tök mindegy". Én ilyen kifejezést azért nem használnék, de azt kifejteni, hogy semmiért, azért az már sok, de az, hogy az államháztartás stabilitásának biztosítása alapvető érdek, gondolom, ezzel az LMP is egyetért.

Hadd idézzek egy olyan korszakot, amikor az államháztartás stabilitását nem tudták biztosítani. Például 2006-ban a tervezett hiány 6,1 százalék volt, ami önmagában borzasztó, nyilvánvalóan messze 3 százalék fölött, és a tényleges hiány 9,4 százalék lett. A Szocialista Párt semmit nem tett, semmifajta intézkedést nem tett azért, hogy az államháztartási hiány stabilitása biztosítva legyen. (Lukács Zoltán: Miről beszél?) Semmifajta egyensúlyteremtő lépést nem tett! Mit tett helyette? Eladósította az országot.

Hadd mondjak csak egyetlenegy számot: ebben az évben szeptemberben és augusztusban több mint 300 milliárd forintnyi adósságot törlesztett ez az ország. Ha lebontjuk, fejenként 30 ezer forintnyi szocialista adósságot fizetett vissza ez az ország. Át lehet számolni, hogy ebből mi minden jutna egyébként, és át lehetne számolni, hogy ebből például mi minden jutna pedagógusbérre, nagyon sok más fontos intézkedésre és lépésre.

Nos, tisztelt képviselő úr, az előbb már szó volt itt a pedagógusbérekről, én csak megerősíteni szeretném: ha még visszaemlékszik, 2012. április 23-án jelent meg a második Széll Kálmán-terv, abban szó szerint benne található, hogy ez a 2013 szeptemberére tervezett béremelés a gazdasági növekedés függvénye. Nagyon bízunk abban, hogy 2014. január 1-jén lehetővé teszi a gazdasági növekedés azt, hogy valóban végbemenjen egy ilyen nagyon fontos lépés.

Sokat beszélt a 16 százalékos egykulcsos adóról. Hadd tegyem hozzá: itt kétfajta lépés van, amelynek csak az egyik felét említi. Valóban, jövőre 16 százalékos egykulcsos adó lesz, a félszuperbruttó kivezetődik. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy havi 202 ezer bruttó felett mindenki jól jár ezzel az adórendszerrel. És hadd tegyem hozzá, amiről el tetszett felejtkezni, mert mindig csak az igazság felét mondja, ugyanakkor a tb-plafon megszűnik, ami azt jelenti, hogy a 661 ezer forintos kereset fölött, ami egyébként körülbelül 100 ezer embert foglal magában, ez az, amit önök gazdagoknak neveznek, nos, a gazdagok 51 milliárd forinttal kevesebbhez jutnak ebből az emelkedésből. Mindig kérdezik az igazságosságot: itt van, tessék megnézni a világ két oldalát!

De azért hadd idézzek egy apróságot, mert azt mondja, előállnak a programjaikkal. Én idáig kettőt láttam, amit elolvastam nagy lelkesen. Az egyik az LMP - ez nem is program igazából - munkaerő-piaci átalakítással kapcsolatos elképzelése. Lássuk be, az önök programjáról, a munkaerőpiacról itt, ebben a parlamentben vitáztak, ami az európai leszakadás programja. Mindenki Európában, sorolhatnám, Olaszország, Spanyolország, Írországon át - most jönnek a franciák is - egészen a franciákig, mindenki rugalmassá teszi a munkaerőpiacot, önök pedig itt minden munkaerő-piaci lépést, ami a rugalmasságról szól, azt mind ellenezték. Önök egyenesen a leszakadás pártja ebben a tekintetben. Mi jelen pillanatban két évvel vezetünk a munkaerő-piaci átalakításnál más országokhoz képest.

De elolvastam az adópamfletjüket is, az adórendszerváltást, és akkor hadd idézzek belőle, Ugye, önök szeretnének egy többkulcsos adót, 16 százalék, 30 százalék, 40 százalék, le van írva. Én megértem, hogy ezt leírták, és azóta nem mernek beszélni róla, de az átlagjövedelem felett már több tízezer forintot el szeretnének venni az emberektől. Olyan adórendszert - leírták - szeretnének bevezetni, ahol csökkentenék a családi adókedvezményt, és emelni szeretnék a társasági adót is.

Tisztelt Képviselő Úr! Talán fiatalságuk okán nem emlékeznek a lengyelországi kommunista állampártra, a Lengyel Egyesült Munkáspártra, amelynek a rövidítése LEMP. Én a programjukat látva javasolom, hogy az LMP helyett ejtéskönnyítésül a jövőben a LEMP-kifejezést használják. (Derültség.)

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu