SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő Asszony! Elnézést, hogy háttal, de megpróbálok válaszolni a kérdésére.

Tehát az E.ON magyarországi érdekeltségének esetleges megvásárlását alapvetően az árak versenyképesebbé tételét, az imporfüggőségünk csökkentését és ennek eredményeként a hazai energiabiztonság növelését szem előtt tartva tervezzük, és ez válasz is a kérdésére. Igazából a legtöbb kérdésére csak azt tudnám válaszolni, hogy valóban a szándék komoly, de tekintettel arra, hogy az ügyletet érintő tárgyalások folyamatban vannak, a megkeresésben felvetett többi kérdésre egészen addig, amíg a tárgyalások le nem zárulnak, nem nagyon fogok tudni válaszolni, a forrás tekintetében tudom ezt válaszolni.

Az E.ON esetében a foglalkoztatási hatásokról csak a reprivatizációs döntést követően lehet majd érdemben nyilatkozni. Az E.ON munkavállalóinak tömeges elbocsátásával kapcsolatban képviselő asszonyt tájékoztathatom, hogy az ágazati szabályozás értelmében az energiaszolgáltatáshoz kapcsolódó tevékenységek engedélykötelesek, a szektor működésének felügyelete, valamint az engedélyek kiadása a Magyar Energia Hivatal mint szabályozó hatóság hatáskörébe tartozik. Erre való tekintettel a hivatal jóváhagyása nélkül nem kerülhet sor olyan mértékű munkaerő-elbocsátásra, amely hátrányosan befolyásolná az engedély szerinti tevékenység ellátását.

A harmadik kérdésére pedig azt a választ tudom adni, hogy ilyen lehetőségei vannak jelen pillanatban a magyar államnak, illetve a hivatalnak, de a részletekről valóban a tárgyalások lezárása után tudom tájékoztatni képviselő asszonyt és a parlamentet is. Egyelőre amit biztosan tudok mondani, az az E.ON megvásárlásának a kormányzati szándéka.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu