DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy kétpercest nyomtam, ha már megszólíttattunk. A céljával valóban egyetértettünk, és ezt fenn is tartom, hiszen amit ön elmondott, az a céljában támogatható. Az egy másik kérdés, hogy amikor egy plenáris vitát lefolytatunk, akkor megpróbáljuk felvetni azokat a körülményeket, amelyek esetleg kiskaput nyithatnak a szabályozásban. Minden esetben lehet még jó szándékkal is megfogalmazva egy törvényjavaslat, de akadhatnak olyan pontok, amelyekre esetleg a jogalkotó nem gondol. Az alkotmányügyi bizottságban valóban ezért támogattuk, és mi is szeretnénk azt elérni, hogy ne az utolsó pillanatban kerüljenek olyan javaslatok a Ház vagy a bizottságok elé, amelyeket nem lehet kellőképpen megtárgyalni. Ez főleg korábban volt gyakorlat, bár néha azért még mindig előkerülhetnek olyan javaslatok, amelyek nem koherenciazavart küszöbölnek ki, és mégis úgy kerülnek benyújtásra, mint egy koherenciazavart kiküszöbölő törvényjavaslat, de lényegében nemcsak hogy az adott törvényt túrják fel, és módosítják teljes mértékben, akár ellenkező szemlélettel is, mint ahogyan az be lett nyújtva, hanem sokszor láthatjuk azt, hogy egyéb, meg nem nyitott törvényeket is módosítanak, és arról, hogy mi házszabályszerű, az alkotmányügyi bizottság dönt többségi szavazással, általában ilyen automatikus kézfelemeléssel, esetleg, ha valaki elalszik, akkor Vas képviselőtársam felszólítja, hogy nem látom a kezeket, mint egy popkoncerten. (Derültség.)
Visszatérve, hogy egy kicsit komoly maradjak: a probléma az, hogy nincs egy olyan szűrő, ami a valódi jogi problémákat kiszűrné, mert hogyha ez egy többségi szavazásra van bízva, ahol egyébként mondjuk, kétharmad részben a kormánypártok képviselői foglalnak helyet, akkor természetesen az ő döntésük mindig a politikától átszőtt lesz.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés