TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Azért kértem szót, mert szeretnék egy szakmai típusú félreértést tisztázni. Amikor én arról beszélek, hogy a vagyonnyilvántartás nincs rendben, akkor pontosabban arról beszélek, hogy sem az önkormányzati, sem az állami vagyon nyilvántartása számviteli értelemben nem megoldott, nem követhető, és nincs olyan módon szabályozva, hogy az mindig és mindenkor látható legyen, hogy mennyim van, mim van, és ennek mi az értéke. Amikor tehát Ipkovich képviselőtársam nagyon helyesen azt mondja, hogy minek az értékhatár, hiszen egy becsült forgalmi érték van, az vagy annyi, vagy nem annyi, ezt beszuszakoljuk 5 milliárdba, ha nem sikerül önöknek, akkor most 15-be, ez az igazi szakmai kérdés, hogy vajon mennyi az annyi. Ha ugyanis nincs a vagyonnak számviteli értelemben vett megfelelő nyilvántartása, akkor teljesen mindegy, hogy miféle keretösszeget írunk oda, úgyis annyi forgalmi értéket lehet megállapítani, ami jólesik számunkra. Ezt kellene szabályozni, tisztelt képviselőtársaim, tehát ennek kellene valami követhető számviteli módját adni.
A másik kérdés, amihez hozzá szeretnék szólni, az a kistérségek ügye. Amikor én arról beszéltem, hogy lám-lám, itt megjelenik, hogy vannak önkormányzati társulások, amelyek ezek szerint eredményesek, azt is gondolom, hogy legalább abban kellene képviselőtársaimnak is az egyetértése, hogy ezek a kistérségi társulások életképes formációk voltak, hiszen arra is alkalmasak, hogy akár milliárdos nagyságrendű vagyonokat is kezeljenek. Ezért tehát az lenne a kívánatos, ha ezt az ügyet önök inkább pártolnák, mint gátolnák; pártolják azt, hogy legyen az önkormányzatoknak szabad társulása, és akkor ki van szűrve egyetlen probléma. Különben meg már ezen az ügyön rég túl lennénk, ha Babák képviselőtársam itt nem próbált volna meg kekeckedni, de most már a vita elindult, és ezt folytatni fogjuk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés