DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP júliusban tiltakozását fejezte ki az országos fogyatékosügyi program végrehajtásáról szóló jelentés általános vitájában, ugyanis - ahogy képviselőtársam is elmondta - a kormány negyedórával az ülés kezdete előtt találta ki, hogy a jelentés egyáltalán napirendre kerüljön. A jelentés elfogadásáról szóló határozati javaslatot önök a szociális bizottság ülése közben szövegezték, amiről az egyik képviselőnő nagyon találóan azt mondta, lassan már ott fogunk tartani, hogy először szavazunk valamiről, és csak utána fog megtörténni a javaslat benyújtása. A jelentést tehát botrányos körülmények között tűzték önök napirendre, és mi ennek megfelelően tiltakoztunk a fogyatékossággal élőkhöz ennyire méltatlan és az egész ügy súlyának kormányzati megítélését jól tükröző eljárás ellen, még júliusban. A nagy sietség ellenére végül le sem zárta a parlament a jelentés általános vitáját, így átcsúszott erre az ülésszakra a vita, és ez még inkább tükrözi azt a kapkodást és komolytalanságot, amivel a kormányoldal egyáltalán a parlamenti munkához mint olyanhoz viszonyul.

A jelentésről ugyanakkor nem csak eljárási szempontból lehet kritikusan vélekednünk, tartalmilag ugyanis az előttünk fekvő dokumentum nem nevezhető jelentésnek a szó szoros értelmében, sokkal inkább egy fércmunkának. Ahhoz képest, hogy a minisztériumi illetékes a bizottsági üléseken nem győzte hangsúlyozni, hogy azért késett egy évet a jelentés, mert az Országos Fogyatékosügyi Tanács javaslatára egy második körös, az elmaradt intézkedések, mulasztások beépítését célzó beszámoltatásra is sort kerítettek, ennek semmilyen nyomát nem látjuk a jelentésben. Így sajnos egy összecsapott, kidolgozatlan anyagot vizsgálhattunk meg, amelyben kritikai számvetés, a célok teljesülésére vonatkozó átfogó értékelés vagy a jövőre vonatkozó bármiféle ajánlás, javaslat nem olvasható. Az anyagból gyakorlatilag nem derül ki, hogy az országos fogyatékosügyi programban vállalt célokban történt-e egyáltalán valamilyenfajta előrehaladás a vizsgált időszakban. Bár ez nem meglepő annak fényében, hogy a kormányzat miként viszonyul a monitoringhoz, az eredményértékeléshez és a hatásvizsgálathoz, így nyilvánvalóan nem lepődtünk meg. És itt kell megemlítenem, hogy az előző kormány is elmarasztalható ebben a tekintetben.

De térjünk rá most magára a jelentésre, annak megállapításaira. Mint a foglalkoztatási bizottság rehabilitációs albizottságának elnöke elsősorban az országos fogyatékosügyi program foglalkoztatásra vonatkozó céljainak a teljesülését fogom értékelni, ha már a jelentés ezt nem teszi meg.

Az új országos fogyatékosügyi program foglalkoztatási célkitűzései között prioritást kapott az integrált foglalkoztatás elősegítése, összhangban az európai fogyatékosügyi stratégiával. Az OFP 4.3. pontja egyértelműen megállapította, hogy a társadalmi életben való aktív részvétel elsősorban a foglalkoztatással érhető el. Ha az új országos fogyatékosügyi program végrehajtásáról adunk értékelést, akkor tehát a konkrét lépéseken, programokon túlmenően azoknak a foglalkoztatásra gyakorolt hatásáról is vélekednünk kell, beszélnünk kell a célok konkrét teljesüléséről. Igazából csak így tudjuk megítélni azt, hogy az intézkedések eredményesek, hatékonyak voltak-e egyáltalán.

Nézzük meg, hogy a 2007 és 2010 közötti időszakban mi valósult meg ebből a tervből. Az OFP végrehajtására irányuló középtávú intézkedési terv alapvetően négy feladatot határozott meg a foglalkoztatás terén, ebből én most háromra szeretnék kiemelten kitérni. Az egyik legfontosabb a nyílt munkaerő-piaci munkavállalást ösztönző szolgáltatási program kidolgozása volt, aztán beszélni fogok még a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló fogyatékos személyek munkaerő-piaci kirekesztettségének a megszüntetéséről, végül pedig a munkaügyi referensek képzéséről.

A fogyatékos személyek nyílt munkaerő-piaci munkavállalását ösztönző személyre szabott alternatív munkaerő-piaci programok, mint például a 4M-programok kapcsán pár ilyet említ a jelentés, ami azonban nagyon kevés, ha figyelembe vesszük azt, hogy itt három év teljesítményéről van szó. Ráadásul sajnos egyik programnál sem kaptunk valamifajta jelentést azzal kapcsolatban, hogy milyen eredményei vannak ennek a projektnek, tehát milyen programok születtek ezekből az összegekből, az alkalmazott módszertanok hova épültek be, és legfőképpen milyen további teendőink vannak. Alapvető kritérium az, hogy ha egy jelentés kapunk, akkor a jövőre vonatkozó útmutatást nyerjünk belőle. E programok kapcsán sajnos ezt elmulasztották. Ráadásul itt egy kritikus területről van szó, mert egyértelmű, és máig érvényes az, hogy kiszámíthatóvá kell tenni és növelni kell ezeknek a munkaerő-piaci szolgáltatásoknak a finanszírozását, sőt ezeket hozzáférhetővé kell tenni az ország egész területén, és az eddigi modellprogramok és módszerek közül ki kell választani a sikereseket. Hogyan tudjuk ezt megtenni, ha nincs valamilyenfajta korrekt értékelés? Ráadásul standardizálni kell és elérhetővé kell tenni a munkaügyi központok, pontosabban most már a rehabilitációs hatóságok, valamint a velük szerződésben álló szolgáltatók számára az eredményeket, ehhez viszont első lépésben nyilván látni kellene, hogy mely programok voltak sikeresek a célok teljesülésében. Ezt azonban ebből az anyagból nem tudjuk megállapítani.

Most rátérek a másik foglalkoztatást érintő pontra, az intézkedési terv ugyanis kimondja, hogy a támogatott döntéshozatal modelljét alapul véve át kell alakítani a gondnokság alatt álló fogyatékos személyek foglalkoztatásával kapcsolatos jogszabályokat, pontosan a kirekesztettségük megszüntetése érdekében. Ennek az egész témának hosszú története van. 2008. december 31-e volt a határidő erre az intézkedési terv szerint. Na most, eddig a határidőig, sőt a teljes 2007-2010-es időszak alatt nem történt előrelépés ezen a téren. A támogatott döntéshozatali intézmények hiánya ugyanakkor eleve illúzióvá tette a foglalkoztatással kapcsolatban álló joghátrány megszüntetését. Az ÉFOÉSZ 2006-ban beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy az mondja ki a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet amiatt, hogy hiányoznak a gondnokság alatt álló személyek munkavállalásához szükséges törvényi garanciák. Az Ab 2011. május 30-án hozott egy határozatot, ebben kimondta a mulasztásos alkotmánysértést, és 2011. december 31-ig adott határidőt az Országgyűlésnek az alkotmánysértés megszüntetésére, de csupán az intézményi rehabilitációs foglalkoztatáshoz, és nem a rendes munkaviszonyon alapuló foglalkoztatáshoz való jog kimondását várta el a törvényhozóktól.

A munka törvénykönyve 2011-es módosítása ennek megfelelően a cselekvőképtelen személyek esetében nem teremtett garanciát a munkaviszony-létesítés lehetőségére, az azóta életbe lépett új munka törvénykönyve pedig megismételte a korábbi rendelkezést, amely így szól: "A cselekvőképtelen munkavállaló csak olyan munkakörre létesíthet munkaviszonyt, amelyet egészségi állapotánál fogva tartósan és folyamatosan képes ellátni." Azaz a kormány nyíltan szembemegy a fogyatékkal élők jogairól szóló törvény és az országos fogyatékosügyi program célkitűzéseivel, amikor megerősíti a fogyatékkal élőket is megillető alapvető jogok korlátozását. Itt erről van szó. Támogatott döntéshozatalról pedig - mint azt tudjuk a jelenleg a parlament előtt fekvő Ptk.-tervezetből - csak az említés szintjén szól a javaslat.

Összefoglalva: mind a munka törvénykönyve, mind a Ptk. tehát szembefordulást jelent az európai és a hazai fogyatékosügyi irányelvekkel, amelyek kimondják a fogyatékkal élők társadalomban való aktív részvételének, integrációjának az elősegítését.

Végül az intézkedési terv egy nagyon fontos célt említ, a fogyatékkal élőket a munkaerőpiacra felkészítő humánerőforrás-menedzserek és -referensek képzését. Ezen a területen valóban történt előrelépés a vizsgált időszakban, több új közép- és felsőfokú képzést biztosító oktatási intézmény kapcsolódott be a rehabilitációs szakemberképzésbe. Erről a kapcsolódó bizottsági ülésen magam is számot adtam és örvendetesnek tartottam. Ugyanakkor 2006-ra létrejött a rehabilitációs információs centrumok hálózata is, amit 2007-től a regionális munkaügyi központok a megyei kirendeltségek keretében működtettek tovább, viszont 2012. július 1-jétől teljesen más struktúrában működik a munkaügyi rehabilitáció az államigazgatáson belül. Az történt, hogy a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveként, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal kirendeltségeiként működnek a rehabilitációs hatóságok. Akkor itt a kérdés az, hogy nem látjuk és nem is hallottunk érveket arra vonatkozóan, hogy ennek az egész átszervezésnek tulajdonképpen mi értelme volt, milyen minőségi változás várható a szolgáltatások szempontjából, amiket eddig a munkaügyi központban nyújtottak, gyakorlatilag ugyanazok a szakemberek. A kérdés nyitva áll, az anyag erre választ nem ad.

De menjünk tovább! A jelentés beszámol az intézkedési terven túl megtett lépésekről is, ami a foglalkoztatási támogatási rendszerrel, az ellátásokkal kapcsolatos változásokat illeti. Látni kell, hogy a támogatási rendszer a mai napig igazságtalan, átláthatatlan és bürokratikus, mert a kormány két éve halogatja a szükséges reformokat. Ha ennyire világosan látszottak a korábbi rendszer anomáliái az önök számára, akkor miért várt az átalakításokkal a kormány egészen mostanáig? Ráadásul Bernáth Ildikó miniszteri biztos leköszönésével egyben megszűnt a fogyatékosügyi miniszteri biztos intézménye is, bármennyire is gondolják azt többen, hogy nem ez történt. Tulajdonképpen arról van szó, hogy Bernáth Ildikónak utódja, aki hatáskörben, feladatkörben őt követné, a mai napig nincs.

(16.10)

Az ő elsődleges feladata az új foglalkoztatási támogatási rendszer koncepciójának kidolgozása volt. Ezt a kormányoldalon két évig nem sikerült tető alá hozni. Nyilván ennek is megvan a maga oka, a kormány tehetetlenségét és felelőtlenségét mutatja. Hasonlóképpen ahhoz, hogy ez a támogatási reform a mai napig nem valósult meg, holott már számos egyéb kutatás mellett az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy a támogatási rendszer az eddigiekben nem biztosította a megváltozott munkaképességű munkavállalók növekvő részvételét a foglalkoztatásban, a munkaerőpiacra való visszavezetéshez nem járult hozzá kellőképpen, nem járult hozzá a források hatékony, eredményes felhasználásához, tehát nagyon sok probléma van vele.

A támogatáshoz jutás folyamatában az esélyegyenlőség elve sem érvényesült. A mára nyilvánvalóvá vált kudarcok ellenére a kormány még mindig nem volt képes elfogadni az új támogatási rendeletet. Ha még ebben az évben elfogadja és januártól lépteti hatályba, akkor viszont az érintett szervezeteknek nem lesz idejük az átállásra, ami újabb munkahelyek megszűnéséhez fog vezetni.

Az intézkedési tervben foglaltak megvalósulásán túl egy átfogó képet is kell adni a foglalkoztatási helyzetről, célszerű lett volna erről is részleteiben olvasni a jelentésben. Én ki szeretném emelni azt, hogy a 2007-10 közötti időszakban a megváltozott munkaképességű, ezen belül a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatási aránya rendkívül alacsony maradt, tehát érdemben nem változott, a 10 százalékot sem éri el. Közülük is legtöbben nem nyílt munkaerő-piaci, hanem védett körülmények közt, támogatott munkahelyeken dolgoztak. Az állami támogatás mértékét ráadásul a munkáltató szervezeti besorolása és nem a megváltozott munkaképességű emberek egészségi állapota szerint határozták meg.

Ráadásul a támogatási rendszer nem ösztönzött az egyén munkaképességének javítására, magára a rehabilitációra. Az évi 60 milliárd forintnyi költségvetési támogatás legnagyobb része a nyílt munkaerőpiactól elzárt, védett foglalkoztatásra jutott. A 2009-es költségvetésben a védett szervezetek támogatása az össze rehabilitációs támogatás több mint felét tette ki.

A költségvetésből nyújtott támogatások emellett folyamatosan csökkentek, veszítettek az értékükből a vizsgált három év alatt, ami szintén hozzájárult a foglalkoztatás visszaeséséhez, tehát itt abszolút nem egy dicsőséges történetről van szó. A jelentésben ennek a szellemét is olvasnunk kellett volna.

Jelentős változások történtek a rokkantnyugdíjrendszerben, a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi törvény egy új pénzbeli ellátási formát hozott létre, a kormány egy új minősítési rendszert is bevezetett. Ennek akkor lett volna értelme, hogyha egy komplex rehabilitációs rendszert hoznak létre, amely egymásra épülő elemekből áll, ez azonban nem valósult meg. Ráadásul a foglalkoztatási rehabilitációs szolgáltatások rendszere is csak később kezdett el kiépülni a munkaügyi központokban, így összességében elmondható, hogy a munkaerő-piaci integráció irányába való elmozdulás 2008-10 között nem ért el eredményeket a foglalkoztatás növelése terén, ráadásul a támogatási rendszer mint olyan kifejezetten akadályozta ezt a folyamatot.

Úgyhogy, miközben az Orbán-kormány szavakban a rehabilitáció és a munkavállalás középpontba állítása mellett kötelezte el magát, ismételten azt láthatjuk, hogy egy megszorítást hajtott végre, méghozzá a rokkantak ellátásának rendszerén. Konkrét megtakarítási irányszámokat határoztak meg, és ez alapján csökkentették a rokkantak támogatását, illetve szigorítottak a komplex minősítés rendszerén.

A csökkentett ellátások mellett azonban a munkavégzést kvázi ellehetetlenítették, illetve korlátozták, és a korlátozással ellenérdekeltté tették a megváltozott munkaképességű embereket a munkakeresésben, amellett, hogy önök egy szegénységi csapdába is taszították őket, miközben a rehabilitációs szolgáltatások terén semmilyen mértékű szemléletváltásra nem került sor. A szolgáltatások standardizálása, a kapacitások bővítése, a hozzáférés javítása nem történt meg, ezekre a mai napig nem került sor.

A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához nyújtott támogatásokat a kormány egyenesen visszatartotta, és csak nagymértékű elbocsátásokat maga után vonó késedelemmel folyósította. Erről meglehetősen sokat beszélgettünk itt az ülésteremben is az elmúlt fél évben. A munkaerőpiacra kitett rokkantak számára jelenleg egyetlen perspektívát kínál az állam, a közfoglalkoztatásban való részvételt, ez minden, amit ők kaphatnak.

Mindezeket úgy értékeljük, hogy a kormány gyakorlatilag szembemegy a fogyatékosok jogairól és esélyegyenlőségükről szóló törvényben, illetve az országos fogyatékosügyi programban foglaltakkal, nem az integrációt és a társadalomban való aktív részvételt segítik elő esélykiegyenlítő lépésekkel, hanem éppen a társadalmi kirekesztettséget erősítik, ami a kormánynak egy újabb végzetes hibája. Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu