KALMÁR FERENC ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A határon túli magyar közösségeket érintő támogatásokat a 2010. évi választások után strukturálta át a magyar kormány azzal a céllal, hogy egységes, átlátható központi forrást teremtsen, és szervezetileg is más típusú alapkezelő szervezetet hozzon létre, amely felelős a határon túlra irányuló források átlátható, ellenőrizhető és követhető kiutalásáért és felhasználásáért. Ez a szervezet lett végül a Bethlen Gábor Alap, amelynek feladata egy nyílt, átlátható szakmai szabályok és elvárások szerinti pályázati rendszer felállítása és megvalósítása lett.
Az alap többszintű előkészítő munkát szab meg, átláthatóbbá és elszámoltathatóbbá teszi a kifizetéseket, valamint megnyitja a lehetőséget az uniós alapok hatékonyabb kihasználásához. Az alap a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudata megerősítése céljából, a határon kívül élő magyarokért viselt felelősségünk érvényesítésére jött létre.
A Bethlen Gábor Alappal háromtagú bizottság rendelkezik. A bizottság a Magyar Állandó Értekezlet iránymutatása alapján irányítja az alap működését. Az alap szakmai döntés-előkészítő testülete a kollégium. A fentieken túl a pályázatok elbírálásánál mindig figyelembe veszik a határon túli magyar szervezetek javaslatait, ajánlásait, teljesen alaptalanok az MSZP idevonatkozó vádjai. A támogatások folyósítását, felhasználásának ellenőrzését a magyar állam tulajdonában lévő Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. látja el. Az alapkezelő szerve felett az alaptulajdonosi jogokat a magyar állam nevében a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter gyakorolja.
(10.00)
Az alap működését az Állami Számvevőszék és megbízott könyvvizsgáló is ellenőrzi. Tekintettel arra, hogy az alap forrásait kezelő Bethlen Gábor Alap Zrt. cégbejegyzése 2011. április 18-án történt meg, 2011-ben a határon túli célokat szolgáló források folyósítása csak részlegesen valósulhatott meg. A Bethlen Gábor Zrt. felállítását megelőző időszakban, 2011 első négy hónapjában beérkező egyedi kérelmek elbírálása ettől függetlenül folyamatos volt, a támogatások odaítéléséről és folyósításáról két kormányhatározat rendelkezett.
Az alap részére 2011-ben az előző évi támogatási maradványok visszafizetéseivel 12 218 millió forintos kiadási előirányzat állt rendelkezésre, amelyből 11,5 milliárd forint teljesült, így a kiadási megtakarítás 715,3 millió forint. A megtakarításnak objektív okai voltak, ahogy azt tételesen már említette Rétvári Bence államtitkár úr is.
A beszámoló tartalmazza a pályázati támogatások elszámolásait is, így a Szülőföld Alapból áthúzódó második körös pályázati elszámoltatás legnagyobb részét az új alapkezelő intézte. A "Szülőföldön magyarul" pályázat a 2010-2011-es tanévben érintett régiói: Erdély, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja, Muravidék és Drávaköz. A "Szülőföldön magyarul" pályázaton a 2010-2011-es tanévben összesen 232 312 fő nyerte el a támogatást.
"A magyar kultúráért és oktatásért" pályázati támogatás új pályázati kultúrát honosított meg a határon túl. A pályázati kultúraváltás lényege, hogy alaposabban átgondolt és átláthatóbb pályázatok támogatásával ösztönözzön a minőségi munkára. 2011-ben a nyílt pályázati keretösszeg 1,2 milliárd forint volt, 1 milliárd forint a központi pályázatokra, 200 millió forint a regionális pályázatokra. Nyílt pályázati körben 2011-ben összesen 1743 támogatott pályázat volt.
Fontos megemlíteni, hogy milyen változások történtek a korábbi gyakorlathoz képest. 2011-ben lehetőség nyílt a Kárpát-medence magyarságán kívül a nyugat-európai és tengerentúli magyar diaszpóra számára is pályázat benyújtására. 2011-ben magyarországi székhelyű pályázók projektjei nem vehettek részt. A felhívás két pályázati időszakot hirdetett meg, külön nyári és külön egyéb programokra. Csak 200 ezer forint fölötti szolgáltatás elszámolása esetén kellett közüzemi szerződést csatolni. A legtöbb pályázat a kulturális hagyományőrzés, a magyar nyelvű könyvkiadás és a média tárgyában érkezett.
Az alábbiakban néhány példaértékű programot szeretnék megemlíteni. Az egyházi intézmények, karitatív szervezetek programjainak támogatása között a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye szervezésében 2011-ben is több tucat ifjúsági tábor, valamint ifjúsági és felnőtteknek szóló lelkigyakorlat zajlott. Ezek a programok a kárpátaljai katolikus és magyar közösségek összetartását, erősítését, lelki-szellemi töltődését szolgálják. A gyerektábor szokásos tevékenységei mellett naponta voltak szellemi-lelki foglalkozások, amelyek a gyermekek személyiségét, közösséghez való alkalmazkodását, beilleszkedési képességeit erősítették. Volt magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, kulturális és hagyományőrző programok támogatása. Itt megemlíteném a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, valamint a muravidéki színjátszó csoportok támogatását, média, színházi programok és könyvkiadás támogatását, magyar nyelvű felnőttképzési, szakképzési és kutatási programok támogatását, magyar nyelvű oktatási feladatokat is ellátó közoktatási és felsőoktatási intézmények programjainak támogatását, oktatási és kulturális intézmények eszközfejlesztésének támogatását.
Kiemelten szeretnék néhány szót mondani a Határtalanul-programról. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. megbízásából az Apáczai Közalapítvány április 30-án meghirdette a 2011. évi Határtalanul pályázati felhívásokat, a felhívások kidolgozását, közzétételét és értékelését. A 2011-2012-es tanévre két pályázati felhívást hirdettek meg. Az első: a "Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre" című pályázat, magyarországi diákok határon túli magyarlakta területekre irányuló tanulmányútjai; a második: az "Együttműködés magyar szakképző iskolák között" című pályázat, amelynek keretében magyarországi és határon túli magyar tannyelvű, nappali tagozatos középfokú képzésben részt vevő diákok két kölcsönös látogatás keretében, együttműködve egy vagy több közösen megvalósított szellemi vagy tárgyi terméket hoznak létre. 2011. december végéig 49 kiutazás valósult meg, ennek keretében 1619 diák és 189 pedagógus jutott el Erdélybe, Délvidékre, Kárpátaljára és Felvidékre.
Természetesen minden támogatott program fontos, de egyike a legfontosabbaknak a Határtalanul, mégpedig azért, mert a jövő nemzedékei között építi ezer és ezer szállal azokat a fonalakat, amelyek alapján létrejöhetnek életre szóló barátságok, kapcsolatok születhetnek. Így a nemzet hálója erősödik, és nem fog elveszni a jövőben sem.
A Határtalanul-program keretében a 2011-2012-es tanévben említésre méltóak az alábbi nyertes tanulmányi pályázatok. A budapesti Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ 43 diákja 5 tanár kíséretében utazott Felvidékre, ahol várakkal és múzeumokkal ismerkedtek, helyi táncokat, énekeket tanultak. A kirándulás 1 011 930 forint támogatást nyert. A kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola 31 hetedikes diákja Kárpátaljára utazott, ahol tanórákon vettek részt. Az összetartozás, segítségnyújtás élményét erősítette, hogy a kecskeméti csoport karácsonyi ajándékokat is átadott a helyi szervezeteknek. Az utazás a program keretében 755 ezer forint támogatásban részesült.
Egyedi támogatások alapján kerültek finanszírozásra azok a határon túli és magyarországi szervezetek, amelyek a kulturális, egyházi, oktatási területeken kiemelt jelentőséggel bírnak, és tevékenységük által fontos szerepet töltenek be a magyarság megtartóerejének szempontjából. Az egyedi támogatások régiónkénti megoszlásával kapcsolatban elmondható, hogy Erdély esetében találjuk a legmagasabb összeget, amelynek oka a Sapientia Alapítvány 900 millió forintos támogatása. Meg kell említeni, hogy ezt a támogatást nyugodtan nevezhetjük életmentő támogatásnak is, hiszen az előző kormányzat az utolsó évében elfeledkezett a Sapientiáról.
A Vajdaságban a Magyar Nemzeti Tanácsnak nyújtott 185 millió forintos támogatás emelkedik ki, míg Kárpátalja esetében a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola 150 millió forintos támogatása a legmagasabb. Fontos megemlíteni az ukrajnai magyar közösség részére a magyar-magyar együttműködési, illetve kegyeleti okokból történő anyaországi kapcsolatok ápolása céljából beutazó kárpátaljai magyarok beutazással kapcsolatos vízumköltségeinek támogatását is. Ez 191 millió forintot tett ki. Új elem, hogy a támogatások folyósítása kizárólag banki felvétellel történt.
(10.10)
Befejezésül emlékeztetek mindenkit arra, hogy a Bethlen Gábor Alap nem egész első évének működéséről tárgyalunk, beszélünk, ha vannak is működési hiányosságok, ezek korrigálhatóak. Az új rendszerről kapott visszajelzések és a tapasztalatok beépítése nyilván folyik, ettől a folyamattól senki sem zárkózik el. A lényeg az, hogy az alap elérte a kitűzött célokat, így a KDNP-frakció támogatja a beszámoló és a határozat elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés