ZAGYVA GYÖRGY GYULA (Jobbik): Az előbbi felszólalásomat, illetve Gaudi képviselő úr felszólalását szeretném megerősíteni egypár példával.
Például Dunaújvárosban van egy olyan emléktábla, amin volt egy vörös csillag is - mert ez a szovjet hadseregről szóló emléktábla -, a vörös csillagot eltávolították, és azt gondolta a városvezetés, hogy innentől kezdve minden rendben van, pedig a szöveg - ezt idézem, szó szerint felolvasom, hogy mi van ezen a táblán - szerintem egészen elképesztő, hogy a mai napig ez ott állhat: "Örök dicsőség és emlék a Vörös Hadsereg katonáinak, a hadseregnek, amely a békéért és a világ népeinek barátságáért harcolt". Szerintem azért ennek nem kéne ott állnia húsz évvel a rendszerváltozás után, tehát ez is megerősíti, hogy ne csak az utcanevekkel foglalkozzunk.
Van még itt számtalan, a makói Ságvári Endre-szoborról már beszéltek, azt nem akarom külön felhozni, de Adonyban például sarló-kalapácsos emlékmű van a település központján, Kőbányán például egy ilyen tábla van, hogy "Ebben a házban lakott Pataky István elvtárs, a kőbányai ifjúsági élmunkások vértanúja". Ennek is megvan nyilván a helye, a temetőben a sírjára el kell helyezni, nyilván ott, ha valaki úgy gondolja, hogy ezek az információk fontosak, azt ne vegyük el kegyeleti okokból, de nem feltétlenül kell Kőbányán ennek a táblának ott lennie.
Még folytathatnám, például a hortobágyi T-34-es tankot mindenki tudja, hogy ott áll, és múltkor elég nagy botrány volt abból, hogy lecserélték ezt a táblát civil ellenállók egy másik hadseregnek a dicsőítő táblájára, amin felháborodtak a sajtómunkások meg politikusok, pedig hogyha az a tábla, ami a Vörös Hadsereget dicsőítette, nem lett volna ott, akkor nem cserélte volna le senki, aztán persze most visszahelyezték. Ennek sem kellene ott állnia, és még sorolhatnám.
Még egyszer elmondanám a kedves kormánypárti politikusoknak, hogy ne csak az utcanevekkel foglalkozzunk, hanem a köztéri alkotásokkal is. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés