DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársam! Csak bízom benne, hogy nem politikai mondanivalójának hiánya az, ami hétről hétre álbalhék, interpellációs vagy azonnali kérdések megfogalmazásához vezeti önt. Mindenesetre lehet, hogy én vagyok a legoptimistább ember itt a Magyar Országgyűlésben, de én nem teszek le arról, hogy eljön még majd az az idő, amikor a Demokratikus Koalíció képviselői, illetve a Magyar Szocialista Párt képviselői is el fogják fogadni a nemzeti szimbólumokat és el fogják fogadni a nemzeti emlékhelyeket is.

Ahogyan Ópusztaszer nemzeti emlékhely, úgy a turul nemzeti szimbólum, tetszik önnek, vagy nem tetszik. Az ezeréves magyar történelemben mindig is a turul megmaradt nemzeti szimbólumnak, amit egyébként ön is tud, mert gondolom, hogy nem szellemi restségből vagy gyávaságból nem kifogásolta a Nemzetvédelmi Egyetem címerében a turult. Akkor nem tette szóvá. Hasonlóképpen korábban, amikor ön volt a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, ha jól emlékszem, akkor egyszer sem tette szóvá a nemzetbiztonsági szolgálatnál, hogy a címerében szerepelteti a turult.

Ön ezt elfogadta akkor, gondolom, nem szemlesütött gyávaságból, gondolom, nem azért, mert nem vette észre, gondolom, nem azért, mert nem talált szavakat rá (Derültség és taps a kormánypárti sorokból.), hanem gyanítom, hogy azért, mert elfogadta, hogy a turul része a magyar történelemnek.

Igen, voltak olyan időszakok, amikor rossz célra használták, de sajnos nagyon kevés olyan magyar nemzeti szimbólum van, mint ahogyan egyébként más nemzetek szimbólumrendszeréből is nagyon nehéz találni olyan szimbólumot, amivel időről időre nem éltek vissza. De ez még nem ad nekünk okot arra, hogy akár lemondjunk róla, akár pedig egyetlen ideológia kizárólagos sajátosságának tekintsük.

A turul a magyar nemzet történelmének része, a magyar eredet- és mítoszrendszer részének a tagja. Én arra kérem önt, hogy ön is tisztelje a jövőben, és adja meg a kellő tiszteletet azoknak az embereknek, akik hisznek a turulban, akik hisznek a magyarok különböző eredetmítoszában. Nem kell egyetértenünk, sokszínű közösség vagyunk politikailag is, származás szempontjából is, vallás szempontjából is, de attól vagyunk magyarok itt Közép-Európában, hogy nem azt nézzük, hogy ki milyen származású, ki miben hisz, hanem mindenkit magyarnak tekintünk, aki jóra tör, aki jót akar, és aki a magyarok érdekét szolgálja. Ennek az eredetmítosznak a része a turul is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Nagy taps a Jobbik és a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu