VARGA MIHÁLY tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Lukács képviselő úr természetesen nem azt az interpellációs szöveget mondta el önöknek, amit írásban beadott. Abban például az a tacepao, amit itt felmutatott, egyáltalán nem szerepelt. Mégis engedje meg, képviselő úr, hogy ennek ellenére válaszoljak a kérdésére a miniszterelnök úr megbízásából.

Mindenekelőtt hadd mondjam azt, hogy önnek bizonyára szokatlan az, hogy egy kormány tájékoztatni kívánja az embereket. Az önök kormányzása alatt erre nem sok példát láttunk, mégis az az időszak az embereknek túlságosan sokba került. (Folyamatos közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Mi ad erre alapot a kormánynak? Az Országgyűlés 2011-ben döntött így, és hatalmazta fel a kormányt arra vonatkozóan, hogy a közvéleményt is tájékoztathassa. Ebből a keretből történt meg ez a tájékoztatás. Hozzá kell tennem azt is, hogy nyilván nem került volna erre sor, hogyha az ellenzék, többek között ön is, képviselő úr, az elmúlt időszakban több alkalommal nem tesz manipulatív állításokat, és nem fogalmaz meg olyan állításokat, amelyek köszönő viszonyban sem voltak az igazsággal.

Sokkal egyszerűbb lenne persze, hogyha az ellenzék is támogatná azokban a kérdésekben a kormányt, amelyeket ezekben a hirdetésekben megfogalmazunk; hogyha ön is azt mondaná, képviselő úr, hogy igen, nem értek egyet azzal, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat. Ha igen, azt mondaná, képviselő úr: nem értek egyet azzal, hogy a családi támogatásokat nem lehet csökkenteni, még akkor sem, hogy ha bármelyik más külföldi intézmény ezt kéri. De önök nem mondanak ilyet, képviselő úr! Azt kell tehát mondanom, hogy önök még mindig azon a pályán vannak, amelyet a 2008-as, akkori IMF-megállapodás során kötöttek és amit akkor rögzítettek.

Mibe is került az akkor a magyar lakosságnak? Egyhavi nyugdíj elvétele 170 milliárd forintjába került 2010-ben a magyar nyugdíjasoknak. A családtámogatások elvétele 39 milliárd forintjába került akkor a magyar családoknak. (Babák Mihály Lukács Zoltán felé: Hallod?) A közszférában történő bérek csökkentése és elvétele 90 milliárd forintjába került 2010-ben a magyar közszférában dolgozók családjainak, képviselő úr. Miről beszél? (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Szomorú!)

A kormány ezzel szemben, amit önök tettek 2008-ban, nem ezt a megoldást választja. Igenis tájékoztatni kívánjuk nemcsak azokat a partnereket, akikkel tárgyalunk és tárgyalásban vagyunk, hanem a magyar családokat és a magyar embereket, akik joggal várják el tőlünk, hogy ne a megállapodás végeredményéről számoljunk csak be, hanem reális üzenetekkel tájékoztassuk őket.

Azt kell tehát önnek mondanom, képviselő úr, hogy jelenleg a javaslatok egyeztetése zajlik. Tárgyalunk ezekkel a nemzetközi intézményekkel, és nekem sok esetben úgy tűnik, hogy a külföldi elemzők már értik azt távolról, amit itt ön helyben, Magyarországról sem ért. Ugyanis ha elolvassa a mai híreket például, akkor azt olvashatja, hogy többek között a Morgan Stanley-bankcsoport londoni részlegének szakértői úgy fogalmaznak: "Egyértelműnek tűnik, hogy a kormány éppen a megállapodáshoz készíti elő a terepet a választók számára." Ebből a szempontból tehát igen, a magyar kormány ragaszkodik azokhoz az elvárásokhoz, amiket megfogalmazott; nem kívánunk bércsökkentésben és nyugdíjcsökkentésben gondolkozni, mint ahogy nem kívánunk ingatlanadó bevezetésében vagy a gyermekek utáni támogatások elvonásában sem gondolkodni.

Tisztelt Képviselő Úr! Én a gazdasági bizottságban tájékoztatást adtam arról a parlamenti képviselőknek, hogy mi a magyar kormány álláspontja, és beszámoltam arról is, hogy milyen tájékoztató anyagokat küldtünk eddig a Valutaalapnak és az Európai Bizottságnak.

Tisztelt Képviselő Úr! Ön 2006 óta parlamenti képviselő, és ott ült Balatonőszödön azon a frakcióülésen akkor, amikor arról beszélt az ön miniszterelnöke (Moraj és hangok az MSZP padsoraiból, többek között: Huh! - Simon Gábor: Ez már úgy hiányzott! - Közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból: Úgy van!), hogy: hazudtunk reggel, éjjel, meg este. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Ott ült a frakcióülésen (Lukács Zoltán: Honnan tudja?), amikor azt mondták, hogy trükkök százait követték el. Miért nem kérte ki ezt magának? Miért nem mondta azt, hogy miniszterelnök úr, én nem hazudtam egy percet sem. (Lukács Zoltán: Honnan tudod, mit mondtam?) Képviselő úr, azt kérem, hogy fejezze be (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a hazudozást, a válaszomat pedig fogadja el! (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Szégyen!)

Forrás: parlament.hu