SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a felszólalását. Csak ön egy dologgal nem szembesül, ki fogom mondani: nem az önök 8 évével, hanem az önök 48 évével. És az a helyzet, ahogyan önök tönkretették a magyar gazdaságot, ahogyan szociális területen tönkretették ezt az országot, ahogy szociológiailag tönkretették ezt az országot, azt nemhogy két és fél alatt, hanem sok-sok év alatt sem lehet helyre tenni.
Emlékezzen vissza, tisztelt képviselő úr! És talán ez az egyik legfontosabb, hiszen az emberek ma nagyon jól tudják, hogy mit jelent adósságot törleszteni, mit jelent ez egy családra lebontva, akár lakáshitel, akár bármi másra fölvett hitel adósságát törleszteni, amikor nap mint nap, hónapról hónapra, tíz- és tízezreket, sőt sokan százezreket törlesztenek, és mégis alig csökken az adósságuk. Önök ehhez képest 8 év alatt olyan mértékben növelték meg az egész ország, azaz mindannyiunk adósságát, nem az államét, mert az nem külön működik, mindannyiunk adósságállományát, hogy az egyszerűen már olyan gazdasági helyzetbe hozta az országot, ami kezelhetetlen állapotot hozott létre. (Gúr Nándor közbeszól.) Képviselő úr, öt perce volt, hogy valami értelmeset mondjon, legalább akkor próbálta volna meg, ne most kiabáljon be. (Dr. Budai Gyula: Nem volt gyerekszobája. - Gúr Nándor: Nevetséges.)
Tehát amikor önök megpróbáltak bármit is tenni ebben az országban, mindenhol csak rontottak. És az az élethelyzet, amibe Magyarországot hozták, annyit jelentett, hogy a csecsemőtől az aggastyánig minden egyes személyre ráterheltek 1,2 millió forint pluszadósságot, ami eddig is volt ebben az országban. Tehát ön hiába dödög itt, hiába próbál most itt morogni, mindenféle javaslatot ilyenkor tenni, önök nem tudtak kormányozni. Sőt, amikor bajban voltak az emberek, és fölsorolnék olyan dolgot, amit mondjuk, az LMP-s képviselők, akik nem vidéki képviselők, nem a terepen vannak, nem éreztek annyira, még elnézhető. De ön a terepen volt, képviselő úr, és észre sem vette azt, hogy hogyan hagyták cserben rengeteg esetben a vidéki embereket. Pont az ön környékén például, amikor árvizek voltak, segítettek az embereknek? Új házakat építettek? Segítettek a katasztrófa elhárításában? Ott hagyták őket cserben.
(9.10)
Önök voltak azok, akik a legszegényebb rétegeket az uzsorásokkal szemben hagyták még jobban tönkremenni, önök voltak azok. Semmit nem tettek ennek érdekében. (Dr. Budai Gyula: Így volt! Borsodban volt a legtöbb uzsorás.) Önök voltak azok, akik a munkanélküliek számára olyan közmunkákat szerveztek, aminek értelme semmi nem volt, és nemcsak hogy értelme nem volt, hanem azok az emberek, akiknek a gyerekei a legszegényebb élethelyzetben éltek, így ki sem tudtak törni ebből a helyzetből. (Gúr Nándor közbeszól.) Önök voltak azok, tisztelt Gúr Nándor... Hiába, most nem tudom, rosszul van vagy valami gond van önnel, de folyamatosan mondja a magáét. Önök voltak azok egyébként, akik azokkal a gyermekekkel, akiknek a kitöréséhez a (Gúr Nándor közbeszól.) legfontosabb feladat lett volna, hogy az iskoláztatásukat megszervezzék (Gúr Nándor közbeszól.), hogy valóban iskolába járjanak, hogy az iskolaelhagyóknak a száma ne legyen olyan magas, mint amilyen volt, nem tettek semmit, nem tettek. Szavakban óriási nagy dolgokat tudnak önök szocialisták tenni, tettekben is, csak az általában erőszakba torkollt az elmúlt években, tehát erről ne is beszéljünk.
De ugyanúgy, önök hogy álltak hozzá a rászorultak segítéséhez? Nem foglalkoztak a Karitatív Tanáccsal, a karitatív szervezetekkel. Segítették őket? Nem! Sőt még azt is hozzáteszem, hogy azért, mert önök közül kijött egy olyan szervezet, amely az adományok áfájával játszott, szórakozott, sőt csalt is az önök szimpatizánsai körül. Hála istennek, utána egyébként a rendőrség és az ügyészség tette a dolgát. Mit csináltak? Áfával sújtották az adományokat (Gúr Nándor közbeszól.) ahelyett, hogy azokat az embereket, akik csaltak, elkapták volna, és segítették volna az adományozókat, karitatív szervezeteket (Gúr Nándor közbeszól.), hogy ezeket az embereket elérjék, és támogatást nyújtsanak.
Tisztelt Képviselő Úr! Én sorolhatnám hosszan azokat a tevékenységeket, amelyekkel önök az országot ide hozták. A szegénység elleni küzdelem első kérdése a gazdaság helyretétele, akár Kelet-Magyarországon, akár Budapesten, akár pedig az ország bármely területén. A második kérdés szorosan összefügg ezzel, az pedig a pénzügyi helyzet helyretétele. Ebben Magyarország stabil, bármennyire is vitatkozik, Magyarország ebben stabil. Önök hagyták olyan állapotban ezt az országot, hagyták az embereket cserben, hogy igazából csinálhatnak bármilyen programot, írhatnak bármilyen programot, gúnyosan mosolyoghat most képviselő úr, nem fog menni az, hogy önök fogják kihúzni a slamasztikából, erre a kormányra vár a továbbiakban is ez a feladat. (Gúr Nándor közbeszól.)
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés