SZABÓ REBEKA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném így az elején leszögezni, hogy a Lehet Más a Politika számára a földforgalmi törvény a politikai évad egyik legfontosabb törvénye. Mégpedig azért, mert bár Nyerges Zsolt vagy Mészáros Lőrinc a jelek szerint másképp gondolhatja, mi tudjuk, hogy a föld nem pusztán egy termelési tényező a sok közül, hanem pótolhatatlan természeti erőforrás, környezeti elem, élőhely, közösségteremtő és közösségmegtartó erő, kulcstényező az egész társadalom fennmaradása szempontjából.

Ez az alapvető megközelítés sajnos csak nyomokban található meg a tárgyalt földtörvényjavaslatban, mint ahogyan az is, hogyan fog a közösség, mindenekelőtt a helyben élők közössége valóban ellenőrzést gyakorolni a földvagyon fölött. Éppen ezért aggodalommal figyeljük, ahogyan a miniszterelnök úr napok óta azzal a hírrel haknizza körbe az országot és a médiát, hogy a kormány megvédte a magyar földet, vége a spekuláció és a zsebszerződések korszakának. Ugyanis, ha valamit megtanultunk az elmúlt két évben, akkor azt mindenképpen, hogy ha a Fidesz valamit meg akar védeni, akkor ott nagyon résen kell lenni.

Eddig, a teljesség igénye nélkül, a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat, a munkahelyeket, a bűnözésnek kiszolgáltatott embereket védték meg, hogy milyen sikerrel, arról talán elég azt az egyetlen példát elmondani, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv bejelentése óta hetente több száz munkahely szűnik meg az országban. Sajnálatos módon a hibás kormányzati politika miatt megszűnő vagy létre nem jövő állások jelentős része éppen a mezőgazdaságból hiányzik. Abból az ágazatból, amelyben a választási programban beígért egymillió új munkahely legalább egyharmadának keletkeznie kellett volna. És bár a rendszerváltás óta egyre nyilvánvalóbb, és statisztikai adatokkal is bizonyítható, hogy a mezőgazdasági munkahelyek a területhez képest jóval kisebb arányban jönnek létre a sok pénzzel kitömött agrárnagyüzemekben, mint a kis és közepes méretű gazdaságokban, a kormány eddigi tevékenysége egyértelműen az ellenkező, a birtokkoncentrációt erősítő, az agrároligarchákat és a politikai hűbéreseket helyzetbe hozó irányt követte; gondoljunk csak az állami földhaszonbérlet-pályázatokra.

Közben pedig az agráriumban egyre nő a feszültség. A magyar föld egyre kevesebb embernek nyújt méltó és biztos megélhetést, és egyre többen fenik rá a fogukat. A külföldi befektetők érdeklődve figyelik az uniós földvásárlási moratórium közelítő lejártát, és sajnos egyre nagyobb nyugalommal azt láthatják, hogy a kormány semmit sem tesz a magyar családi gazdálkodók megerősítése és versenyképesebbé tétele érdekében. De a helyi gazdák egyelőre nem is a külföldiek, hanem a Fidesz helyi erős emberei, a kormánypárti gazdasági holdudvar képviselői miatt aggódhatnak, hiszen jelenleg ők a termőföld-spekuláció fő szereplői, első számú haszonélvezői.

Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar vidék, az agrárium súlyos válságban van, de a most tárgyalt földtörvény sajnos csak egy újabb elszalasztott lehetőség lesz arra, hogy rendezzék a birtokviszonyokat, hogy valóban fenntartható és jövedelmező pályára állítsák a magyar mezőgazdaságot. Ez egy elszalasztott lehetőség, ugyanis az összes érdekelt fél bevonása és megfelelő társadalmi egyeztetés nélkül nem lehet igazán jó törvényt alkotni. Legutóbb egyébként a hegyközségi törvény vagy a kamarai törvény alkotása során is láthattuk, hogy önök úgy szoktak törvényt írni, ahogyan mások a lottószelvényeket töltik ki. Elvonulnak egy csöndes sarokba, fölírnak valamit a papírra, mit sem törődve azzal, hogy az átgondolatlan, részérdekeket képviselő gondolatfoszlányok hamarosan az itt élő emberek alapvető életviszonyait fogják meghatározni.

A földtörvény az agrárium alkotmánya, amely közvetlenül legalább félmillió mezőgazdaságból élő ember, több százezer család és persze közvetve az egész lakosság és a magyar gazdaság jövőjét fogja meghatározni. Önök ugyan folytattak egyeztetéseket, mégis számos szervezet kimaradt ebből, és nincsenek megfelelő nyilvános hatástanulmányok sem. Ezért attól tartunk, hogy a készülő szabályozás nem lesz alkalmas az elmúlt két évtized kedvezőtlen tendenciáinak megváltoztatásához.

Szeretnék kitérni a birtokméret kérdésére is. Az LMP által felvázolt és már sokszor hangoztatott, és egyébként számos nyugat-európai országban működő modell szerint a kisbirtok is életképes, ha megkapja azt a segítséget támogatásban, képzésben, a szövetkezés elősegítésében, a termékeik piacra juttatásában és persze a spekulánsokkal és oligarchákkal szembeni védelemben, ami létét és működését fenntarthatóvá teszi. Ebben a modellben a mezőgazdaság, illetve elsősorban maga a földből élő ember nem gyárszerűen működik, azaz nem az emberi és anyagi ráfordítások minimalizálása és ezzel egy időben a termelés maximalizálása a cél.

A földművelés hatékonyságát nem mérhetjük csupán az árutermelés számaival, a termelés magánhasznát nem értékelhetjük a közhaszontól függetlenül. Ezért birtokpolitikánk nem szolgálhatja csupán a termelési funkcióra szűkített mezőgazdaság érdekét, hanem a termelés mellett a környezet és a társadalom hasznáról is gondoskodó környezet- és tájgazdálkodás érdekét kell képviselnie. A természeti környezet védelmének, a fenntartható erőforrás-gazdálkodásnak és a foglalkoztatás, az életminőség szempontjának is egyenrangú szerepet kell kapnia benne. Ellenkező esetben elegendő lenne néhány, sok ezer hektáros agrár-nagyvállalkozó az országban, a vidék lakossága pedig választhatna, hogy napszámos, cseléd vagy földönfutó lesz.

De az LMP nem ilyen jövőt szán a magyar vidéknek. Ahhoz, hogy az önálló egzisztenciájú családi gazdálkodókra, a kis- és közepes birtokok sokszínű szövedékére, az együttműködésre és az önkéntes szövetkezésre épülő mezőgazdaságnak esélye legyen, első lépésként a birtokpolitikában kell új fejezetet nyitni. A közcélokat az szolgálja, ha minél több életképes árutermelő kis- és középbirtok jön létre, beszerzési és értékesítési szövetkezetek, szociális szövetkezetek, nonprofit vállalkozások hálózatával kiegészítve, amelyek megfelelő integrációjával nemcsak a hazai agrárium, de az élelmiszeripar is újra talpra állhat, és jelentősen megerősödhet a helyi gazdaság.

Ezt a lehetőséget félő, hogy a kormánypárt elszalasztja. A földtörvény jelenlegi tervezete alapján tovább folytatódhat mindaz, ami az elmúlt 20-22 évben lezajlott, a birtokkoncentráció, a vidék leszakadása, a vidéki társadalom polarizálódása és az agrármunkahelyek leépülése. Ugyanakkor Magyarországnak, ezt mindannyian tudjuk, nincs újabb 20 évnyi elvesztegetni való ideje. Éppen ezért állítja az LMP, hogy ökoszociális földreformra van szükség, amely a családi gazdaságok megerősítésével és a közösségi földhasználat különféle formáinak segítségével, az élelmiszer-előállítás bővítése mellett a vidéki foglalkoztatás bővülését, a hagyományos táji adottságokhoz illeszkedő, természeti erőforrásokat megőrző mezőgazdasági termelés újjászületését és fennmaradását, a vidéki életminőség javítását és az élelmiszer-önrendelkezés ügyét is szolgálja.

Tehát a földtörvénynek, mint ahogyan az állami földek haszonbérbe adásának is, ezeket a közérdekű birtokpolitikai célokat kellene szolgálnia. Ám ez a jelek szerint egyik esetben sem érvényesül. A földtörvénytervezet, ugyanúgy, mint az állami földbérletekkel való bűvészkedés, csak látszólag a kis és közepes családi gazdaságok megerősítését segíti, de mindeközben számos kiskapuval hosszabb távon is eltűri a társas vállalkozások több ezer hektáros mamutüzemeit. Ezek talán jelzik, milyen súlyos elvi fenntartásaink vannak ezzel a törvényjavaslattal szemben.

De vannak hasonló, részletesebb gyakorlati fenntartásaink is. Ha már a birtokmaximum kérdéséről beszélünk, nem értjük, hogyan lehet olyan földtörvényt és birtokmaximumokat meghatározni, amelyek függetlenek a növényi kultúrától. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy valaki szántóföldi zöldségtermesztéssel, szőlészettel vagy ipari növényekkel foglalkozik-e. Míg az egyik ágazatban a 100 hektár nagybirtoknak számíthat, addig ugyanekkora területen nem lehet megélni a kukorica, búza, napraforgó és repce vetésforgójával.

(12.10)

Nem összehasonlítható egyik a másikkal, nagyon különböző a befektetési, a foglalkoztatási, a támogatási igényük, és természetesen a megtermelt áruk piaci értéke is.

Ez a törvénytervezet azonban hibásan az agrárium összes szereplőit ugyanolyan termelési helyzetűnek tekinti. Éppen ezért kellett volna az üzemtörvényt legelőször vagy legalább a földtörvénnyel egyidejűleg benyújtani, hiszen abban lehetett volna művelési ággal összhangban lévő birtokméretet is előírni.

Szintén idetartozik, és ezt nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy végzetes hibának tartjuk, hogy bár a jelenlegi birtokmaximumba az államtól bérelt föld bele fog számítani, de a gazdasági társaságok tagjaitól és részvényeseitől bérelt föld nem. Így teljesen hiába határoznak meg önök bármilyen birtokmaximumot, hosszú távon is fenn fognak maradni az efölött lévő nagyüzemek. Tehát jelenleg ezt nem is nevezném kiskapunak, a törvény egészen egyszerűen kimondja, hogy továbbra is korlátlan a birtokméret, és ezek továbbra is akármennyi ideig fennmaradhatnak.

Természetesen azzal mi is tisztában vagyunk, hogy a jelenlegi nagyüzemi struktúrák átalakításához idő kell. De addig is a nagyüzemeket ésszerű korlátok közé kellene szorítani, szemléletváltásra, üzletpolitikájuk és szervezeti formájuk átalakítására kellene rábírni.

A kis és közepes családi gazdaságok, a háztájiak és a részmunkaidős kisüzemek segítése és integrálása lehet az a közérdekű cél, ami mentén a nagyüzemek egy darabig igazolhatják létjogosultságukat. Új szövetkezeti mozgalom meghirdetésére volna szükség ahhoz, hogy ideiglenesen elfogadjuk a magyar mezőgazdaság többszektorúságát, az üzemformák és gazdaságméretek változatosságát.

Ugyanakkor nem engedhetjük meg, hogy azok, akik az elmúlt húsz évben aránytalanul nagy birtokokat alakítottak ki, mentesüljenek egy most bevezetett szigorúbb szabályozás alól. Nem lenne igazságos, hogy még évtizedekre bebetonozódjon a most meglévő birtokstruktúra, ez ugyanis, mint a gyakorlatban kiderült, sem az élelmiszer-ellátás kiegyensúlyozott biztosítására, sem a vidéki lakosság nagyobb arányú foglalkoztatására nem alkalmas.

Ezért azt javasoljuk, hogy a kormány szánja rá magát egy valódi földreformra, és a törvény kihirdetése előtt keletkezett, de a birtokmaximumot meghaladó bérleti szerződéseket egy körülbelül ötéves átmeneti időszak alatt módosítani legyen szükséges, vagyis az új birtokmaximumokra vonatkozó korlátozások a földpiac minden szereplője számára kötelezővé váljanak. Így valóban teljesülhetne a deklarált cél, és minél előbb földhöz lehetne juttatni a fenntarthatóan gazdálkodó kis és közepes családi gazdaságokat.

Tehát az átalakításhoz elszántság, egy valódi földreform és egy hosszú távon minden szereplő számára méltányos és egyenlő versenyfeltételeket támasztó szabályozás volna szükséges.

Beszéljünk kicsit a foglalkoztatási szempontról is! Ezt láthatóan a jogalkotó próbálta komolyan venni, ám meglehetősen szakszerűtlenül közelítette meg, újabb nagy lehetőséget hagyva kihasználatlanul. Ebben a formában a jelenlegi számokkal és területhatárokkal ezek a gazdasági társaságokkal kapcsolatos foglalkoztatási előírások irreálisak, szakmailag felületesek és könnyen kijátszhatóak is lesznek, ráadásul diszkriminatívak is. Véleményünk szerint fontos lenne a foglalkoztatási kritériumokat nemcsak a gazdasági társaságokra, hanem egységesen minden egyéb, akár családi gazdaságra is alkalmazni. A formája pedig lehetne a terület helyett, mondjuk, az aranykorona-értékhez kötés; adott kategóriánként egy fő legális alkalmazását, vagy hogyha ez valami miatt nem lehetséges, akkor egy fő közterheinek befizetését javasolnánk, így talán az általánosan elterjedt feketefoglalkoztatásnak is elejét lehetne venni.

A zsebszerződésekről pedig végre nem csak beszélni kellene, az már az első Orbán-kormánynak is remekül ment. Biztosan emlékeznek, akkor számolták fel, legalábbis szóban, az osztrák vircsaftot.

Hatékony jogalkotással és határozott állami hatósági fellépéssel, megfelelő intézményrendszerrel napi szinten kell dolgozni a feladaton, ami biztosan nem fog egyik napról a másikra menni.

Az LMP javaslata, például egy progresszív földadó szintén segíthet ebben a küzdelemben. Ez egy olyan differenciált adó, ami a helyben gazdálkodó kisbirtokost mentesíti a közteher alól, a távolabbi tulajdonost viszont ellenérdekeltté teszi a spekulációs célú földszerzésben.

Nagyon fontos még megemlíteni a helyben lakás kérdését és ennek kritériumát. Nagyon veszélyesnek tartjuk ennek a mechanikus, kilométerben történő meghatározását. Az állami földbérletpályázatoknál is láthattuk, hogy milyen feszültségekhez és milyen visszaélésekhez vezet az, hogy önök helyben lakó gazdálkodónak tekintenek valakit, aki egy adott településtől 20 kilométerre lakik. Képviselőtársaim, ez sajnos nagyon sokszor a közeli városban lakó embert jelenti, aki egyáltalán nem is gazdálkodik.

Az LMP véleménye szerint helyi gazdának az tekinthető, akinek minimum hároméves életvitelszerű helyben lakása van, az adott földterülethez közigazgatásilag tartozó vagy azzal közvetlenül szomszédos településen.

Emellett a helyi közösség kontrollszerepének biztosítása érdekében javasoljuk, hogy a helyi földhasznosítási bizottságoknak a földügyletek kapcsán ne csak véleményezési, hanem előzetes javaslattételi és a megszületett hatósági döntéssel kapcsolatban egyetértési vagy vétójoga lehessen.

A helyi földhasznosítási bizottságokat a 10 ezer lakos feletti településeken önállóan vagy akár kisebb járásokban, járási szinten kellene létrehozni. Ennek a részletes szabályozását majd az általános vita következő fejezetében fogom ismertetni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát remélem, világos önöknek, hogy a termőföld mint különleges és sokfunkciós jószág természetéből az következik, hogy nem tekinthetjük egyszerűen csak termelési tényezőnek, árunak és tőkeformának, nem tekinthetjük a földet kizárólag az egyéni elsajátítás tárgyának, hanem ki kell emelnünk annak társadalmi és közösségi funkcióit is. Éppen ezért, ha már többször szóba került, a Lehet Más a Politika a földet az egész Európai Uniót tekintve, vagyis minden tagállamra érvényesen szeretné, hogyha kivonhatnánk a tőke szabad áramlásának hatálya alól, ennek érdekében az Európai Zöld Párttal, aminek tagja is vagyunk, tárgyalásokat kezdeményeztünk.

De nagyon fontos itt a közösségi földhasználat különböző módjaira is kitérnünk és erre felhívni a figyelmet. Közösségi földhasznosításnak számítanak például azok a már létező termelői csoportok, a gazdatársulások, faluszövetkezetek, gazdaszövetkezetek, különböző nonprofit szervezetek, amelyek földtulajdonszerzésének jogát nem kellene teljes mértékben kizárni. Ennek nagyon komoly természetvédelmi funkciója is lehet.

A vidékpolitikai és a birtokpolitikai célok és feladatok megvalósításában az állam stratégiai partnere az önkormányzati szektor is. Az új földtörvény koncepciójában, ellentétben a nemzeti vidékstratégiával, azonban ez a kiemelt szerep nem jelenik meg. A helyi gazdaságfejlesztést, a foglalkoztatást, a szociális és demográfiai földprogramokat szolgáló közfeladatok, vagyis a szélesebb értelemben vett vidékfejlesztés megvalósítása érdekében mi támogatjuk a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek ingyenes önkormányzati tulajdonba vagy vagyonkezelésbe adását. Javasoljuk az önkormányzatok közcélú földigényének közvetlen elismerését is az új földtörvény szerzési jogosultságokat biztosító preferenciarendszerében.

Idetartozik az is, hogy a törvény gyakorlatilag lehetetlenné teszi a nem mezőgazdasági tevékenységet folytató magán- és jogi személyek közhasznú célú haszonbérletét, adott esetben ezzel megnehezítheti természeti területek védelmét vagy megóvását is.

Összegzésként és konklúzióként szeretném azt hangsúlyozni, hogy ennek a törvénytervezetnek a tárgyalását rendkívüli módon megnehezíti, hogy hiányoznak azok a kapcsolódó törvények, amelyeket egyébként már önök is többször említettek - gondolok itt az állami földekre vonatkozó szabályozásra, a családi gazdaságokra vonatozó szabályozásra, és természetesen az üzemszabályozásra -, amelyeknek legalább koncepciós szintű ismerete nélkül gyakorlatilag lehetetlen megítélni ennek a törvénynek a hatásait.

Én azt gondolom, hogy még hogyha nem is lehet mindezt természetesen egyszerre napirendre tűzni, semmi nem akadályozhatta volna meg a tisztelt kormányt abban, hogy ugyanúgy, mint ahogy ennek a földtörvénynek volt egy előzetes koncepciója, ezeknek a törvényeknek is legalább a főbb irányait, legalább a koncepcióját az ellenzéki pártok, illetve a közösség és a gazdatársadalom elé tárja. Így sokkal világosabb lenne, hogy mi az a kép, mi az az irány, amiben önök gondolkodnak, ugyanis a jelenlegi földtörvényjavaslatból ez számos esetben nem derül ki, és ezért az a gyanú merülhet fel, hogy önök csak a különböző érdekek mentén próbálnak lavírozni.

Az LMP ragaszkodik a nyugat-európai típusú szigorú üzemszabályozási rendszer bevezetéséhez, amely döntően a földet ténylegesen művelő, helyben lakó földműves és családja számára garantálja a termőföld megszerezhetőségét. Csak olyan szabályozást tartunk elfogadhatónak, amely az árutermelő mezőgazdasági üzemek teljes körére érvényesen maximalizálja a földművelő által birtokolható föld mennyiségét, nem hagyva kiskapukat a gazdasági társaságok tulajdonosainak, mint ahogyan azt önök próbálják tenni, és egy földművesnek egyetlen mezőgazdasági üzem létesítését engedélyezi. Továbbá a gazdálkodásban, a működtetésben való személyes részvételhez köti a földbirtoklás lehetőségét, és nem 20 kilométeren belüli, hanem tényleges helyben lakáshoz.

(12.20)

Ez lehetne az az irány, tisztelt képviselőtársaim, ahogyan idővel valóban dominánssá válhatnak a nagyüzem helyett a nyugat-európai mintájú, működőképes és versenyképes kisebb családi gazdaságok.

Még azt is hadd tegyem hozzá, kedves kormánypárti képviselőtársaim, hogy önök talán valamiféle központi utasítás hatására mostanában szeretik azt ismételgetni, hogy az LMP Budapestről akarja megoldani a vidék problémáit. Ez persze tényszerűen nem igaz. Már csak azért sem lehet igaz, mert mi legalább észrevesszük és beszélgetünk azokkal az emberekkel, és megkérdezzük a véleményüket azoknak is, akik nap mint nap küzdenek a megélhetésükért, és mégis kitartanak a saját gazdaságuk mellett. Azokra a gazdálkodókra gondolok, akik több generáció óta a földből élnek, és akiket sokszor az önök új földesurai akarnak ellehetetleníteni és elkergetni a földjeikről. Sajnos a jelek szerint az önök, a vidéken jókedvűen pálinkázó fideszes, magoszos elitje nem látja ezeket az embereket, és vagy fogalma sincs, vagy szándékosan a mindent behálózó gazdasági, politikai érdekcsoportjaik miatt nem vesznek tudomást ezeknek a gazdálkodóknak a problémáiról. (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok soraiból: Nem is pálinkázunk! - Budai Gyula: Elgurult a gyógyszered?)

Éppen ezért lett a földtörvényjavaslatuk legfeljebb csak félmegoldás. Mert ez nem veszi figyelembe kellőképpen sem az alaptörvénybe is foglalt fenntarthatóság szempontjait, sem a nemzeti vidékstratégia célkitűzéseit, és még sokszor saját deklarációival is ellentétes.

A magyar mezőgazdaság, a magyar vidék eddig elvesztegetett két évet az önök kormányzása alatt, számtalan megszegett ígéretet, politikai alapon kiválasztott új földesurakat, válságot és leszakadást kapott az Orbán-kormánytól. Ez a földtörvény lehetne az egyik legnagyobb és talán az egyik utolsó esély arra, hogy az elmúlt húsz év negatív folyamatait felgyorsító és betetőző változásokat a kormány a saját választási programjához visszatérve valóban megfordítsa. Ugyanakkor, ha a tervezetet ebben a formában fogadná el a parlament, a földből élőkre tartós leszakadás várhat. Pedig a magyar mezőgazdaság valóban lehetne sikerágazat, és a magyar vidék lehetne újra sikeres, ahogyan Orbán Viktor is szereti hangoztatni. Ehhez azonban már nem a kommunikáción, hanem a valós politikájukon kellene változtatni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu