ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem vagyok jogász, tehát hogyha egy törvényjavaslatnak szerencsére nem a szövegében meg nem is a normaszerű megfogalmazásában, hanem az indokolásában egyszer véletlenül elvétem, és a letelepedés helyett állampolgárságot írok, amiért többször is mea culpázok, akkor azt gondolom, az talán még belefér. Bár hozzáteszem, ha egy olyan nagyszerű jogászcsaládból származó és egyébként általam is elismert jogász, mint Bárándy képviselő úr összekeveri a törvénykezést a törvényhozással, az viszont nem jó dolog. Azt javaslom, hogy erre azért legközelebb figyeljen oda. Ön visszamenőleges hatályú törvénykezésről beszélt itt az előbbiekben, pedig, gondolom, törvényhozásra gondolt, tisztelt képviselő úr.
Azt hadd tegyem hozzá, csak azért, hogy lássák ennek egyszerű indíttatását, hogy őszintén szólva ez a Sencsen tartomány vezetőjének itteni látogatásakor vetődött fel a vele jövő üzleti delegációnál - én fogadtam és adtam neki egy hosszabb ebédet is miniszterelnök úr és több más kormányzati szereplő mellett is -, hogy egy nagyon komoly nehézséget jelent Magyarországon az, hogy egy üzletember ide, amíg eldöntheti, hogy be akar-e fektetni, és utána élhet azzal az eddigi törvényben meglévő lehetőséggel, nagyon nehezen tud eljutni, mert nagyon bürokratikusak a magyar körülmények. Én kértem a kormányt, hogy erre tegyen le egy megoldást az asztalra. Eltelt több mint két hónap, és a saját kormányomat kritizálom, mert ez nem született meg. Ezért éltem a képviselői jogosítványommal, letéve egy olyan indítványt az asztalra, ami más országokban viszont ebből a szempontból jól működik.
Azt gondolom, és ezt még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy egyébként az amerikaiak, a svájciak és több más nyugat-európai ország él ezzel a lehetőséggel, és nekik ez megfelel, merthogy ez a komolyságot garantálja, és bizonyos értelemben ezt a komolyságot várjuk el egyébként, mondjuk akkor is, amikor egy kft. alapításánál le kell tenni 3 millió forintot az asztalra. Azt viszont nem egészen értem, hogy az állampapír miért fáj önöknek. Ha azt írtuk volna bele, hogy egy bankban kell elhelyezni 250 ezer eurót, az jobb lenne? Mert néha ezt érzem ki ezekből az érvelésekből. Bevallom önöknek őszintén, szándékosan nem ezt írtam bele a törvényjavaslatba.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés