GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Igyekszem gyorsan reagálni. Varga Géza és Szabó Rebeka képviselőtársam is szóba hozta azt, hogy a törvény szelleme megfogalmaz egyfajta irányvonalat, és ők nem látják a biztosítékokat ebben a földtörvényben. Azt hiszem, azt kellene tisztáznunk, hogy ezen a földtörvényen ne kérjünk számon mindent, hisz már most bemutattuk és már most bejelentettük, hogy olyan kiegészítő jogszabályok fognak érkezni a most benyújtott földtörvény mellé, amelyek pillanatnyilag kidolgozás alatt vannak, és ezekkel lesz teljes a rendszer.
Hadd utaljak vissza Font Sándor képviselőtársam hozzászólására, aki azt mondta, hogy valóban jó lett volna, ha ez a komplex jogszabálycsokor együtt érkezik ide be, de én is hadd erősítsem meg: ilyenre még nem volt példa. (Z. Kárpát Dániel közbeszól.) Azt hiszem, hogy amikor ennek az egész kötegnek a tárgyalásának a végére jutottunk... (Z. Kárpát Dániel közbeszól.) Képviselőtársam, ha két percet nyom, én nagyon szívesen meghallgatom önt, de nem is értem egyébként, nem hallom, amit mond (Z. Kárpát Dániel közbeszól.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés