MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is csak az ellentmondásokra szeretnék itt rávilágítani, ami a kormányzati padsorokból való megnyilvánulásokból sugárzik. Egyrészt egy teljesen Brüsszelnek megfelelő és minden óhajt teljesítő megnyilvánulásokat hallunk, másik oldalról pedig a föld valódi megvédéséről hallunk szónoklatokat. Ez teljes mértékben ellentmondásos, ugyanis a jelenleg előttünk fekvő javaslat nyilvánvalóan nem tudja teljesíteni azokat az elvárásokat, amelyeket itt a földvédelemmel kapcsolatban önök elmondanak.

Én is úgy látom, hogy két út maradt. Vagy egy olyan teljes átfogó, az állami apparátust, a hatósági eljárási rendszert és a helyi földbizottságokat szabályozó törvényt hozunk, ami majd talán megpróbálja megvédeni a magyar földet, és minden bizonnyal Brüsszel ebbe számtalan módon bele fog kötni, és majd megpróbáljuk az igazunkat megvédeni; vagy pedig az egyszerűbb utat követjük, amit alelnök úr is már említett, az pedig: az Európai Unióhoz történő csatlakozási szerződés felülvizsgálatát kell kezdeményeznünk, ennek a módosítását. Ez a két út van. Önök egyiket sem választották, hanem egy ilyen köztes, langyoska, szokásos fideszes megoldásba mentek bele.

A másik ellentmondás pedig itt a sokat emlegetett dán modellel kapcsolatos. Az önök padsoraiból szintén két-három felszólaló folyamatosan erre hivatkozva hozza az érveit, míg utána Font Sándor bizottsági elnök úr pedig világosan elmondta, hogy azok a fajta, a dán modellben meglévő földvédelmi megoldások, amelyekre képviselőtársai hivatkoznak, már régen nem aktuálisak, és régen megsemmisítette őket az Európai Bíróság. Úgyhogy legalább ebben a fontos kérdésben egyeztessenek legalább egymás között, mert az a megoldás, amiről önök beszélnek, egyáltalán nem alkalmas arra, hogy megvédje a külföldiektől a magyar földet.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu