MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Muszáj itt reagálnom Turi-Kovács Béla képviselőtársam hozzászólására, ugye ő szerette volna, ha a vita eltér a külföldiek földszerzésének a lehetőségeiről más irányokba. Én is szeretném majd ezt később, hiszen rengeteg fontos dologról kell még itt beszélnünk, de ő ezt azzal indokolta, hogy a magyar gazdák földhöz jutásáról kellene inkább most beszélnünk. Az egyik legfontosabb akadálya ennek pont az a közel egymillió hektár, ami így vagy úgy, de külföldiek kezén van. Tudom, hogy ez még önök szerint nem számít tulajdonnak, de a gyakorlatban sajnos így működik. Úgyhogy ezekkel kapcsolatban igenis sok mindent el kell még mondanunk, és sok mindent változtatni kell ezen a jogszabályon ahhoz, hogy a magyar gazdák kezébe tudjuk ezeket a földeket visszajuttatni, visszaszerezni, a helyben lakó családi gazdálkodók számára természetesen elsősorban.

Gőgös képviselőtársamra is reagálnom kell. Ha igaz is, amit elmondott azokra az országokra, amelyekkel példálózott azzal kapcsolatban, hogy a földszerzés ott szintén minden más uniós állampolgár számára egyszerű, és ugyanolyan szabályoknak kell megfelelni, mint a hazai állampolgároknak, ha ezt feltételezem, hogy igaz is - egyébként nincs így, erre számtalan egyéb helyi példát tudunk mondani -, akkor is elmondta a legfontosabbat és a leglényegesebbet: 15 millió forintot mondott éppen Ausztria esetében, plusz még 2 milliót rá is kell ígérni, ahogy ön fogalmazott, arra, hogy mondjuk, egy magyar gazda ott földet tudjon vásárolni. Mivel ekkora az árkülönbség még mindig a két tagországban hektárra vetítve a földek között, így pontosan ez önmagában már indokolja azt, hogy egy speciális szabályozást kellene kiharcolnunk, de legalábbis az Unióhoz történő csatlakozási szerződés felülvizsgálatát. És akkor itt még szó nem volt a kilépésről, amivel ön itt "támadott" minket. Ezt, úgy gondolom, hogy egy jó szerződésmódosítással ki lehetne védeni, és a kilépést csak mint egy végső megoldást tartanánk egyelőre a tarsolyban.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu