MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Kicsit már idejét vesztette, körülbelül egy tucat felszólalással ezelőttire, Font elnök úr válaszára szeretnék reagálni, amit a korábbi felszólalásomra tett. Természetesen a visszamenőleges hatályát úgy értettem, hogy tervezi-e esetleg a kormány felülvizsgálni ezeket a haszonbérleti szerződéseket, mert különben ugyanilyen brutális számok maradnak majd akár húsz év múlva is, amiket itt az előbb felolvashattam.
De akár tovább is mehetnénk: nagyon kétkedve említette az elnök úr az én felvetésemet, de pont a következő napirendben fogjuk tárgyalni a szakmaközi szervezetek és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló törvény módosítását, amiben azért van egy-két olyan húzásuk, amit egyébként támogatni fogunk, de hasonló mélységgel lehet, hogy elég lenne elmenni a visszamenőlegességben, és egy hasonló logikával élve felül lehetne vizsgálni ezeket a brutális birtokméreteket, mert ez így nagyon egészségtelen, és szerintünk nem tartható.
A másik, ha még két percig van időm, visszakanyarodnék arra, hogy kevés szó esett arról, hogy a kormány foglalkozott-e azzal, hogy esetleg a moratóriumot újból meg lehessen hosszabbítani, mondjuk pár évvel, hiszen azok az alapvető indokok, amikkel eredendően elfogadták, hogy egyáltalán lehessen moratórium hazánkban a külföldiek földvásárlására, azok nem változtak érdemben, ugyanazok a különbségek és aránytalanságok állnak fenn. Ezért is érdekelne, hogy a kormánynak volt-e ilyen próbálkozása, illetve úgy tudom, hogy nem volt, és ha nem volt, akkor miért nem volt, miért tartották ezt eleve esélytelennek, miért nem lehetett volna megpróbálni kiharcolni még legalább három évet. Az is sokat javíthatott volna a pozícióinkon.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés