MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Így a hetedik órához közeledve igyekszem csak azokat a dolgokat megemlíteni, amit a vezérszónokiban sem mondtam el a földtörvénnyel kapcsolatban, illetve amit a kétperces reagálásokban sem mondtam még el. De azért biztosan lesz egy-két dolog, amit ismétlek, ezért előre elnézést kérek.

Az mindenesetre elmondható, hogy a Fidesz földtörvénye teljes mértékben illeszkedik abba a jogalkotási logikába, amit már megszokhattunk önöktől. Akárhányszor elmondják, én akkor is úgy gondolom, hogy ez a javaslat elsősorban azt segíti elő, hogy egyre nagyobb birtokméretű gazdaságok jöjjenek létre, és teljesen szembemegy azzal a logikával, amit itt néhány képviselőtársuk megemlített, hogy gyakorlatilag a családi gazdálkodókat segítené, illetve az önök értelmezésében lehet, hogy ezek is családi gazdálkodók, de én úgy gondolom, hogy nem ezt segíti elő ez a javaslat.

Szintén beleilleszkedik az önök logikájába az a fajta Brüsszel felé való tökéletes megfelelési vágy, amit számtalan egyéb törvényjavaslatnál már tapasztalhattunk. Ezt nemcsak azért mondom, mert nem hajlandók komolyan venni a mi csatlakozási szerződésünket felülvizsgáló javaslatot, hanem azért is, mert a moratóriummal kapcsolatban sem vették fel a harcot, hogy esetleg még néhány évet kiharcoljunk, és azért is, mert nem hajlandók olyan korlátozásokat beletenni, ami szerintem még a brüsszeli akaratnak is esetleg megfelelhetne. De ha nem, akkor majd esetleg harcolnának érte egy kicsit, és ha úgy sem megy, akkor kivetetnék később. Tehát most mindenképpen komolyabb harcokat vállalnék.

Maga a törvénytervezetnek egyébként a szövege is több helyen silány munka, úgy gondolom, méltatlan egy ekkora horderejű törvényhez. De hogy ne csak a levegőbe beszéljek, néhány példát azért említenék. Mindjárt a címben szerepel az erdőgazdasági földek. E mellé a fogalom mellé egyébként teljesen értelmezhetetlen dolgokat kapcsol - én ezt már elmondtam a vezérszónokiban is -: gyommentesség, termőképes állapotban tartás. Nem tudom, milyen erdőben jártak önök, ahol ezek a fogalmak egyáltalán értelmezhetők.

Szintén számomra értelmezhetetlen itt a 4. § (4) bekezdésében: "Az eltérő művelési ágú alrészletekből álló mező-, erdőgazdasági hasznosítású földrészlet művelési ágát a földrészlet területének több mint felét kitevő művelési ág alapján kell figyelembe venni." Én értem, hogy ezzel milyen problémát akarnak megoldani, de mondjuk, képzeljék ezt a gyep-töltés-folyó-töltés-gyep példával, ami egy normális folyó alapján elképzelhető: hogyan akarják önök ezt egységesíteni? Mit jelent itt a "több mint felét kitevő művelési ág"? Tehát teljes mértékben értelmezhetetlen.

Ugyanúgy, ahogy egyébként az (5) bekezdésnél is. Azt nem olvasom fel, ugyanez a logika, ami számomra így nem érthető.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

De ha már a 4. §-nál vagyunk, akkor az (5) bekezdésnél szintén nem értem, hogy miért nem tartalmaz határidőket, kinek kell ezt ellenőrizni, milyen szankciók történnek, ha nem történik meg, és így tovább. Egyébként maga a szankciók és a felelősség kérdését számtalan esetben kerüli a javaslat.

Egyébként, hogy most pozitívumot is mondjak, helyesen vezeti be a javaslat a földvásárláshoz és haszonbérléshez előzetes hatósági engedély szükségességét. Erről is most már több szó esett itt a hosszú órák alatt. Itt szó szerint az szerepel, hogy de az igazgatási szerv igazolhatja, hogyha ez mégsem szükséges. Miért vezetjük be - még egyszer mondom, a Jobbik által támogatható - hatósági engedélyezést, ha már eleve most a törvény szövegében ezt fellazítjuk? Milyen szándékuk van ezzel, miért akarják már most fellazítani ezt az egyébként előremutató kezdeményezést?

A földbizottságok létrejöttét hasonlóan támogatjuk. Erről is volt már szó, csak nagyon röviden. Szerepel a törvényben, ugyanakkor jogosítványai korlátozottak, és az egész kérdéskört nem tisztázzák. Itt sokszor elhangzott még az önök padsoraiból is ez a bizonyos együttdöntési jog, amit feltétlenül szeretnénk elérni a helyben élők számára.

És úgy gondolom egyébként, hogy a földvédelmi bizottságok vagy helyi földdöntési bizottságok azért is nagyon fontos szereplői lehetnének ennek az egész kérdéskörnek, mert a Jobbiknak is az a véleménye, hogy a helyben való döntés a leghelyesebb döntés, hiszen pont a helyben élők életére gyakorol legnagyobb hatást, akár tulajdonváltásról, akár haszonbérletről legyen szó. Nem értem, hogy miért nem bíznak a helyi emberekben; adjuk meg nekik ezt a jogot.

Egyházakról már szó volt. Én itt a Hit Gyülekezetét szeretném még egyszer kiemelni. Jelenleg az oktatásban futtatják magukat, de ezen törvényjavaslat alapján akármikor áttérhetnek akár a földbizniszre is. Nem akarok itt most tippet adni nekik, de óriási veszélynek tartom, hogy a jogi személyekre vonatkozó földszerzési kivételek közé betették őket. A hagyományos, a Jobbik által is elfogadott és a korábban a kiemelt egyházak közé tartozó szervezetekkel természetesen semmi problémánk nincsen, nagyon kiváló apátságok köré szerveződő dolgokat látunk, akár gyógynövény, akár borászat, akár egyéb ágazatok területén, tehát itt kifejezetten inkább a bizniszszektákra helyezném a hangsúlyt, amit önök oly szeretettel szoktak támogatni.

(20.00)

Szintén hiányossága a javaslatnak - ez is már elhangzott, csak röviden -, hogy országosan régiók, tájegységek és kistérségek szerint kellene kimunkálni a művelési ágak, termesztéstechnológia, helyi földellátottság és egyéb helyi ismérvek alapján a minimális és maximális üzemméret általános meghatározását, és természetesen az attól való eltérést, annak százalékos arányát. Ezt nem fejteném ki bővebben, számtalan érv elhangzott amellett, hogy ez a fajta egységes kezelésmód, amit a javaslat tartalmaz, egyáltalán nem életszerű.

Egyébként - hogy továbbmenjek, de majd a fiatal gazdákról a végén szeretnék kicsit részletesebben szólni - fontos hiányossága a javaslatnak, hogy nem tartalmaz kellő referenciákat a fiatal, pályakezdő gazdálkodók számára sem. Ezért több ponton módosítása szükséges a javaslatnak, ezzel kapcsolatosan a módosító indítványaimat én is be fogom időben nyújtani, hiszen úgy gondolom, hogy ennek a javaslatnak, ha már ekkora nagy horderejű, és ilyen komoly hatást várnak tőle, akkor nagyon fontos része lenne az, hogy az agrár-generációváltást elősegítse, hiszen nemcsak Nyugat-Európában, de hazánkban is ez már több évtizedes probléma.

Szintén apróságnak tűnhet, de a gyakorlatban ez is rendkívül égető probléma, hogy régóta követelt módosítást igényelne a MEPARnyilvántartási rendszer egyszerűsítése, és a párhuzamosságok a földhasználati nyilvántartással szemben, illetve úgy gondolom, ugyanígy szükséges lenne rendezni végre a családi gazdálkodók nyilvántartási rendszerét.

Ez is már sokszor elhangzott, csak érinteném: a tervezet továbbra sem teszi egyértelművé a különböző státusokat: családi gazdálkodók, őstermelők, egyéni vállalkozók, amik nélkül egyébként eleve értelmetlen is ez az egész beszélgetés.

A földtulajdon, földhasználati felső korlátokról rengeteget beszéltünk, úgy gondolom, a hektárban megadott mértékek nem tesznek különbséget a művelési ág szerint, ez nyilvánvaló. Itt is elmondták, akár kormánypárti oldalról is érdemes néhány módosító indítványt figyelembe venni, hiszen óriási különbségek lehetnek ágazatok között.

Továbbmenve talán a földlízingről is néhány gondolatot: itt is éles kritikák érték már ezt a formát, amit most bevezetnek, és úgy gondolom, teljes joggal, hiszen a részletszabályok ismeretlenek, nem jelennek meg a javaslatban. Érdemesnek gondolom kiemelni, hogy a jogszabálytervezet indoklásában szereplő szabályozási elemek nincsenek meg a normaszövegben, tehát ezt sem tudom így elfogadni. Ezen túl a lízingben egyesülő két jogintézmény, a bérlet és az adásvétel már önálló, pontos szabályozással jelen van a tervezetben. Egy önálló szervezési, használati jogcímként nevesíti, a lízing szét fogja feszíteni - úgy gondolom - ezt a koherens szabályozási logikát, és mivel a föld speciális tárgya a tulajdonnak, nehezen is illeszthető be az alapvető értékcsökkenéssel érintett vagyontárgyakra alkalmazott lízing keretei közé, de erről is már esett szó.

Összefoglalva talán néhány gondolatot - most még van időm -, a külföldiekről nagyon sok szó esett, úgy gondoljuk, hogy a hároméves helyben lakás és ez a gazdatanfolyami bizonyítvány nem elegendő védelem. Most, hogy már Ptk.-s fenyegetettség van a zsebszerződésekkel kapcsolatban, még mindig egymillió hektár körüli érintett területről beszélünk. Képzeljék el, hogy mi lesz akkor, ha összesen ez a két sovány kis védelem fog megmaradni.

Úgy gondolom, itt semmit nem ér a normaszöveg, ezt az elfogadhatatlanságot tovább súlyosbítja az agráriumot és a vidéket körbefogó többi nélkülözhetetlen törvény hiánya. Nem kezeli azt a történelmi bűnt, amit a kormányoldal akkor követett el, amikor a Jobbik által javasolt alkotmányos védelmet nem adta meg a magyar termőföldnek. Egyébként, ahogy már említettem, a csatlakozási szerződés felülvizsgálatát is nagyon fontosnak, sőt talán az egyetlen megoldásnak tartjuk ebben a kérdésben.

Nem ad meghatározást az élelmiszer szerepére, de erről is már esett szó, hiszen Magyarország számára már egyébként most is, de a jövőben egyre inkább kulcsfontosságúvá fog válni az élelmiszer-előállítás, és hát ennek alapja a termőföld. Egy ilyen úgynevezett földtörvényben nélkülözhetetlennek tartanám, hogy az élelmiszer szerepét sokkal komolyabban definiáljuk és körbejárjuk.

Ahogy már említettem ezt is, hiányossága a tervezetnek a címben szereplő erdőgazdasági földek kezelése, erre nem ad elfogadható válaszokat. A külföldieket mondtam. A hatástanulmányok készítése: ugye, rengeteget bírálták az elmúlt nyolcéves témakörben a szocialistákat, hogy rengeteg törvényjavaslatot úgy nyújtottak be, hogy nem volt előzetes hatástanulmány, aminek következtében csak feltételezések alapján nyújtottak be egy-egy javaslatot. Hát önök ezt most itt szintén elkövették. Nem veszi figyelembe az alaptörvényben rögzített fenntarthatóság szempontjait, és hát a nemzeti vidékstratégia oly sokat emlegetett célkitűzéseivel is szembemegy, sőt saját célrendszerével is. Így - ahogy már ez a Házban ma elhangzott - én is úgy gondolom, hogy ezt a javaslatot akár az MSZP is benyújthatta volna, fel sem tűnne a különbség.

Úgy gondolom, ha így kerül elfogadásra a törvény, már rövid távon csökkentheti a helyi települések fenntarthatóságát, a népességviszonyok megváltozására is kedvezőtlen hatással lehet, hiszen a sokat emlegetett demográfiai földprogram részleteit sem tartalmazza. Növelheti az állam munkahelyteremtésre, támogatásokra, segélyekre és az egészségügyre fordítandó költségeit, azaz bekövetkezik az, ami a magyar vidéken az elmúlt 22 évben mindig igaz volt, hogy a hasznot egyfajta szűk elit saját privatizált hasznának tekinti, míg a veszteségeket teljes mértékben szétteríti a társadalmon.

Mindezen okok és számtalan egyéb hiányosság miatt tehát a Jobbik a törvénytervezet azonnali visszavonását követeli, és egy valódi társadalmi vita után történő újraszövegezését. Úgy gondolom, ebben a formában életveszélyes lenne elfogadni a javaslatot.

Talán még egy-két apróság, ami kimaradt, de tényleg, csak hogy érzékeltessem, milyen dolgok is benne maradtak. Itt az 1. §-ban a "jogügylettel történő" szóösszetétel bennhagyása teljesen értelmetlenné teszi a 2. §-t, a komplett paragrafust, mivel az részletezi, hogy mit kell tulajdonjogszerzésnek nevezni, így teljesen felesleges az 1. §-ban ennek történő külön említése. Font bizottsági elnök úr elég komolyan bírált azzal kapcsolatban, hogy a visszamenőlegességet felvetettem, hogy ez így jogbizonytalanságot eredményez, és hogy ez gyakorlatilag káoszhoz vezetne. Hát ennél nagyobb jogbizonytalanságot, amit önök beírtak a javaslatba, azt hiszem, nem is kell erről beszélnünk.

Az 5. § (2) bekezdés: "e törvény alkalmazásában eltérő törvényi meghatározás hiányában" című rész, és ha idelapozok az indokláshoz - még egyszer mondom, szerintem ez a tökéletes jogbizonytalanság -, így indokolják ezt a mondatot: "Másrészt van néhány olyan fogalom, amelyet más jogszabálynak kellene részletesen meghatároznia, ez a jogszabály azonban még nem lépett hatályba." A hatálybalépésig a jogalkalmazás bizonytalanságát kívánja megelőzni a javaslat azzal, hogy a fogalom lényegét kiemelő általános tartalmi jellemzőket ideiglenes jelleggel megadja. A javaslat néhány olyan fogalmat is megállapít, amelynek meghatározása és részletes tartalommal való megtöltése tulajdonképpen nem ennek a törvénynek a feladata lenne. Az említett fogalmak olyan szervezeteket, illetve személyeket jelölnek, amelyek, illetve akik e törvényjavaslat rendelkezéseinek alanyai és így tovább, és itt még használ olyat, hogy informatív hatállyal pótolja a jelenlegi ideiglenes jelleggel történt bevezetést. Egyébként még példát is mond, hogy tipikusan ilyen fogalom a mezőgazdasági üzem. Egy olyan javaslatra várják a mi szavazatunkat, ami ilyen alapvető kérdéseket nem tisztáz. Egészen elképesztő!

A helyesírási hibákra nem térnék ki, attól is hemzseg a javaslat, azokat majd nyilván a módosító indítványokkal szeretnénk javítani.

Állandó lakóhely: nem tisztázza, hogy mi az a lakóhely. Adásvétel és tulajdonszerzés: az most ugyanaz önöknek? Ez sem tiszta. Ha igen, miért használják mindkettőt? Ha meg nem ugyanaz, miért nem írják le a különbséget? Óriási csúsztatások lehetnek e két fogalom között is. Egyébként ezek ellenére, hogy adásvételt és tulajdonszerzést említettem, mondjuk, az 5. § (8) bekezdés pont adásvételt nevesít, miközben szerintem ott a tulajdonszerzés lenne a megfelelő.

Tehát röviden ezeket akartam elmondani, még egyszer mondom, a Jobbik nem fogja tudni támogatni ezt a javaslatot.

Forrás: parlament.hu