MENCZER ERZSÉBET (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudok mást mondani önöknek, mint amit már korábban is elmondtunk, hogy mi az állampolgárok oldalán, a fogyasztók oldalán állunk, ezt megmutattuk a bankok tekintetében. Ugyanezt tudjuk mondani az elektronikus hírközlési törvényről és a digitális törvényről szóló módosítással kapcsolatosan is. Azt kell eldöntenie az ellenzéknek, hogy a szolgáltatókat akarják kiszolgálni, vagy a magyar állampolgárok érdekeit szeretnék-e figyelembe venni. A vitában elhangzott megszólalások alapvetően nem tartalmi, lényegi részt érintenek, hanem technikai kifogásokat emeltek. Ezeket mi mind figyelembe vettük, és többek között a mai módosítóval is orvosoltuk ezeket a kifogásokat.
Schiffer képviselőtársamnak azt tudom elmondani, hogy nem jól olvasta el a módosítókat. Nem a Kúriához van most már telepítve a fellebbezési ügyek elbírálása, hanem a munkaügyi bírósághoz. Ez már benne van a módosítókban. Jól látszik ebből is, hogy nem a Kúria szerepe a fontos, hanem egy olyan bíróság kijelölése, amivel az ügyek elbírálásának a határideje rövidülhet le, és még ez ellen is lehet fellebbezéssel élni az ítélőtáblánál.
Tóbiás úrnak pedig csak azt tudom mondani, hogy valótlanságot állít, hiszen a folyamatban lévő ügyekbe nem avatkozik bele ez a módosító javaslat, amit mi letettünk a parlament elé. Úgyhogy én arra szeretném kérni a képviselőtársaimat, hogy a szavazataikkal támogassák az elektronikus hírközlési törvény és a digitális átállásról szóló törvény módosítását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés