NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az, hogy Andy Vajnáék elkészítették a saját filmtörvényük 30 oldalas módosítását, az annak beismerése, hogy szakmaiatlan volt a még egy éve sem elfogadott, korábbi filmtörvényük. Ez a korábbi törvényjavaslatuk nem tért ki Andy Vajna filmes érdekeltségeinek kizárására, botrányos módon, a mostani azonban egyenesen Vajna cégbirodalmának érdekeit szolgálja.

Azonban mielőtt erre rátérek, röviden fölhívnám a figyelmüket egy másik elrejtett módosításra. A 3. § ugyanis tulajdonképpen azt jelenti, hogy folytatják a MOKÉP kiüresítését, és elvesznek tőlük körülbelül 200 millió forint értékű filmkópiát. Ezzel nyilvánvalóan az a céljuk, hogy teljesen ki legyen üresítve a MOKÉP Pannónia Kft., és ezt követően, látszólag joggal, mondják, hogy meg kell vagy lehet szüntetni. Persze, a félmilliárd forintos ingatlanvagyonát el lehet adni, lehetőleg persze baráti cégnek. Ez a folyamat már el is indult. Ugye, ha megnéztük az ipariingatlanok.hu-n meghirdetett pályázatot, közel 30 ezer négyzetméter területű, 16 önálló épülettel rendelkező ingatlant hirdettek meg eladásra. Itt vörös és narancsos nagykoalíció alakult, Leisztinger Tamás bolsevik nagyvállalkozó kapta meg tulajdonképpen a MOKÉP-et.

No, hát ezt folytatják láthatóan a 3. §-ban, persze burkolt módon ezzel a 200 millió forint értékű filmkópia elvételével. Azonban ennél is jelentősebb talán az a hosszú távú folyamat, amellyel Andy Vajna off-shore cégeinek támogatását célozzák meg. Hiszen a 3. §-ban totálisan átalakul egy filmalkotásnak, többek közt a Magyarság bekódolása is. A korábbi pontrendszert átalakítják, amivel még önmagában nem is volna gond, azonban mostantól videojátékok filmjeleneteire is lehet pályázni a törvényjavaslat szerint. Ez azt jelenti, hogy az egyik legnagyobb magyarországi videojáték-gyártó cég, a Black Hole Entertainment, ami, ugye Andy Vajna kezében volt egészen annak idén nyári csődjéig...

(18.30)

Tehát most azon az úton, hogy a kormány megszüntette tulajdonképpen a nyerőgépek üzemeltetésének lehetőségét Andy Vajna cégeinek kivételével, most kedvenc hollywoodi producerünknek azt sikerül ezután a történelmi, gazdasági, egyéni sikere után elérnie, hogy a videojáték-gyártó cégek a Filmalapnál pályázhassanak kiegészítő támogatásra. Bár az előző cég ugyebár becsődölt, a kapcsolatok nyilvánvalóan megmaradtak, és érthetően, vélhetően a volt cimboráknak menne ez a pénz is. Annál is inkább, mert Vajnának egy másik cége, a Digic Pictures is ezzel foglalkozik, de azért ott kevésbé volt rejtőzködő Vajna úr. Érdekes módon ugyanaz az off-shore cég, a Magyar Enterprises a tulajdonosa a Digic Picturesnek is, mint az Intercomnak. Úgy látszik, hogy az Intercomon kívül a Digicben is ugyanúgy fantáziát látott ez az off-shore cég, meglepő módon ugyanaz az üzleti gondolkodás jellemzi őket, mint mondjuk, Vajna urat is. Sőt, ráadásul a Digic Picturesnek az amerikai központja ugyanazon a címen van, mint egy másik Vajna-cégé, a Synergyé, erre a Google StreetView szolgáltatáson keresztül bizonyíték is látható, és a cégkivonat is előttem van.

Tehát azt gondolom, hogy az efféle strómanokon keresztül való birtoklás, akár off-shore cégeken keresztül, semmiképp sem fedi el azt, hogy bizony Andy Vajna sem mondott igazat például tavaly novemberben, a kulturális és sajtóbizottság ülésén, amikor ezt válaszolta a filmes érdekeltségeit firtató kérdésemre, idézem, legalábbis az Index tudósítását, amit itt hirtelen megtaláltam: "A Black Hole-t eladtam, a Digic Picturesnek már csak az eddigi üzlettársam a tulajdonosa, az Intercom érdekeltségeiről egy éve lemondtam." - állította Vajna. Valójában azonban e bejelentését megelőzően is ugyanazon strómancégnek, a Magyar Enterprisesnak a tulajdonában voltak a cégei, tehát az Intercom és a többi, mint ahogy most is. Magyarán, amikor még azt állította, hogy az övé, akkor is ugyanezen off-shore cég tulajdonában voltak vállalkozásai, tehát fogalmilag kizárt, hogy eladta volna. A Digic Pictures viszont valóban a nagy bejelentést követően került - formálisan legalábbis - leadásra, amely tehát most e törvényjavaslat szerint a jövőben pályázhat videojátékok filmjeleneteire is.

A probléma tehát az itt e cégbirodalomban, hogy egyrészt ugyanazon off-shore cégnek, a Magyar Enterprisesnak a tulajdonába került, mint amelynek tulajdonában van az összes Vajna-érdekeltség, másrészt, ahogy korábban is mondta, a Digic Pictures amerikai központja ugyanazon a címen található, mint egy másik Vajna-cég, a Synergy. A jövőben tehát ezek a videojáték-gyártó cégek a Filmalapnál fognak pályázni, és vélhetően komoly pénzeket leakasztani kiegészítő támogatásként videojátékaik filmjeleneteire is, Andy Vajna, illetve strómanjainak legnagyobb örömére.

Magát a törvényalkotást hosszasan lehetne elemezni, és nyilvánvalóan vannak a 30 oldalon... - sőt a 30 oldal többsége nyilvánvalóan technikai pontosítás, amivel elismerik, hogy tulajdonképpen alkalmatlan volt zárószavazásra, elfogadásra a korábbi filmtörvényük. Így például az 1. § (3) bekezdése sokkal logikusabb, tehát az új megfogalmazás, mint a régi, bár a jogalkotói szándékot változtatja meg, hiszen itt egy film magyarságának a fő kritériuma nem a színészek, hanem a stáb hovatartozásától függ. Ez például eleve kizárja, hogy egy külföldön forgatott dokumentumfilm vagy ismeretterjesztő film magyar legyen, amivel egyet is tudunk érteni, csak azért ez a jövőben nyilvánvalóan egészen mást fog így jelenteni, tehát nem csak technikai pontosításról van szó.

Továbbá a (8) bekezdés b) pontját nem módosította a törvényjavaslat, így a nemzetiségi nyelvhasználat alapjáni magyarság a szereplők nemzetiségi nyelvhasználata miatt lesz.

Hosszasan elemezhetnénk még a törvényjavaslat technikai pontosításait, azonban a lényeg nem erről szólt, és bizony a lényeges módosítások ebből a törvényből is kimaradtak. Az áttekinthetőség érdekében, hogy pontosan mi az, amit ebből a javaslatból még hiányolunk, azt egy külön hozzászólásban szeretném még ebben a vitában ismertetni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu