DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Lipők Képviselőtársam! A problémákat, hogy mitől nem lesz ez zökkenőmentes, nem csak az ellenzéki oldalról sorolták. Tehát figyeljen egy kicsit azokra a képviselőtársaira - ezt ajánlom tisztelettel a figyelmébe -, akik a kormányoldalról soroltak föl olyan dilemmákat és problémákat, vagy nézze meg a módosító indítványokat, amelyek bizony aggodalomra adnak okot.
A polgármester asszony természetesen előszeretettel veszi elő és idézi az én állítólagos mondatomat a miniszteri időből, ami nem erről szólt, képviselő asszony. Ön nagyon tisztességtelenül csúsztat. Én azt mondtam - és ma is vállalom -, hogy azt a rendszert, amit az első Orbán-kormány hozott létre, hogy állami többség van a területfejlesztési tanácsokban, azt fenntartjuk, és olyan területfejlesztési törvényt fogunk létrehozni, ahol az állami többséghez tartozók fogják a pénzügyi döntéseket meghozni. Mi ezzel a probléma? Értem én, hogy önök megpróbálnak engem olyan színben feltüntetni, mintha itt valami gonoszság történt volna - nem így volt.
Kaposvárt illetően pedig semmi olyat nem mondtam, amiben meg kellene védenie magát akár a város polgármesterének, akár a kormányhivatal vezetőjének. Sőt, én tegnap otthon az önkormányzat oktatási bizottsága ülésén kifejezetten segítő szándékkal kezdeményeztem disputát erről a kérdésről, ahol is ugyanúgy egyetértés volt abban, hogy hát egy csomó dolog eldöntetlen. Ezt nem csak én mondom; akik ott ültek fideszesek, ugyanúgy látták, őszintén beszéltünk a problémákról. És nem is fogok itt neveket mondani, mert nem akarok inszinuációt elkövetni, mindenesetre én példaként hoztam a saját városomat, és fogom megtenni ezután is. Szeretném, ha a képviselő asszony is megértené, hogy nincs kinevezett vezetője a járási Klebelsberg Intézetnek, nincs kitől megkérdezni - az érvényes és kompetens személytől - ezeket a dolgokat, mert nincs kinevezve. De ha ön tudja, hogy ez máshogy van, akkor segítsen.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés