OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor csak Lipők képviselő úrra szeretnék reagálni, mert ugye Révész Máriusz képviselőtársam, ha finom érveléssel is, de ugye alátámasztotta azt, amit mondtam, amikor megkérdezte képviselő asszony, hogy én mitől félek. Akkor ön itt most tulajdonképpen ennek a törvénynek a parlamenti vitájában a karzaton ülő emberek, a saját képviselőtársai, az ellenzék felé garantálni tudja, hogy az ön által átadott iskolákban dolgozó pedagógusok és technikai alkalmazottak közül senki nem kerül elbocsátásra az elkövetkezendő időben? Akkor kérem, garantálja, hogy ezt jól értettük-e mindannyian.

(13.20)

Mert hogyha ez nem így fog történni, akkor ezek után, azt gondolom, nagyon komoly politikai, emberi és vezetői felelősséget vállal ezzel a kijelentéssel. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu