SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!

A nemzeti együttműködés programja célul tűzte ki a szociális szolgáltatási rendszer átgondolt, életszerű, a felesleges párhuzamosságokat kiiktató átalakítását. Ennek során olyan intézkedések meghozatala szükséges, amelyek a szolgáltatások igénybe vevőinek szociális bizonytalanságát csökkentik, és lehetővé teszik az intézmények megerősödését. A szociális szolgáltatásoknak a közjót kell szolgálniuk, és mindenfajta döntés mögött a társadalmi hatékonyság, és ezzel az életminőség javításának igénye kell hogy megjelenjen.

Ezen elvek mentén, e folyamat részeként került most a Ház elé a törvényjavaslat, amely átalakítja a fogyatékos, valamint pszichiátriai és szenvedélybeteg személyek, részben az idősellátás, a szakosított szociális ellátás, továbbá a gyermekvédelmi szakellátásra vonatkozó kötelezettségek rendszerét az egységesítés, az államilag garantált, biztonságos, kiszámítható és hatékony szolgáltatásnyújtás érdekében.

A törvényjavaslat folytatása annak a korábbi intézkedésnek, amelynek során a megyei önkormányzatok fenntartásában lévő szociális és gyermekvédelmi intézmények kerültek át állami fenntartásba. A javaslat értelmében e célcsoportok vonatkozásában a települési önkormányzatok - köztük a Fővárosi Önkormányzat és a megyei jogú városok - ellátási kötelezettsége 2013. január 1-jével megszűnik. Az ellátási kötelezettség és ezzel az intézményfenntartás kötelezettsége ezen szakellátások vonatkozásában a jövőben teljes egészében az államot terheli.

Ehhez kapcsolódva megtörténik az önkormányzati tulajdonban álló intézmények elhelyezésére szolgáló ingatlanok, tárgyi eszközök és az intézményi dolgozók, valamint külön megállapodás keretében az önkormányzatoknál fenntartói feladatokat ellátó egységek személyi állományának átvétele. Mindezek mellett sor kerül az intézményi vagyonhoz kapcsolódó adósságállomány és az intézményekhez kapcsolódó szállítói tartozások átvállalására is.

Tisztelt Országgyűlés! Az átvételre kerülő intézmények fenntartói feladatait az Emberi Erőforrások Minisztériuma intézményeként létrejövő szociális és gyermekvédelmi főigazgatóság látja el. Szintén e főigazgatóság végzi 2013. január 1-jétől a korábban megyei önkormányzati, jelenleg a megyei intézményfenntartó központok fenntartásában lévő szociális, gyermekvédelmi intézmények fenntartói feladatait is. Ezzel a szociális, gyermekvédelmi területen az állam ellátási kötelezettségébe tartozó intézmények irányítását 2013. január 1-jétől egységesen e központi szerv végzi, megyei, fővárosi szintű kirendeltségei segítségével. Az új fenntartói szervezet az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézményei és a megyei intézményfenntartó központok létszámbázisán jön létre, így a jelenlegi létszámkeretek bővítésére nincs szükség.

A szociális és gyermekvédelmi főigazgatóság fenntartásába kerülő intézmények köre tehát 2013. január 1-jétől kiterjed a települési önkormányzatoktól átveendő 42 szociális, 126 gyermekvédelmi intézményre és 328 nevelőszülőre, összesen 6604 férőhellyel. A főigazgatóság feladata kiterjed továbbá a megyei intézményfenntartó központoktól átveendő 261 szociális, 363 gyermekvédelmi intézményre és 3367 nevelőszülőre, összesen 42 359 férőhelyre. A főigazgatóság hatáskörébe kerül még ezen felül négy szociális és nyolc gyermekvédelmi, jelenleg is minisztériumi fenntartású intézmény, összesen 1392 férőhellyel. Így a létrejövő új főigazgatóság mindösszesen 804 szociális és gyermekvédelmi intézmény, valamint 3695 nevelőszülő működésével kapcsolatos fenntartói feladatokat lát el, így összefogja a több mint 50 ezer férőhelyű ellátórendszer irányítását.

Az önkormányzatok ellátási kötelezettségének államra való áttelepítése szükségessé teszi további törvények módosítását is. Ezek a következők: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló '93. évi III. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló '97. évi XXXI. törvény, a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló '92. évi LXXXIX. törvény, továbbá a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény szükséges módosításait is.

(14.20)

A tervezet emellett magában foglalja a szociális és a gyermekvédelmi törvénynek a járási rendszer kialakítása kapcsán szükségessé vált módosításait is. 2013-tól a járási hivatalok járnak el az alanyi és a normatív jogcímeken megállapítható közgyógyellátással kapcsolatos ügyekben, ugyanakkor a járások mellett a helyi önkormányzatok rendeleti szabályozása alapján továbbra is lehetősége lesz a jegyzőnek közgyógyellátás megállapítására. A módosítás a párhuzamos igénybevétel lehetőségének kizárása mellett egyfajta hierarchiát állapít meg a közgyógyellátás egyes megállapítási jogcímei között.

A kormány hivatalba lépését követően eddig is több intézkedést tett a nehéz sorsú emberek, illetve a gyermekek érdekében. Az önök előtt lévő javaslat a gyermekvédelmi törvény módosításával a gyermekvédelmi ellátórendszer ésszerű és hatékony működtetése, összességében a családjukból kiemelt gyermekek ellátási színvonalának emelése érdekében a következő jelentős módosításokat tartalmazza. A javaslat egyrészt fokozatosan bevezeti a gyermekvédelmi gyámság jogintézményét, ami által a gyermekvédelmi gyám személyében a gyermekért felelős, érte tenni tudó új szereplője lesz a gyermekvédelmi szakellátásnak. Másrészt a javaslat a 12 év alatti gyermekek esetén általánossá teszi a befogadó szülőnél, így a helyettes szülőnél, nevelőszülőnél, különleges vagy speciális nevelőszülőnél történő elhelyezésüket, intézményes elhelyezésükre csak kivételesen kerülhet sor. Ezzel párhuzamosan - a befogadó szülőnél történő elhelyezés feltételeinek biztosítása érdekében - sor kerül a nevelőszülői jogviszony egységes új foglalkoztatási jogviszonnyá való fokozatos átalakítására, nagyban növelve a nevelőszülők szociális biztonságát.

A gyermekvédelmi gyámságról néhány gondolatot kicsit bővebben is elmondanék önöknek, tisztelt Országgyűlés. A gyermekvédelmi gyámság lényege a gyermek érdekének képviselete, döntések meghozatala a számára gondozási helyet biztosító fenntartótól, működtetőtől függetlenül. A módosítástól rendszerszinten azt várjuk, hogy feloldjuk azokat az érdekütközéseket, amelyek a fenntartói, intézményi, gondozói érdekek és a gyermek érdeke között feszülnek a gyermek sorsának alakulásában, a gondozói és gyámi szerepkörben meglévő szerepdiffúzió miatt, és elérjük, hogy lehetőleg minden gyermek csupán a szükséges, a lehető legrövidebb ideig tartózkodjon a rendszerben.

A gyermekvédelmi törvényben részletesen meghatározásra kerülnek a gyermekvédelmi gyám feladatai is. A gyermekvédelmi gyámság jogintézményének bevezetése nem jár többletmunkaerő-igénnyel, mivel a gyermekvédelmi gyámságról szóló rendelkezések hatálybalépésével egyidejűleg megszűnnek hivatásos gyámi, eseti gondnoki, gyámi, gondozói tanácsadói, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálati és gyermekotthoni családgondozói munkakörök. A jelenleg e munkaköröket betöltő személyek köréből kerülnek ki a gyermekvédelmi gyámok, illetve e munkakörök létszámai biztosítják a gyermekvédelmi gyámi létszámot. A szervezeti háttér adott, és nagy többségében rendelkezésre állnak a tárgyi feltételek is a megyei, fővárosi területi gyermekvédelmi szakszolgálatoknál.

A befogadó szülők, nevelőszülői jogviszony átalakításával kapcsolatban a következőket szeretném elmondani. Magyarországon jelenleg is vannak olyan gyermekvédelmi intézmények, amelyek a családjukból kiemelt csecsemőknek és kisgyermekeknek, valamint kisiskoláskorú gyermekeknek nyújtanak ellátást. Szakmailag, gazdaságilag indokolatlan, hogy a 0-12 éves korú gyermekek - kivéve a tartósan beteg, fogyatékos, halmozottan sérült gyermekeket - nem a családoknál kerülnek elhelyezésre. A jelenlegi gyakorlat mind az átmeneti gondozásban, mind a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek esetében ellentétes a nemzetközi gyakorlattal és a szakmai ajánlásokkal, megállapításokkal.

A befogadó szülő fogalmának bevezetése: beleértendő az átmeneti gondozást biztosító helyettes szülő és a gyermekvédelmi szakellátásban élő, gyermekeket ellátó nevelőszülő, ideértve a különleges és speciális nevelőszülőt is. A jövőben a családjukból kiemelt gyermekek 12 éves kor alatt csak befogadói szülőknél kerülnének elhelyezésre. Ez alól kivétel, ha a tartósan beteg, fogyatékos vagy halmozottan sérült gyermek különleges nevelőszülőnél való elhelyezése nem járt sikerrel, illetve ha a testvéreket nem lehet együttesen a befogadó szülőnél elhelyezni. Ezzel a lépéssel megvalósulna a jelenlegi gyermekotthoni struktúra jelentős átalakulása is. Így számottevően kevesebb gyermeket látnának el gyermekotthonokban a gyermekvédelmi szakellátás keretében, egyidejűleg nagyobb hangsúlyt fektetve a kamaszkorú és összetett problémákkal küzdő gyermekek, fiatalok ellátására, önállóságra nevelésére. A befogadó szülők egy egységes, új foglalkoztatási jogviszony keretében látnák el feladataikat, ami nagyobb biztonságot nyújt számukra, és így az általuk ellátott gyermekek és fiatal felnőttek számára is.

Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2012. szeptember 1-jén hatályba lépett része részlegesen tartalmaz rendelkezést a gyermekvédelemben dolgozó pedagógus munkakörű személyek foglalkoztatására vonatkozóan, eltérően a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvénytől. Ez alapján ugyanis a gyermekvédelemben dolgozó pedagógusok foglalkoztatására egységesen a kollégiumi nevelőre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

A gyermekvédelmi szakellátás pedagógus munkakörű dolgozói foglalkoztatására vonatkozó szabályokat indokolt egységesen a gyermekvédelmi törvényben, illetve részletszabályait gyermekvédelmi tárgyú végrehajtási rendeletben kezelni. Erre annak érdekében van szükség, hogy a gyermekvédelmi szakellátás megfelelő szakmai színvonalának megtartásához szükséges pedagógusi kompetenciákkal rendelkező szakemberek továbbra is a pályán maradjanak. A pedagógusjuttatások ugyanis a pályán tartás lényeges eszközeinek számítanak. A módosítással megszűnik a jelenleg a pedagógusok foglalkoztatásával kapcsolatban tapasztalható bizonytalanság is.

Tisztelt Ház! A törvénycsomag része a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény módosítása is. A kormány szándékai szerint a fejlesztési célú rehabilitációs foglalkoztatás elsősorban határozott idejű foglalkoztatás formájában valósul majd meg. Ezért a most önök előtt lévő jogszabálytervezet speciális szabályozással biztosítja azt, hogy a foglalkozási rehabilitáció időtartamára a megváltozott munkaképességű személyek munkaviszonya meghosszabbítható legyen. A jelenleg a támogatási rendszerben foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek esetén - amennyiben komplex minősítésük még nem történt meg - indokolt a továbbfoglalkoztatást a komplex vizsgálatok lefolytatásáig, de legfeljebb 2013 végéig lehetővé tenni.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Az eddig elhangzottakat összefoglalva fontosnak tartom megerősíteni, hogy a törvényjavaslat a jelenlegi rendszer átszervezése révén további költségvetési kiadásokat nem generáló módon biztosítja a fogyatékos, szenvedély- vagy pszichiátriai beteg, sérült embertársaink, valamint az állam gondoskodására szoruló gyermekek és idősek hatékonyabb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb ellátását. Azt is hangsúlyoznom kell önöknek, hogy a folyamat azonban ezzel nem ért véget. A törvénycsomag egyúttal lehetőséget teremt a szociális területen dolgozók munkakörülményeinek javítására, a minőségi és hatékony szolgáltatásnyújtást minden intézményben egységesen garantáló ellátás kialakítását célzó és az ehhez szükséges jogszabályi környezetet megteremtő szakmai törekvések kivitelezésére is.

Kérem a törvénycsomag támogatását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu