VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen. Akkor folytassuk ezt a jogi vitát! Azt ajánlom kedves képviselőtársamnak, hogy olvassa el akkor ezt a törvénytervezetet, amiben egyértelműen benne van, hogy 2013. január 1. után, az átvétel után a megfelelő szakképzettséggel nem rendelkező alkalmazottakat elküldik. Tehát elbocsátásokról lesz szó.

Nézze meg a törvényjavaslatot! Az előbb kifogásoltam, hogy nem fogalmaz egyértelműen. Gondozási, ápolási szerződések kerülhetnek felbontásra. Tehát innentől fogva a befogadó intézmények akár - megújítva a működési engedélyét - létszámcsökkentést is alkalmazhatnak. Ha már létszámcsökkentést alkalmazhatnak, akkor az már elbocsátásokkal is járhat, mert akkor a szociális törvény meg az egyéb rendeletek alapján a számukra meghatározott egy főre jutó gondozómennyiséget szintén lehet csökkenteni. Tehát innentől fogva a törvényben benne van akár a tömeges létszámleépítések lehetősége is. Én ezt nem vizionálom egyébként, ennyiben azért bízom a kormányban, hogy nem fog utcára küldeni embereket, és nem fog utcára küldeni akár pszichiátriai betegeket, akár szenvedélybetegeket, akár fogyatékossággal élő személyeket - azt tudom, hogy ez a szocialistáknak szólt -, de a másik részről viszont az elbocsátások benne vannak, mert a szakképzettséggel nem rendelkező munkatársakat el fogják küldeni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu