DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A munka törvénykönyvének 205. § (2) b) pontja kimondja, hogy a köztulajdonban álló munkáltatóval fennálló munkaviszonyban nem lehet eltérni attól a jogszabálytól, hogy nem számít munkaidőnek a munkaközi szünet és a lakhelytől a munkahelyre való beutazás időtartama. Ehhez tudni kell azt is, hogy bár az Mt. fő szabályként ezt mondja ki a versenyszféra esetében is, ott a kollektív szerződés révén, mint ahogy képviselőtársaim, akik előbb felszólaltak, ezt ki is emelték, ezt meg lehet tenni, el tehet térni a munkavállaló javára. Ugyanez tehát nem lehetséges a közszférában, ami teljesen érthetetlen aszimmetriát teremt a versenyszféra és a közszféra vonatkozásában.

Képviselőtársam, Bertha képviselőtársam módosító javaslata alapvetően ezt a kikötést törölné a törvényből, és ezzel mi messzemenőkig egyetértünk, hiszen nincsen semmi épkézláb indokunk arra vonatkozóan, hogy miért pont a közszférában dolgozóknál ne lehessen ugyanúgy megállapodni a munkáltatóval, hogy a munkaközi szünet, illetve a tényleges munkavégzés helyére való eljutás beleszámítson a munkaidőbe.

Ha például a megszakítás nélküli munkarendben dolgozó tömegközlekedési járművezetőkről beszélünk, ahogy Bertha képviselőtársam is mondta, ott számtalanszor előfordul, hogy a kiinduló állomáshoz, önhibájukon kívül, hosszabb ideig kell utazniuk. Gyakorlatilag ők már ez alatt az idő alatt is a munkájukat végzik, és jelen állás szerint nem lenne lehetséges az, hogy ezt méltányoljuk, és hogy a munkaidőbe ez beleszámítson.

De ha például a tűzoltókról beszélünk, akkor ott azt látjuk, hogy ott legalább a munkaközi szünet beleszámít a munkavégzés időtartamába, de ad absurdum ez azt jelentené, hogy a tűz kiütésének a helyére a tűzoltóknak nem számítana bele az az út, amíg oda eljutnak, csak effektíve az az idő, amíg a tűzoltást végzik? Ez teljesen abszurd helyzet lenne.

Nem világos tehát számunkra, hogy mi a különbség a köz- és a versenyszféra között, ami miatt az egyik esetben el lehet térni a fő szabálytól, a másikban pedig nem. És erre az indítvány bizottsági vitáján sem kaptunk épkézláb választ.

Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu