DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A svábok a mai Magyarország területén élő német nyelvű népcsoport elnevezése. A magyarországi svábok alkotják a magyarországi németek zömét, amely ma Magyarország legnagyobb nemzetisége. A hazai németség Németország középső és déli területéről érkezett Magyarországra. A betelepítés három szakaszban történt.

A svábok túlnyomó többsége a XVII-XVIII. században a török hatalom letörését követő telepítések során lelt új hazát Magyarországon, hogy a török hódoltság és a háborúk idején elpusztult magyar lakosságot pótolják.

A telepítések második szakasza Mária Terézia korára esik, a sorsukkal elégedetlen paraszti tömegek Elzász-Lotaringiából, Badenből, Luxemburgból és a pfalzi tartományból szinte kizárólagosan a déli határvidéken állapodtak meg. A harmadik szakaszt II. József 1782. évi pátense vezette be. Ennek nyomán főleg Pfalzból, a Saar-vidékről, Frankfurt és Mainz körzetéből, Hessenből és Württembergből jöttek telepesek.

1910-ben a 19 milliós Magyarországnak mintegy 10 százaléka volt német nemzetiségű. Ezen belül több mint egymillió paraszt, csaknem negyedmillió kézművesipari munkás és bányász és nagyjából 7 ezer német értelmiségi élt Magyarországon. A második világháború vége kettős megpróbáltatást hozott a svábok számára. Az egyik a kényszermunka, a Szovjetunióba való kihurcolás, elhurcolás, több tízezer svábot hurcoltak marhavagonokban kényszermunkára a Szovjetunió munkatáboraiba. Ezrek pusztultak el a hidegtől és a nélkülözésektől.

A másik megpróbáltatás volt a Magyarországról Németországba történő kitelepítés. A magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítéséről szóló rendelet kimondja, hogy Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálás és összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát. Egy 1982-es tanulmány szerint mintegy 135 ezer embert telepítettek ki Németország amerikai megszállási zónájába, és körülbelül 50-60 ezerre tehető azok száma, akiket a szovjet zónába irányítottak. A svábok ezzel elveszítették teljes értelmiségi vezető rétegüket. A Magyarországon maradt német lakosság mindezzel gyakorlatilag arra a szintre került, ami emlékeztet a betelepedés idejére, tulajdon nélkül, megfosztva a népcsoport összetartó erejétől, a családoknak csak saját magukra számítva kellett mindent elölről kezdeniük.

Érdekes a korabeli magyar pártok állásfoglalása. A Kommunista Párt képviselője, Gerő Ernő a kollektív felelősség elvét hangoztatta, a nemzeti parasztpárti Kovács Imre szerint minden sváb volksbundista volt. A polgári demokrata Supka Géza olyan elvi döntést javasolt, ami elválasztaná élesen a nemzetiségi hovatartozást és a politikai felelősséget. A Szociáldemokrata Párt részéről Szakasits Árpád elvetette a kollektív felelősségre vonást. Volt egy olyan megállapítása a koalíciós pártoknak, egy elv, hogy Magyarországon nincs svábkérdés, csak német fasiszták kérdése.

(1.30)

Az előző napirendi pontig ezt én döbbenetesnek találtam, most már kezdem érteni, hogy miért volt ilyen állásfoglalás. A magyarországi németek egy részének elhurcolása 1944-45 fordulóján néhány hét alatt megtörtént, amelynek során mintegy 32 ezer magyarországi német elhurcolására került sor. Korabeli magyar felmérések szerint 1945 nyaráig így összességében mintegy 90 ezer civilt hurcoltak el vidékről. Jelenleg a statisztikai összesítések alapján a magyarországi németek száma mintegy 200-220 ezerre tehető, ami az ország összlakosságának 2,5 százaléka. A magyarországi szovjet katonai parancsnokság december 22-én elrendelte a magyarországi németek és a német családnevűek deportálását.

1945. január első napjaiban kezdődött meg a 17-45-ig terjedő életkorú német férfiak és a 15-35 éves német nők elhurcolása a Szovjetunióba. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az ideiglenes nemzeti kormány '44. decemberi létrejötte után, de még a fegyverszüneti egyezmény aláírása előtt a szovjet katonai hatóságok az egyéni politikai felelősségtől, háborús bűnösségtől függetlenül deportálták a Tiszántúlon élő német nevű és származású, munkaképes korú férfiak és nők egy részét. A Magyarországról '44-ben és '45-ben a Szovjetunióba közmunkára szállított német polgári személyek száma meghaladta a 40 ezret.

Nincsenek pontos adatok arról, hogy a deportáltak közül mennyien maradtak életben. Egyes nyugat-német becslések szerint azonban az elhurcoltak 20 százaléka vesztette életét. Közülük a nehéz munka és a rossz ellátás miatt sokan meghaltak, a túlélők később hazatértek. 1945 májusában kezdődött meg a magyarországi németek gyűjtőtáborokba való internálása, december 29-én tették közzé a magyarországi németek kényszerkitelepítéséről szóló rendeletet. 1946 a magyarországi németek kényszerkitelepítésének kezdete, január 19-én budaörsiekkel útnak indul az első szerelvény Németország nyugati övezeteibe.

1950. augusztus 5-én több millió, Németországba deportált ember képviselői Stuttgartban aláírták és kihirdették a hazájukból elűzött németek chartáját. Ezt említette Hargitai képviselőtársam is. Ebben a chartában kijelentették, hogy az elűzöttek nem táplálnak magukban gyűlöletet, és nem kívánnak elégtételt venni elűzetésük miatt, ugyanakkor követelik a szülőföldjükön való lakhatás jogának elismerését. E megrendítő, mindmáig egyoldalú fogadalom úgy tekinthető, mint Európa jelenkori békéjének egyik alapköve.

A kitelepített németek mind a négy megszállási övezetben lakóhelyre találtak, de hivatalos képviseletüket kizárólag Bajorország vállalta. Azóta is minden kitelepített német miniszterelnöke az éppen hivatalban lévő bajor kormányfő. Ezt felvállalván, Edmund Stoiber 2005 májusában ismét hangoztatta: "A szudétanémetek kitelepítése hidegvérrel elkövetett etnikai tisztogatás volt. A kitelepítés nem volt a második világégés elengedhetetlen következménye, Prága egyszerűen semmibe veszi, hogy a szülők vétkeiért nem lehet felelősségre vonni a gyerekeket". Andreas Hillgruber neves történész egy 1991-es müncheni konferencián egyenesen egyenlőségjelet tett a zsidók elleni szisztematikus népirtás, a holokauszt és a németek kitelepítése közé.

A Magyarországról kitelepítettek száma nyugat-német adatok szerint 170 ezer, magyar adatok szerint 185-200 ezer. További 50 ezret 1948 júniusáig a keletnémet szovjet övezetbe telepítettek ki. A legfőbb felvevő tartományok Baden-Württemberg, Bajorország és Hessen voltak, ahol máig a legtöbb magyarországi német él. Ausztriában 20 ezer magyarországi német kitelepített él. A magyar kormány április 4-i, '47-es törvénye szól a magyarországi németek lakóhelyeiken belüli kiköltöztetéséről, hogy helyet biztosítson a Szlovákiából áttelepítendő magyaroknak. 1946-ban született a februári szerződés a Magyarország és Csehszlovákia közötti népességcseréről.

Általánosságban élve elmondhatjuk, hogy a németek kitelepítése a németség lakóhelyéről tervszerű etnikai tisztogatás volt a második világháború után, amit a legtöbb helyen sok halálos áldozattal járó brutális kegyetlenséggel hajtottak végre. Németországba szállították vagy meneteltették őket, a kitelepítés során olyan körülményeket teremtve, amelyek között jelentős részük, beleértve a nőket, gyerekeket és öregeket, életét vesztette. Gyakori volt a fizikai erőszak és kivégzés, a kitelepítésre ítéltek nagy tömegei pedig szibériai kényszermunkatáborokba is kerültek. A kitelepítést kísérő tömeggyilkosságok miatt egyesek az eseményeket népirtásnak nevezik.

A hazai németek kollektív bűnösségen alapuló kitelepítése tömeges, de nem teljes körű volt. Fehér István történész becslésen alapuló adata szerint Magyarországon 1945-ben mintegy 380 ezer német nemzetiségi élhetett. A kitelepítés lebonyolítására felállított Népgondozó Hivatal adatai szerint a magyar kormány 1946 és '48 között legalább 185 ezer német nemzetiségit fosztott meg állampolgárságától, valamint teljes ingó és ingatlan vagyonától, és telepített ki az éhező és romokban heverő Németországba, 1946 és 1947 között körülbelül 135 ezer főt az USA által megszállt övezetbe, majd 1948 végéig még körülbelül 50 ezer főt a Szovjetunió által megszállt övezetbe.

Tóth Ágnes történész adatai szerint összesen mintegy 248 600 katasztrális hold föld került a magyarországi németektől a magyar állam tulajdonába. Ugyanő azt írja, 1941-ben a magyarországi németeknek összesen körülbelül 60 400 háza volt. Ebből 1945 és 1948 között 44 750 ingatlant, azaz 74,1 százalékot vett el tőlük a magyar állam. A magyar kormány valójában olyan csodaszernek tekintette a németek kitelepítését, amely a világháború utáni Magyarország összes kül- és belpolitikai gondját enyhítheti. A hazai németek ingatlanaival kívánta a föld nélküli magyar lakosság földéhségét csillapítani. Mivel ugyanakkor a szomszédos országokban már folyt a magyarság üldözése, a magyar kormánynak német ingatlanokra volt szüksége ahhoz is, hogy a Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszláviából tömegesen érkező magyar menekülteket le tudja telepíteni.

Abban is reménykedett, hogy ha a győztesekkel elfogadtatja a hazai német lakosság kollektív bűnösségét, Magyarországot saját német lakossága áldozatának tüntetheti fel. A kollektív bűnösség elvével akarta Magyarországot kivezetni a nemzetközi elszigeteltségből. A Minisztertanács 1945. december 22-i ülésén Nagy Imre belügyminiszter, Magyar Kommunista Párt, terjesztette elő a kitelepítési alaprendelet tervezetét, amely a hazai németség kollektív bűnösségén alapult. Rá a jelen lévő 16 miniszterből 9-en igennel, 2-en nemmel szavaztak, 5-en tartózkodtak. A kormány az 1945-ös rendeletében csak látszatra nevezett meg politikai felelősség szerinti kategóriákat. Kivételeket is csak formailag engedett meg. Valójában ugyanis a hazai német lakosság teljes körű kitelepítésére törekedett. Ezért volt benne a kitelepítés első számú indoka az, ha valaki magát 1941-ben, a népszámláláskor német anyanyelvűnek vagy német nemzetiségűnek vallotta.

A magyarországi németek kitelepítése a magyar kormányok várakozásával ellentétben nem lett kül- és belpolitikai csodaszer. Mint Kaltenecker Krisztina írja, a kitelepítéssel járó jogtalanságok, törvénytelenségek, embertelenségek megrázkódtatták az alkotmányosságot, kikezdték a jogállamiság alapjait. A magyarországi németek kollektív bűnösségen alapuló kitelepítése ráadásul tovább gyengítette a magyar kormány pozícióit a szomszédos győztes államokkal, különösen Szlovákiával szemben. Egyébként a szudétanémetek kitelepítéséhez tudni kell, hogy a Szudétavidék eredetileg teljes egészében és mértékben németek által lakott terület volt, 3,3 millió szudétanémetet telepítettek ki. Ez Csehország egyharmadát jelentette. Amennyiben kitelepítést különös kegyetlenséggel lehet végrehajtani, ezt el lehet mondani.

A határon túli magyarok sorsát meghatározta a továbbiakban, hogy a szomszédos országok a magyarországi németek kitelepítését precedensnek tekintették. Csehszlovákia például egy úgynevezett kölcsönös szlovák-magyar lakosságcsere kikényszerítésére használta fel a magyar kormánnyal szemben. A kitelepítés elrendelése és lebonyolítása klasszikus jogelveket hagyott figyelmen kívül. Ezek egyike volt a személyes adatok bizalmas kezelésének követelménye is. A rendkívül kedvezőtlen múltbeli tapasztalatok hatása megmutatkozott a rendszerváltás utáni kisebbségi autonómiarendszer kialakításakor, amikor a kisebbségi szervezetek következetesen elutasították az érintett lakosság bármiféle névjegyzékbe vételét.

A kitelepítésről szólva nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a második világháború után Európában a német etnikum és a magyarság eredeti lakhelyén való létének brutális, kegyetlen felszámolását szenvedte el. Biztosíthatom a kitelepítést nem szenvedett, ma is velünk élő német ajkú állampolgártársainkat, de a Németországba kitelepített, és ma ott élő magyarországi és nem Magyarországról származó németeket is, hogy tragédiájuk ugyanúgy mélyen érint, és fájdalommal tölt el, mint a hazánkon kívül élt, és a szülőföldjükről a németekhez hasonlóan elűzött magyarok sorsa.

A törvényjavaslat elfogadása példaértékű gesztus a kitelepítés során életüket vesztett, avagy a ma is élő, szülőföldjükről erőszakkal elűzött német ajkú honfitársaink felé. Kérem képviselőtársaimat, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

(1.40)

Forrás: parlament.hu