DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én szeretném azt a tévhitet eloszlatni, hogy a gyógyszerész valamilyen kompetenciát kapna az orvostól e törvényjavaslat kapcsán. A gyógyszerésznek eddig is volt alkalma megnézni, hogy abban a patikában az a beteg az elmúlt egy évben mit váltott ki. Ha akarta, eddig is megnézte.

(1.30)

Most majd megnézheti azt, hogy más patikákban is mit váltott ki, és természetesen én ezt a törvényjavaslat hiányosságának tartom, hogy csak a támogatott gyógyszereket nézheti meg. Szerintem minden gyógyszert nézhessen meg, akkor, ha a beteg ehhez hozzájárul. Tehát ne tessenek azt gondolni, hogy a gyógyszerészek rajonganak ezért a lehetőségért, ezért a jogért, mert ez mindenképpen pluszidőt vesz majd igénybe, pluszfigyelmet, plusz számítógépes programfejlesztést, amit természetesen majd megfizettetnek a gyógyszerésszel. Tehát én nem hiszem, nyilván felelősséget is ad, tehát azt átnézni vagy átfutni, hogy az elmúlt egy évben mit szedett, és azokat összehasonlítani azzal, amit most kíván kiváltani, ez mindenképpen felelősség és idő is. Tehát semmilyen pluszkompetenciát nem kap a gyógyszerész ezáltal.

Azt pedig, hogy kiveszik belőle a mentális és a szexuális betegségekre vonatkozó gyógyszereket, én nem nagyon tartom helyesnek, mert ha valaki hozzájárul ahhoz, hogy megnézzék az elmúlt egy évben szedett gyógyszereit, akkor ehhez is járuljon hozzá, különösen annak fényében, hogy amelyik szexuális betegségre jó az a gyógyszer, az általában más betegségre is jó. A mentális betegségeknél pedig pontosan az van, hogy ezen hatóanyagcsoportnál fordul elő az (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.), hogy nagyon sok generikus készítmény van, tehát az, hogy a gyógyszerész fel tudja ajánlani ezt, ahhoz bizony ezeket talán ismernie kell, de lehet, hogy majd másként ítélik meg a betegjogvédők.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu