DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindeddig úgy gondoltuk, és egyébként az általános vitában is pont azért fogalmaztam úgy, hogy a módosító javaslatok és a zárószavazás előtti módosító javaslatok viszonylatában tudjuk eldönteni a törvényjavaslat végső támogatását. Úgy gondoltam, hogy támogatható lesz ez a szakmailag kidolgozott törvényjavaslat, amelyen látszik, hogy nagyon sok előremutató ötletet tartalmaz, jó kidolgozva, és megpróbálta egyensúlyba hozni a kisajátítások meggyorsítását a megfelelő garanciákkal. De sajnos, amit Schiffer képviselőtársam elmondott, azt a véleményt maximálisan osztjuk, lévén, hogy a kiemelt beruházásoknál nincs indok arra, hogy kivételt képezzünk a közösségi előnyök többsége és a közösségi előnyök fontossága fő szabály alól.

(20.40)

Gondoljanak arra, hogy ha az a kiemelt beruházás valóban megérdemli azt a címet, hogy kiemelt fejlesztésként vélhetően valamiféle közösségi előnynek felel meg, abban az esetben e nélkül a kikötés nélkül is igaz rá, hogy a beruházással nyert közösségi előnyök, közérdekű előnyök meg fogják haladni azt a hátrányt, amit a magántulajdon elvonása okoz. Ha ez nem így van, akkor viszont komoly aggályok, komoly kétségek merülnek fel már azzal kapcsolatban is, hogy hogyan lehetett egy ilyen beruházás kiemelt beruházás, lévén, hogy ezt azokban az esetekben lehetne megállapítani, amikor valamiféle közösségi közjó is megjelenik ebben a viszonylatban. De sajnos a múlt héten elfogadott módosító javaslatok nem teszik lehetővé, hogy támogassuk ezt a törvényjavaslatot, ezért csak tartózkodni fogunk tudni a végszavazásnál.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu