ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, ezért a záróvitát lezárom. Kérdezem a kormány képviselőjét, hogy hozzá kíván-e szólni. (Nincs jelentkező.) Nem kíván.
Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatokról döntünk. Ezek mindegyikét az előterjesztő nyújtotta be, tehát a határozathozatal egyetlen döntést igényel. Kérdezem önöket, elfogadják-e az ajánlás 1-7. pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 228 igen szavazattal, 20 nem ellenében, 29 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/8286. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 221 igen szavazattal, 29 nem ellenében, 29 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a mentelmi ügyek megtárgyalása. A mentelmi bizottság H/9140., H/9141. és H/9142. számon javaslatot terjesztett elő a Pesti Központi Kerületi Bíróság megkeresése alapján Balog Zoltán országgyűlési képviselő mentelmi ügyeiben. Figyelemmel arra, hogy mindhárom megkeresés azonos tárgyú és tartalmú vétség miatt kezdeményezte a mentelmi jog felfüggesztését, a tárgyalásukra összevontan, de a határozathozatalokra külön-külön kerül sor.
Megadom a szót Németh Szilárd István úrnak, aki a bizottsági javaslatokat együttesen szóban is meg kívánja indokolni.
Öné a szó, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés