SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném jelezni, hogy ebben az évben azok a civil szervezetek, amelyek egy közösségbe szerveződtek a CÉHálózaton keresztül, külön támogatást kaptak, közel 400 millió forintot. És az az érdekes, hogy pont ezt a civil szervezetet próbálták most egyesek fölheccelni, fölhergelni, hogy a jövő évben nem kapnak állami normatívát vagy állami támogatást. Tehát kissé furcsa, hogy mindazok mellett, miközben külön költségvetési soron kívül is megkaptak támogatást, pont őróluk gondolják azt, hogy a jövő évben nem kapnak semmiféle támogatást.

Még egyszer hangsúlyozom: nemcsak a 21 milliárd forintos támogatás áll rendelkezésükre, hanem, ahogyan ön is említette, az Új Széchenyi-terven keresztül olyan támogatások, amelyek akár az autistaellátásban, akár az értelmi fogyatékosok, akár a mozgássérültek ellátásában, de más fogyatékossággal élők ellátásában nyújtanak segítséget mind a civil szervezeteknek (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) és mindazoknak, akik fenntartóként ilyen intézményeket tartanak fönt.

Köszönöm szépen a kérdést.

Forrás: parlament.hu